A nézőközönséget általában 3 napig vonzott egy-egy összeállítás, ezért a következő héten már új műsorral kellett kedveskedni nekik. Jellemzően 10 perces (300 méter) film volt a repertoár, ennyire lehetett lekötni a néző figyelmét, főleg mert annak idején még némafilmeket vetítettek. A nyitást követő héten a Mosonvármegye a bioskop elnevezés helyett már a mozgóképszínházat használja. A hónap végén egy vándormozis állította fel a sátrát a mosoni Kápolna téren és csalogatta a nagyérdeműt. Ő is hasonló, de más műsorral állt elő, mint a magyaróvári, jegyárai ugyanúgy alakultak. A nézők legnagyobb bosszúsága a nagy kalapokban megjelent hölgyek voltak, akik a szép szóra, de még a gúnyra sem voltak levenni fejükről a fejdíszeket. Születtek is erre rímes gúnyversek, amelyek napvilágot is láttak a helyi lapban.
1910. február 22-én nyílt meg az első állandó Mosoni Bioskop - színház a Kápolna tér 341. alatt a Huber féle házban. A terem 20 méter hosszú és 250 fő befogadására alkalmas. A vállalkozók, a Huber és Schutz kávéház tulajdonosai voltak, óriási összegeket áldoztak az épület megvalósítására. Jegyárai ugyanazok voltak, mint a többi mosoni moziban, de itt csütörtökön és pénteken 4-4, szombaton 5, vasárnap pedig 6 előadás várta a szórakozni vágyókat. Barth Nándorné 1910 augusztusában újabb két mozi építési engedélyét kérte Mosonban, ám ezeket októberben elutasították. Barth Károlyék 1911-ben azonban mégis megépítették mozijukat az Erzsébet téren, amelyet Szita Józsefék vették meg és Apolló Bioskop néven működtették tovább. A ’30-as évek elején Mosoni Színház az Apolló Moziban névre változtatták, később Korona Mozi Mosonban lett a neve, amely ekkor már páhollyal is rendelkezett, végül 1946-ban Dózsa Mozgó névre keresztelték. A magyaróvári Bioszkóp 1911-ben az Uránia nevet viselte, 1940 körül Turulra, később pedig Kossuth-ra változott.
A hangos filmre 1931. január 24-ig kellett várni, Mosonban és Magyaróváron is ugyanekkortól vetítettek először így. Mosonban A forróvérű várost, Magyaróváron pedig az Atlantic című filmet adták. A Mosoni Mozgóban februárban Nur Du címmel hangos operett filmet is játszottak, amely 80 perc hosszúságú volt, márciusban egy másikat teljes féléven át a magyaróvári vetített. Mindkét mozit 1948-ban államosították, az üzemeltető a megyei moziüzemi vállalat lett. A magyaróvári 1982-ig működött, épületét elbontották, helyére bank épült. Mosonban 1990-ben az önkormányzathoz került a filmszínház, igen leromlott állapotban. A tv és a videó, később pedig az internetes letöltések és a Győrben felépült multiplex mozi elapasztotta a látogatók számát. A Flesch Károly Kulturális Központ kezelésében működő Fehér Ló Közösségi Házban működik jelenleg is.
A mozi a Szent István király utca 140 alatt található. A vasútállomástól könnyű 20-25 perces sétával közelíthető meg, de a központban áll meg a távolsági és a helyi busz is. Az egyéni közlekedés résztvevői az utcafronton és a közösségi ház parkolójában hagyhatják járműveiket. Az épület nemrég esett át külső és belső megújuláson. A közösségi ház portáján válthatjuk meg a belépőjegyet, ahol kizárólag készpénzes fizetés lehetséges. A mozitermet az emeleten találjuk, idén nyáron lift került beépítésre, így teljesen akadálymentesített. A terem nagy 165 nézőt tud egyszerre befogadni, a karzaton pluszban 45 férőhely van. A moziszékek alacsony háttámlásak, felhajtható ülésűek, vaj-barna huzatúak, az utolsó négy sor sötétbarna huzattal ellátott. Az üléssor elrendezés hátulról lejtős kialakítású, az első harmadban pedig vízszintesen helyezkednek el. A karzaton piros üléshuzatú, hasonló kialakítású moziszékek találhatók lépcsőzetes elrendezésben. A gépházban 2 db szinte már múzeális értékű Fite 35 mm-es vetítőgép dolgozik a mai kor követelményeinek megfelelően átalakítva. A vetített kép és a vászon kiváló kölcsönhatást biztosít, a hangzás Dolby Surround minőséget ad a nézőtéren. A vásznat előadás előtt és annak vége után függönnyel takarnak el. A terem többfunkciósságát szolgálja a színpad, amely iskolai és magán rendezvények, konferenciák és találkozók színhelye is egyben. Jegyárai igen kedvezőek, hiszen egy belépő 600 forint, míg csoportosra 400 Ft személyenként a helyár. Filmkínálata a nagysikerű amerikai, európai és magyar alkotásokból, esetenként művészfilmekből állnak. 1998. december 17 óta többnyire csak péntekenként és/vagy hétvégenként vetítenek. Hétköznap külön előadás iskolák és óvodás csoportok részére van, nagyobb csoportok részére egy másik helyszínen, a Flesch Károly Művelődési Központ színház termében adódik lehetőséget, az Erkel Ferenc utca 14-ben. Itt a terem 354 férőhelyes, lépcsőzetes üléssor-elrendezésű, a székek felhajtható ülésűek és barna szövetülések. A vászon mozgatható, a hangzás itt sztereo, a gépházban pedig 2 db Dresden D2-es vetítőgép dolgozik, kiváló állapotban vannak.
A város 100 éves mozija döntés előtt áll, amelyen eldőlhet: lesz-e később mozi Mosonmagyaróváron vagy csak egyszerű lefutott filmeket vetítő hely marad. A digitalizálás költséges, ám hosszútávon megfelelő digitális kópiaellátás meghozhatja a város mozis sikerét.