Személyes háttér és kezdetek

Hogyan került a moziüzemi világba és mi vonzotta ebben a szakmában?

Már iskolásként elkezdődött az érdeklődésem a filmek és a vetítések iránt, mert az osztállyal rengeteg előadáson vettünk részt. A Jókai Mór Általános Iskola fizika-kémia szakos tanára, Borbély Ferenc tanár úr 16 mm-es mozigéppel rendelkezett és rengeteg filmelőadást szervezett nem csak fizikai vagy földrajzi témában, hanem időnként játékfilmeket is vetített. Később már a segédje lettem, ő tartotta a különböző kiegészítő előadásokat, én pedig indítottam a filmet, tehát a keskenygépekkel már akkor elboldogultam és mivel ez az érdeklődésem megmaradt, a folytatás is ennek megfelelően alakult. Vécsy György, a moziüzemi vállalat akkori igazgatója tanárember volt, én pedig szoros kapcsolatba kerültem vele fiatalként. Ő szervezte Kecskemét kulturális életét, többek közt hangversenyeket, színházi külön előadásokat, showműsorokat, aztán később a cirkuszokban jeleskedett, előadások lebonyolítását koordinálta, ebbe már iskolás koromban bekapcsolódtam, innen volt az ismeretségünk.

Mikor kezdett dolgozni a Bács-Kiskun megyei Moziüzemi Vállalatnál és milyen volt az akkori szervezet működése?

1967. október 18-án kezdtem propagandista munkakörben. Vécsy tudta, hogy milyen beállítottságú vagyok, ezért amikor leérettségiztem, ő keresett meg, hogy a reklámpropaganda területen dolgozzak vele. Az akkori műsorosztály Schem Rudolf vezetésével, a Bács megyei mozihálózat 63 szélesvásznú 35 mm-es és 116 keskeny 16 mm-es film vetítésére alkalmas moziját látta el játék- és dokumentumfilmekkel. A csütörtöki premierfilmek beharangozásához több négyzetméteres, festett mozifilmes vásznak készültek a főszereplők alakjaival a kecskeméti Katona József Színház díszletfestőinek kivitelezésében, élethű változatban. Oravecz Gyula és munkatársai kitűnő alkotásai a kecskeméti Városi, a kiskunfélegyházi, a kiskunhalasi, a bajai és a kalocsai mozik homlokzatára kerültek.

A 70-es évek közepén, Csoma Béla osztályvezető irányításával több felkészült munkatárs Borbélyné Erzsi, Steiner Ági és Taraczközi Kati, a művészfilmek gondozója, valamint Mészáros Évi részvételével a műsorosztály filmforgalmazási osztállyá alakult. Országosan a moziüzemi vállalatok működésének irányítása a filmfőigazgatósághoz tartozott Lusztig Noémi főosztályvezető és Kőhalmi Ferenc filmfőigazgató közreműködésével.

Csoma Béla később a MOKÉP főosztályvezetője lett és vállalatunknál átszervezés történt. A filmforgalmazási osztály vezetője Borbélyné Erzsi lett és kivált a propagandaosztály Bálint Béla vezetésével. Ide tartozott az önálló grafikai csoport Nulinek Judit, Molnár Györgyi, Lengyel Sándor, Szijjártó Árpi, Perjési Edit grafikusok részvételével, a propaganda filmplakát raktár és az önálló ofszet nyomdaüzem is Gróf György vezetésével, valamint Kutasiné Juli, Horváth Kati, Hajdú Angéla és még sok más munkatárs részvételével. A filmforgalmazási osztály a mozik műsorellátásán túl szervezte a filmankétokat, díszbemutatókat és a művészfilmsorozatokat. A mozik felügyeletét és szakmai támogatását Varga Lajos, Suri Otília, Kovács Feri és Lehoczky Ervin látták el bejárva a megye teljes mozihálózatát területi felosztásban. Az önálló osztályként működő propaganda részleg számtalan rendezvény és fesztivál közreműködője volt, többek közt a Kecskeméti Animációs Nemzetközi Filmfesztivál, a Kecskeméti Pannónia Filmstúdió rendezésében, Mikulás Ferenc igazgató és Vécsy Veronika gazdasági vezető irányításával a vállalatunk teljeskörű támogatásával valósult meg. A nyomdai részleg teljes technikai felszerelése, nyomdaüzemként működése, fejlesztése, ofszet nyomdai gépekkel ellátása Rozsinszky László igazgatóhelyettes, Kurdy Béla főkönyvelő majd később Szondy Györgyné Jutka és Gaborják Csaba gazdasági vezetők támogatásával valósulhatott meg, Akúcs László akkori igazgató egyetértésével. A nyomdaüzem akkoriban a MOKÉP megbízásából is a megjelenő filmekhez a fotó vitrinekbe, a mozik előcsarnokában kihelyezett B/5 méretű filmjelenet fotókat és saját grafikai csoportunk munkatársai által tervezett filmplakátokat gyártott a moziüzemi vállalatok részére is országosan. Gaborják számos filmes rendezvény megszervezésének támogatója volt, és tevőlegesen gazdasági vezetőként részt vett az Animációs Filmszemlék sikeres megvalósításában is. Akkoriban átlagosan 660 dolgozója volt a vállalatnak.

