Szombaton nyílik a bajai mozi

2026. július 22. szerda | Írta: Forgács Balázs
Baján 20 éve nincs állandó mozi, az Uránia 2005-ben zárt be, azóta többször felmerült a felújítása, 2006-ban konkrét tervek is voltak, de az önkormányzati választással ezek az asztalfiókban maradtak. A Mozgó Mozi 2014-től havonta-kéthetente ugyan vetített a városi színházteremben vagy a bácskai kultúrpalotában, de a bajaiak álma mégis az állandó mozi volt.

Már két hónapja lázban ég a város, mert május 28-án bejelentették, hogy egy vállalkozó mozit kíván nyitni a városban és alá is írták az ezzel kapcsolatos szerződést - írta a Baja Hangja. Nagy Gábor, a Cinema Point Kft. ügyvezetője, aki tavaly november közepén nyitotta újra a kalocsai mozit és azóta is nagy sikerrel vezeti, ő a beruházó és az üzemeltető a bajai mozinál is. Ám a mozi nem az Urániában lesz, a műemlék épület felújítása félmilliárd forintba is kerülhet, ennyiből már hozzávetőlegesen egy négytermes könnyűszerkezetes mozi is megvalósítható volna. Az új mozit a Petőfi-szigeten található Turisztikai Központ kistermében alakították ki, ahol szombattól napi vetítésekkel, premierfilmekkel várják majd a közönséget - írta a Baon.hu.

A Baja Mozit a kalocsai tapasztalatok alapján szerelik fel a legkényelmesebb fotelülésekkel, csúcstechnológás technikával. A terem lépcsőzetes üléssor elrendezésű, az országban egyedülállóan csak kényelmes, dönthető és lábtartós bőrfotelekkel rendezik be, összesen 107 darab ilyen lesz. A fehér scope vászon 9,5 méter széles, a hangrendszer Dolby Digital 5.1 és 7.1 lesz, a vetítési rendszer pedig egy rgb-lézer 4K-s Barco SP4K-12C vetítőgépből, valamint egy ICMPX-S szerverből áll, amely a hangprocesszort is kezeli, a teremben KCS és JBL hangszórók adják a hangot. A 3D rendszert az aktív Xpand rendszere adja, a szemüvegek a mozi tulajdonát képezik. A legnagyobb kihívást a terem sötétítése és hangszigetelése jelentette, a burkolati elemek nem csak a megfelelő hangzást hivatottak biztosítani, hanem magát a dizájnt is, ezáltal egyfajta prémium hatást is kelt. Az átépítés mintegy 5 hetet vett igénybe, a nyitás előtti egy héttel próbavetítéseket tartanak a zökkenőmentes indulás érdekében.

Jegyárak: teljes árú 2D vetítés 2200 Ft, 3D vetítés 2500 Ft, kedvezménnyel 1800 Ft, térhatású élményért 2100 forintot kell fizetni, kedvezményre a gyermekek, diákok, nyugdíjasok, pedagógusok és a fogyatékkal élők jogosultak igazolvány felmutatásával. Az első vetítései napon július 25-én a Minyonok és szörnyek, az Odüsszeia, a Motor City és a Gonosz halott: Égj! látható, de az elkövetkező négy napon a Toy Story 5, a Vaiana, A leleplezés napja vagy a Pókember legújabb része is vászonra kerül majd.

 

fotók: Torda Adrienn

Utoljára frissítve: 2026. július 22. szerda 11:06