Rákóczi Filmszínház, Bölcske

2011. augusztus 12. péntek | Írta: Forgács Balázs
  Keskeny (16 mm) filmeket már 1955-ben vetítettek a településen, de a nagy sikerű teltházas előadások egy nagy normál (35 mm) mozi megalkotását tették szükségszerűvé, melyet 1960-ban emeltek a Duna parti faluban. A terem kezdetekben 326 férőhelyes volt karzattal, szűk üléssorokkal. Neves filmek bemutatóját ebben a régióban itt vetítették először, mint pl. az Árvácska vagy a Miniszter félrelép. Közönségtalálkozókat szerveztek, amelyeket óriási érdeklődés övezett.

A rendszerváltásig a Tolna Megyei Moziüzemi Vállalat üzemeltette, majd ezután önkormányzati segítséggel és vezetéssel működött tovább. 1996-ban a mozi első és középső soraiból kikerültek az ülések, ekkor 296 férőhelyessé szűkült a nézőtér. A terem kiváló akusztikáját Gazdag Gyula, a mozi vezetője egyedileg beállított sztereo hanggal egészítette ki. 2007-ben új vörös fényű hangleolvasó lámpákra cserélték a régieket, 2009 decemberében pedig vászoncserére került sor, amely 40 m2. 2010-ben használt, de kiváló üléseket kapott a pécsi Uránia mozitól, amelyeket 2011 tavaszán szereltek be, ekkor történt a felújítás is. A mozitermet teljesen újra szigetelték, burkolták, a villamos hálózatot újravezetékezték. A színpadot a nézőtér felé megtoldották, így most már Bölcske bármely helyi rendezvényét fogadni tudja. A fűtést korszerűsítették, a nyári hőségre való tekintettel a légkondicionálást is beépítették, a biztonság és az előírások érdekében pedig tűzjelző berendezést szereltek fel. A régi parkettás padlót felbontották és újat építettek, majd elegánsan szőnyeggel borították, a mozi területe teljes mértékben akadálymentesített lett, a lépcsőkön egy úgynevezett holdjáró segítségével történik a kerekesszékkel közlekedők mozgatása. A felcsavarható vászon is megújult, csillogó selyemvászon került fel, gondolva az esetleges digitalizálásra. A régi sztereo hangrendszert felváltotta a Dolby Surround, amely kellemes térhangzást kölcsönöz az amúgy is jó akusztikájú teremnek. A gépházat kifestették és gyulladásmentes szőnyegborítást kapott, a vetítőgépek hibáit kijavították. Kialakítottak egy kamaratermet is, amelyet szintén többfunkciósra terveznek, ezért az itteni ülések mozgathatóak lesznek. A vászon helye elkészült és a vetítőgépeké is megvan, de ezek csak később kerülnek felszerelésre.
A mozi a nagyközség központjában található a Szentháromság téren. Az épület kezdetekben lapos tetővel épült, de időközben egy felújítás alkalmával sátortető alá hozták. 2011 tavaszán újracserepezték, kívülről lefestették, a bejáratot akadálymentesítés céljából rámpával egészítették ki. A filmszínházba belépve egy várakozó térre érünk, nagy plakátokkal és egy büfével, ahol olcsón beszerezhető a filmnézés közben fogyasztható elemózsia. Balra egy rendezvényterem van, a jegyárusítás a büfé mellett történik, de csak készpénzért válthatunk belépőt. A jegyek nem helyre szólnak, a teremben azok érkezési sorrendben foglalhatók el. Egyenesen tovább haladva egy dupla ajtón keresztül érjük el a moziterem földszinti részét, ahol lejtős üléssor elrendezésű alacsony háttámlás, de kényelmes, felhajtható piros és vajszürke huzatszínű székek vannak beszerelve. A karzatra a büfétől jobb vagy baloldalon lehet lépcsőn feljutni, ahol lépcsőzetes üléselrendezésben vannak a széksorok. A gépházban 2 db Fite lámpaházas Meo 5XB típusú vetítőgép áll. A mozi a könyvtártól kap kölcsön projektort egy-egy alkalomra, ha olyan filmek is levetítésre kerülhetnek, amelyek nem 35 mm-es kópián kerülnek bemutatásra.
Filmkínálata a legnagyobb sikereket felfuttató és néhány art alkotásból áll. Nézőközönsége a bölcskeieken kívül a szomszédos falvakból és városokból, de még a megyén, esetenként az országon túlról is érkezik. Országos szinten a vidéki kis mozik között kimagasló nézettségnek örvendő mozit előadásonként átlagosat 50-en látogatják. Ez a szám azt jelzi, hogy nagy tiszteletben tartják a helyiek ezt a kulturális lehetőséget. Jegyárai alacsonyak, egy teljes árú jegy 500 forintba kerül, gyermek- és diákjegy 350 forint. Iskolás és óvodás csoportok részére 250 forintos jegyárral kedveskednek. Előadások pénteken, szombaton és vasárnap téli időszámításkor 19 órakor, nyáriban pedig 20 órakor kezdődnek. Ha a vasárnapi film gyermekfilm, akkor aznap délután matiné előadást is beütemeznek, amelynek helyára 350 forint. Külön előadásokra csoportoknak hét közben délelőttönként van lehetőségük.
A 2009-es moziünnepen kiállítás nyílt régi 8 mm-es és 16 mm-es vetítőgépekből és filmfelvevőkből. Ezekhez a gépekhez használt kópiákat digitális hordozóra másolják át, hogy megőrizzék az utókornak.
A jövő elképzeléseinek csak az anyagiak szabnak határt, alig hogy befejeződött a mozi teljes körű felújítása, a mozi lelkes vezetője - aki egyben a gépész is - jelenleg a digitalizáláson töri a fejét, amelynek árajánlatai is vannak már. Ezen kívül a mozi udvarán egy nyári színpad megvalósulására törekszik a helyiek nagy örömére, ahol kertmozi is helyet kaphatna majd.

Utoljára frissítve: 2017. április 11. kedd 21:50