Milyen pozíciókban dolgozott a vállalatnál az évek során?

Propagandistaként elsődleges feladatom volt a moziplakátok nyomdai kivitelezése és eljuttatása a filmszínházakhoz megyei szinten. Mindemellett a film- és közönségtalálkozók bemutatók szervezése is. A propagandista munkakör után 1972-1985 között a műsorellátás/filmbeosztás megszervezése lett a megbizatásom, amely mindennapos, még hétvégén és ünnepnapokon is teljes munkaidős feladatot vont maga után. A 70-es évek végén a műsorbeosztási tevékenységemet megszakítva 2 évre megbízást kaptam a kecskeméti mozik üzemvezetői teendőinek ellátására, párhuzamos feladatellátással. Ez magában foglalta a Városi Mozi, a Stúdió- illetve a Mesemozi, az alagsori Politikai Filmklub, továbbá az Árpád Mozi, a GAMF Mozi üzemeltetését is, a kihelyezett vetítések lebonyolítását a Kertészeti Főiskolán az akkori Művelődési Ház Mozi (jelenleg Hírös AGÓRA) művészfilm klubja Steiner Ági és Taracközi Kati szervezésében, valamint a Technika Háza Mozi működtetését is. Ebben a hálózati tevékenységben mozigépész munkatársaim kiemelkedő közreműködést nyújtottak: Kopcsik László, Nagy Anti, a Dohi testvérek, Szurok Miska bácsi és Rátóti Zoltán a teljes kollektíva felsorolása nélkül.

Milyen volt a munkahelyi hangulat, több volt, mint egyszerű munkatársak vagy barátságok is kialakultak?

Is-is. Voltak barátságok, mint minden munkahelyen. Én jelenleg is dolgozom és nagyon-nagyon sok munkatárssal van kapcsolatom. A mai rohanó élet teljesen más, mint akkor volt, akkoriban sokkal emberibbek voltak a kapcsolatok, akár magán, akár vállalati vonatkozásban. Persze egy munkahelyen hölgyek, urak dolgoznak, vannak csipkelődések, akár szakmai, akár érzelmi vonatkozásban és nagyon sok olyan rendezvényünk volt, ahol munkaidő után összejöttünk és még jobban próbáltuk a személyes kapcsolatokat erősíteni. Ebben a szakmában a cég működésének motorja a filmforgalmazás és a műszaki osztály volt. Itt gyakorlatilag nem létezett a munkaidő fogalma, mi nem 8-16 között dolgoztunk, volt, hogy sokkal korábban elkezdtük, de hogy mikor fejeztük be, azt nem tudtuk előre, ugyanis egy műsorbeosztó feladata, amit évekig csináltam, nem ért véget. Az minden nap, szombaton és vasárnap is feladatot jelentett. Nem beszélve arról, hogy akkor sem mobiltelefon, sem olyan technikai eszköz nem volt, amivel gyors kapcsolatot lehetett létesíteni, a hagyományos hálózati telefonok állandó működése volt egy adott probléma megoldásának lehetősége. Aki ebben a szakmában lehetőséget kapott, hogy dolgozzon, olyan emberek voltak, akik nem sajnáltak ott maradni a munkaidőn túl és nem csináltak problémát abból, hogy túlóráztak, szóval összetartó, jó csapat voltunk. Azokban az években a társadalmi munka egy teljesen természetes és magától értetődő dolog volt. Más területen szombaton elmentünk és segítettünk faültetésben, meg egyéb társadalmi munkákban. Manapság ez már nagyon nem divat, olyankor igen, amikor baj van, de amikor nincs, az nem egészen szokványos.

