Az épület eredetileg a Ferences Rend kultúrházaként jött létre az 1930-as években, amelyben már alkalmanként filmvetítéseket is tartottak. Az államosítását követően, 1954 márciusában korszerűsítés után nyitották meg és ekkortól kezdve gyakorlatilag csak moziként üzemelt. Ekkor kapta a PUSKIN nevet is. A nagy látogatószámnak örvendő PUSKIN mozi a hetvenes évek elejére már megérett az ismételt felújításra, ezért 1972. szeptember 28-án bezárt és belsőleg gyakorlatilag kicserélték.
A Heves Megyei Moziüzemi Vállalat üzemeltetésében lévő filmszínház közel ötmillió Forintos keretből született újjá, a határidőre elkészült és kifogástalan minőségű munkálatokat a Heves Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat végezte.
Külsőleg a legfeltűnőbb változtatás a főbejárat áthelyezése volt a későbbi Páter Kiss Szaléz utcáról az épület Barátok tere felé néző oldalára. Az eredeti bejáratot és a homlokzat alsó sorának kazettás ablakait nagyméretű ablakokra cserélték. A Barátok tere irányában két bejárat kapott helyet. Az épület sarkára akkoriban színesen világító PUSKIN Mozi felirat került.
A felújított tágas előtér mozaik borítású kékes-lilás színű oszlopokat kapott, rajtuk moziplakátok kerültek kihelyezésre. Az előteret fa álmennyezet díszítette. A nézők komfortját szolgálta a ruhatár, melynek homlokzatán neves színészek diafotóit helyezték el, valamint az előtérben kialakított másodosztályú Presszó is. Az előcsarnokból nyílt a moziüzemvezető iroda és két vizesblokk. A nézőtérre bal és jobb oldali folyosók vezettek.
A nézőtér lejtését növelték, az oldalfalak türkizkék és vörös színvilágú műbőr borítást kaptak, rejtett neonvilágítással. A terembejáratokon vastag bordó függönyök. A vetítővászon előtti területen funkcionális barna és kék színű, a gépházból távvezérelt függönyök kerültek elhelyezésre. A legjellegzetesebb eleme a teremnek az akusztikai és dekorációs célokat szolgáló fehér színű, csúcsos kivitelezésű álmennyezet volt. A nézőtér 21 sorral és összesen 315 db - az akkori korszaknak megfelelő - szövethuzatos székekkel rendelkezett. Sokáig három helyárral értékesítették a jegyeket, átlagosan napi három előadásban.
A nagyterem mögött egy közel ötven férőhelyes klubhelyiség is kialakításra került. Klubrendezvények, valamint egykor Video mozinak is helyt adva. A személyzet számára is komfortosabbá váltak a munkakörülmények, öltöző és zuhanyzó létesítésével. Mindezek mellett teljes fűtéskorszerűsítést is végeztek. Technikailag az 1973-as felújítás időszakában Heves Megye legkorszerűbb mozijának számított. Dresden típusú, 35mm es filmek vetítésére alkalmas vetítőgépek, és az előadásokat részben lebonyolító automatika került beszerelésre.
1973. június 7-én 16:00 órakor Pók Lajos, a Heves Megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója köszöntötte a meghívott vendégeket és mutatta be a megújult filmszínházat. Azt követően, 17:00 órakor vetítették a nyitófilmet, amely Bacsó Péter: "Harmadik nekifutás" című játékfilmje (1973) volt.
Az 1973-as felújítást követően a Puskin mozi harminc évig szolgálta a mozirajongókat. Ez időszak alatt a Presszó megszűnt és egy ideig videotéka volt a helyén. Később a bejárat melletti pénztár költözött át a volt Presszó/ Videotéka helyére. A Videomozi helyisége annak megszűnése után bérleményként lett hasznosítva, ugyanígy a nézőtérre vezető jobb oldali folyosó egy része is.
Az utolsó műsorrendi vetítés 2003. december 30-án, kedden volt.
Az aznapi műsor:
- 16:00; 18:00 - "Segítség hal lettem" (Dán rajzfilm)
- 20:00 - "Trükkös fiúk" (Amerikai dráma)
A PUSKIN mozi 2005 nyár végén kezdődő bontása előtt még egy utolsó alkalomra megnyitotta kapuit.
1.5 évvel a bezárás után, egy kiváló kezdeményezés és alapos takarítást követően 2005. június 16-án 19:00 órai kezdettel, Mihályfy Sándor: "Indul a bakterház" című magyar filmvígjátékát választották a szervezők. Igaz, már mozigép hiányában a nézőtéren elhelyezett videoprojector közreműködésével vetítették a játékfilmet a teltházas közönségnek.
2006. december 1-én nyílt a Puskin és Kert mozi helyén a GyöngyHáz bevásárlóközpont. A komplexumban létesült új, kéttermes mozi nagytermének neve állít emléket a PUSKIN mozinak.
A fotón az egykori Puskin mozi épülete látható, a Cinema Bridge mozi PUSKIN nagytermének vásznán.
Fotó: Molnár Attila, Vibók Róbert
Molnár Attila
Gyöngyös, 2023.06.07.
Forrás: személyes beszélgetéseken, személyes tapasztalat és kutatómunka, illetve a "Heves Megyei Népújság" 1973-as számain alapul.
Külön köszönet Kiss Lajosnak, az Agria Film Kft. korábbi ügyvezetőjének.