A Lurdy Házban üzemelő Mi Mozink tavaly designváltoztatáson ment át, idén először a kisebb termekből a korábban le nem cserélt nézőtéri foteleket váltották ki újakkal, múlt héten pedig a nagyteremben történt meg ugyanez. A kopottas kék fotelek, szürkékre cserélődtek és megmaradtak a páros ülések is. Az ülések hasonlóak a korábbiakhoz, mert ugyanattól a gyártótól származnak az újonnan beszereltek is.
A Pólus Mozinak a nyári üzemeltetőváltást követően az alapoktól kellett építkeznie, mert a korábbi bérlő elhordta a nézőtéri üléseket és a vásznakat is. Öt teremmel tudták csak megkezdeni az üzemet, a legnagyobb terem indulására a mai napon került sor. A korábbi 500 fős nézőtér kisebb lett, majdnem 50 székkel, de cserébe nagyobb sortávolságot alakítottak ki a széksorok között ás az első sor sincs olyan közel a vászonhoz már.
Az IMAX mozi a Cinema City Arénában is megújult, a csaknem 10 év alatt ebben a moziban használódtak el leginkább a nézőtéri fotelek, ezúttal egy olasz gyártó kényelmes, nem felhajtható fotelüléseit szerelték be, amely teljesen elüt az eddig megszokott kinézettől, tágasabbak és fekete-narancs színvilágúak.
fotók: Kószó János