Innovatív filmterjesztés

Milyen volt a filmterjesztési rendszer a 60–80-as években? Hogyan jutottak el a filmek a falvakba és a kisvárosokba?

A filmek szállítása elsősorban vasúton történt, átlagosan 45 kg-os, speciális filmes ládákban, benne több tekercsből álló komplett 35 mm-es film. A beosztott filmek a MOKÉP budapesti filmraktárából indultak útjukra és a játszási idő után, úgynevezett soros szállítással küldték tovább vasúton, illetve távolsági buszjárattal is. A játékrenden feltüntetésre került, hogy a film honnan érkezik és hova továbbítandó. A film átvételéért és lejátszás utáni továbbításáért mindenkor az adott mozi felelt, nevezetesen a mozigépészek.

Volt-e olyan film, amit „kézről kézre” küldtek, és problémát okozott az időzítés? Esetleg elveszett, megsérült egy kópia?

Az a 3000 filmes állomány, ami az egész ország mozijainak rendelkezésre állt, a MOKÉP filmforgalmazási osztálya intézte ezek eljuttatását. Mi is onnan igényeltük a filmeket, ez volt a játékrend. Ezalapján mozinként összeállítottuk, hogy a műsorok hogyan fognak felépülni hétről hétre. Mindig egy hónapra előre el kellett készíteni ahhoz, hogy ez a rendszer működni tudjon. A kópiák filmenként nem azonos mennyiségben álltak rendelkezésre, főleg a nagyon drága külföldi filmek, amelyekből csak 2-3 kópia volt, ellenben a magyar filmekből sokkal több volt elérhető, ezért könnyebb volt a lejátszott mozielőadások után, úgymond sorosban tovább küldeni ezeket Bács megyébe a saját mozijainkhoz vagy más mozivállalathoz kellett küldeni, például Békéscsabára vagy Csongrád megyébe és ez vonattal történt elsősorban. Előfordult, hogy nem ment vonat, viszont mozdony igen. Mivel jó kapcsolatban voltunk a kecskeméti állomásfőnökkel, ezért az ő közbenjárásának köszönhetően a mozdony vitte el a filmet az adott városba. Rendszeres volt a távolsági buszok sofőrjeivel való kapcsolat, a gépészek kivitték a filmet a buszállomásra, átadták a volánosoknak, majd ők leadták az adott település gépészeinek. Ez nagyon szoros emberi kapcsolatokra épült és sokszor „nem hivatalosak” voltak ezek a szállítások, de megoldottuk és este az adott mozi játszotta a filmet. Elsősorban a vasúttal volt szerződésünk, de másodsorban a Volánnal is.

Voltak rendkívüli esetek, mert előfordult, hogy téves volt az irányítás, nem a mi részünkről, hanem a vasút részéről. A filmeket a Szegedre tartó vonatra kellett volna feltenni, ehelyett véletlenül a hódmezővásárhelyi vagy az orosházi vonatra tették fel. Olyan is előfordult, hogy egy Baranya megyei mozihoz kellett szállítani, több átrakással, de elfelejtették ezt megtenni Baján vagy Mohácson a következő vonatra, ami Pécsre vitte volna a filmet. A pécsi kollégákkal nagyon jó kapcsolatban voltunk, akkor még a magyar filmszemléket ott rendezték meg, mi abban rendszeresen részt vettünk, közreműködtünk és így a soros filmtovábbításban is partnerek voltak, de ez rendkívül ritkának számított. Az akkori vasút közreműködői, a szállításban résztvevők és a távolsági buszosok maximálisan együttműködők voltak.

