- márciusban elkezdődött a Cinema City Debrecen felújítása, amelyet várhatóan az ősz folyamán adnak át a nézőközönségnek, az üléscsere már megtörtént, belső burkolatok cseréjén és felújításán illetve a teljes arculatváltáson ezután esik át a mozi;
- március végén szerelték fel a gödöllői mozit és két fővárosi – Puskin, Toldi – nagytermeit a digitális vetítőgéppel, előbbiben 3D opcióval, a 35 mm-es vetítő mindhárom helyen megmaradt;
- március 30-án a kecskeméti Malom Mozi szokásosnak mondható tavaszi mozimaratonját indította útjára déltől másnap reggel hatig, szintén ezen a napon a nyírbátori Nyír-Plex Mozi szervezett egy féléjszakás mozimaratont;
- április 10 és 15 között Sopronban, az Elit Moziban 6 napos vetítéssorozat vette kezdetét, amely a szokásos kéthavonta rendezett mozihét volt, sok olyan alkotást is műsorra tűztek, amely nem volt látható a helyi multiplex moziban;
- április 13 és 21 között rendezték meg a 19. Titanic Filmfesztivált;
- április 19 és 24 között a Lengyel Filmtavasz műsorsorozatán vehettünk részt, amelynek egyedülálló programjaként a Varsói Csata - teljes hosszában 3D effektekkel dúsított - műalkotását lehetett megtekinteni a Corvin Moziban;
- április közepe-vége időszakban négy terem és stúdió kapott digitális vetítőt a Sugár Moziban, megkoronázva a mozi 5. születésnapját;
- május 18-án estétől, másnap reggelig rendezte meg a Corvin Mozi második mozimaratonját;
- április-május időszakban végre kicserélték a Pólus Mozi 1-es és 3-as termeinek több mint 15 éves üléseit, használt, de jó állapotúakra, ezzel egy 10 éve tartó procedúra záródott le;
- májusban befejeződött a Cinema City Westend teljes körű felújítása, tavaly év végén lezárult a teljes digitalizálás, februárban komplett üléscsere, a tavasz folyamán pedig teljes arculatváltáson esett át, megújult a jegyeladó pult, a büfé, a kávézó, ezen kívül burkolatcseréket végeztek és az elektromos hálózat korszerűsítése történt meg;
- május 23-án nyílt meg a 5 éve bezárt berettyóújfalui Makk Kálmán Mozi;
- május végén felújították a soproni Elit Mozi kisebbik (Huszárik) termét, ahová jó állapotú moziszékek kerültek, emelve a moziélményt.