Milyen rendszer alapján dőlt el, hogy egy adott film mikor és hova jutott el?

A filmek úgynevezett játékrend szerinti beosztása munkakörileg műsorbeosztó munkatárs feladata volt, akkoriban Zobokiné Terike több éven keresztül látta el a játékrend összeállításának teendőit. A filmeket a MOKÉP biztosította a mozivállalatok részére heti műsor rendben, előzetes katalógus és heti beosztás alapján, a MOKÉP műsorosztály részéről Tassy Lívia közreműködésével. A műsorhét országosan csütörtöktől szerdáig tartott és a filmek igénylése is ehhez igazodott. Az adott film várható közönségsikere szerint, heti játszást vagy 3-4 napot kapott a bemutatásra szánt film.

Pontosan hogyan működött a filmek „körzetesítése”? Például hány napot játszottak egy helyen, mi határozta meg a sorrendet, volt-e előjegyzés vagy automatizált rendszer?

Ez egy rendkívül összetett kérdés is, meg a válasz is. Minden hónapban három napot Budapesten töltöttünk, ahol a MOKÉP és a filmfőigazgatóság központja volt, egy saját vetítőteremmel rendelkeztek és az ország összes mozivállalatainak osztályvezetői, igazgatói lehetőséget kaptak arra, hogy a következő hónapokban vagy félévben bemutatásra kerülő filmeket megnézhették itt. Naponta 5-6 filmet tekintettünk meg, aztán este vacsora közben összeültünk és megvitattuk, hogy kinek mi a véleménye az adott filmről, de ebbe más megyék kollégáit is bevontuk. Szoros kapcsolat volt Csongrád megyével, Békés megyével vagy a pest megyei kollégákkal is és kialakult egyfajta vélemény. Amikor hazajöttünk és az állományban láttuk megjelenni ezeket a filmeket, előtte tartottunk egy szakmai megbeszélést az igazgatónkkal, valamint a filmforgalmazási osztályvezetőkkel és eldőlt az, hogy az adott filmet hány napig érdemes a városokban vagy a kisebb helyeken vetíteni, egy hétig játsszuk, vagy csak négy napig. Szerettük volna, ha Kecskemét, Félegyháza, Kiskunhalas, Baja, tehát a vezető mozijaink minél hamarabb le tudják vetíteni a legkeresettebbeket, ezen felül behívtuk a mozik üzemvezetőit és tőlük is kértünk véleményt, hogy hány napra szeretnék ezeket a filmeket forgalmazni. Hatalmas harcok voltak azért, hogy egy adott filmet minél hamarabb megkaphassák, minél tovább játszhassák. Igyekeztünk békét teremteni és a közönség érdekében azt megajánlani, hogy most elindítjuk, lehet, hogy csak három napig és majd visszahozzuk két hónap múlva és utánjátszásba újra forgalmazzuk az adott filmet.

Milyen újításokat vezettek be a filmterjesztés hatékonyabbá tétele érdekében? Voltak olyan példák, amelyek különösen emlékezetesek?

A mozik fénykorában országosan több, mint 3000 filmszínház működött és főleg az új magyar filmek népszerűsítésének elősegítéséhez a MOKÉP (Mozgóképforgalmazási Vállalat) országos versenyt hirdetett a moziüzemi vállalatok között. Itt meg kell említenem az 1968-ban bemutatott, a Fiúk a térről című filmet Szász Endre rendezésében. Egy több hónapos versenyben, év végén a Bács-Kiskun Megyei Moziüzemi Vállalat lett az első, a legtöbb nézőszám elérésével. Propagandistaként munkatársaimmal nem kis részünk volt ebben a sikerben. Természetesen az elkövetkezendő évek során számtalan színész- és közönségtalálkozó megrendezésére került sor a megye több városában, valamint a Szovjet Film hetek is. A műsorosztály elsődleges feladata volt a mozik napi és heti filmellátása, a játékfilmek mellett az iskolai igények szerinti művek bemutatása is.

Minden vállalatnál voltak területi képviselő kollégák, szétosztották a moziparkot és mindenkinek megvolt a saját területe, ezek a munkatársak állandóan látogatták a filmszínházakat, különféle problémákkal foglalkoztak, akár a forgalmazással kapcsolatban, műszaki vagy bármilyen egyéb területen. A központ és a mozik között próbáltak meg szorosabb kapcsolatot fenntartani. Előfordult olyan eset, hogy egy filmet a Városi Moziban, nem csak a szokásos előadásokon, hanem rendkívül nagy volt az érdeklődéskor még este 10 órakor is vetítettük. Igen ám, de éjszaka már nem tudtuk a tovább szállítást elindítani, viszont másnap ott kellett lennie a filmnek egy másik mozinál, akár más megyében is. A területi, de akár a gépészkollégák is nagyon sokszor kocsiba ültek és vitték a filmeket a soron következő moziba éjjel, mert ez a mi kötelezettségünk volt és ez oda-vissza egy kölcsönös felelősség, minden mozivállalat partnerünkkel megvolt, ezért mindent megtettünk, hogy biztonságosan megérkezzenek a filmek és előadás ne maradjon el emiatt. Nagyon precíz munkát igényelt, mert itt napra, órára, mindent ki kellett kalkulálni, hogy baj ne legyen. Előfordultak azért olyan esetek is, amikor egy előadás elmaradt, de sikerült megoldani, hogy mással pótolni lehetett.

Mozitechnikai újítások

Kik voltak azok a kollégák, akikkel együtt dolgozott az innovatív fejlesztéseken?

A filmszínházak filmtechnikai működtetését és felújítását a műszaki osztályunk látta el Rohrbacher Béla osztályvezető irányításával, Molitórisz Károly, Szamosi Ferenc, Tánczos János, Nagy Anti, Czéh Lászlóné munkatársak közreműködésével, szoros együttműködésben a Hajdú Megyei Moziüzemi Vállalattal, a Budapesten működő FITE-vel (Országos Filmtechnikai Szervíz Budapest). Kitűnő együttműködés alakult ki a filmforgalmazási és propagandaosztályok, a nyomdánk és a műszaki osztályunk között. Ennek keretében valósulhatott meg 1968-tól a Kecskeméti Autósmozi létrehozása is.

Tudna mesélni egy-egy konkrét műszaki újításról, amelyet a vállalatuk vezetett be?

A műszaki osztály számtalan mozifelújítást megvalósított Rohrbacher Béla, majd később Molitórisz Károly osztályvezetők irányításával és a munkatársak, így Andrássyné Erzsi, Sági Mihályné és a szervíz munkatársainak közreműködésével. Számos innovatív műszaki újítást vezettek be. Az automata váltóberendezés két vetítőgép közötti tekercsváltást tette lehetővé, megkönnyítve a mozigépész munkáját. A filmszalag egy megfelelő pontjára egy úgynevezett váltófóliát ragasztottak, ezt érzékelte egy zárt áramkörű szerkezet, amelyben két egymástól elszigetelt sárgaréz görgőn áthaladva először egy csengőt kapcsolt, majd egy második elektronikusan elindította a másik vetítőgép motorindító automatáját, majd a harmadik a flamexet kapcsolta, azaz nyitotta a második gép fényzárját és bekapcsolta a hanglámpát, az egyesen pedig zárt és kikapcsolt. Ezt a technikát később országosan minden moziüzemi vállalat alkalmazta. Létezett ennek a népszerűbb kontaktmentes érzékelős változata is. A ROMAT-8 az elektronikus robotgépész volt, amely a mozigépész beavatkozása nélkül bonyolította le a vetítést az elejétől a végéig, megoldotta a két gép közötti automatikus váltást, függönyt nyitott, a nézőtéri világítást kezelte. A ROBIT-3 pedig egy munkavédelmi automata volt, amely egy filmszakadás esetén minden műveletet elvégzett, akkor is, ha a gépész nem volt a közelben, továbbá leállította a vetítőgépet, világítást adott a nézőtérre, kivetítette a filmszakadás feliratú diát és „hívta” a gépészt. Az újítást számtalan új technikai ötlet megvalósítása követte, ilyen volt a szélesvásznú 16 mm-es mozi is. De például a kecskeméti Városi Mozi átalakítása is idesorolható, a 900 fős befogadóképesség 610 ülőhelyre csökkentése, a szélesvásznú filmek vetítésére alkalmas speciális "királyvászon" felszerelésével, a Stúdió/Mesemozi létrehozásával. Mindezt követte a kiskunfélegyházi Petőfi Mozi Gedeon Tiborné, a lajosmizsei filmszínház Banka Erzsébet vezetésével, a kiskunhalasi Fáklya Mozi Sörös Imrénével, a Bajai Uránia Filmszínház felújítása Strang Jenőné vezetésével, hogy csak a legnagyobb átalakításokat említsem.

Milyen volt egy vidéki mozi technikai állapota a 70-es évek végén? Volt-e például egységesítés vagy erős különbségek?

E tekintetben nem volt különbségtétel, hogy város vagy vidék. Igazából mint minden ilyen technikai fejlesztés anyagi finanszírozási oldalról indult és voltak olyan évek, amelyek bevételi szinten jól sikerültek. A legismertebb 35 mm-es vetítő berendezések a 60-70-es években az Ernemann VII/B típusú és a FITE gépek voltak, a hordozható kivitelben pedig a szovjet KN 20-as berendezések is. Fejlesztésre minden lehetőségünk megvolt, az ívfényes szenes vetítőberendezésekről folyamatosan tértünk át a xenonlámpás gépekre, de az már önmagában azt jelentette, hogy sokkal többe került a szervizköltség, az üzemeltetés, viszont a műszaki osztálynak és a vállalat vezetőjének is szándékában állt, hogy minél jobban fel tudjunk zárkózni. Szerencsére voltak pályázati lehetőségek és a filmfőigazgatóság is támogatta a vállalatokat pénzösszegekkel, hogy fejleszteni tudjunk. Azt nem lehetett elvitatni, hogy a városok ott voltak az első helyen, de rendkívül gyorsan – 5-10 év alatt - sikerült felzárkóztatni a nagyközségeket és a kisebb mozikat is.

Milyen kihívásokat jelentett a technika korszerűsítése vidéki mozikban?

Két mozi nem volt egyforma, mint ahogyan a gépházak és a lehetőségek sem. A műszaki osztály csapata azon dolgozott, hogy az adott körülmény szerint, hogyan lehet a lehető legjobb technikai újítást vagy működtetést megvalósítani. Volt, ahol sikerült, máshol meg nem volt lehetőség mindent megoldani. A kecskeméti Városi Mozi volt a prémiumkategória és itt próbáltak ki elsőként minden újítást. Idejött elsőként a legmodernebb technikai berendezés, nyilvánvaló, hogy a műszaki kollégák más helyeken is igyekeztek ezeket megvalósítani, de az adott gépházak erre nem mindenütt adtak erre lehetőséget. Ezt főleg a városokban lehetett lekövetni, a kisebb helyeken ez komoly nehézségekbe ütközött. A kisebb falvakban például a nézők tisztában voltak az egygépes mozi korlátaival és tudomásul vették, hogy 2-3 tekercsnyi film után egy leállás van. Az nem volt elvárható, hogy a 4-5 tekercsből álló másfélórás, hatalmas súlyú filmet magasra, egy orsóra felrakjon a gépész. A 70 mm-es filmek bevezetésénél a tekercseket például két gépész helyezte fel, mert ugyebár az egy 7 centi széles film volt és olyan súlya, hogy külön fizikai megterhelést jelentett egy-egy orsónak a felhelyezése. A Rohrbacher féle váltóberendezés az első helyre került, mert egy idő után mindenhová kellett az automatika. A Városi Moziban voltak többségében a premier játékfilm bemutatók, az első sztereó hangtechnika alkalmazása is szintén az ő és csapatának újítása volt.

Voltak-e kísérleti jellegű vagy egyedi megoldások? Például mobil vetítések, különleges hangrendszerek?

Az autósmozik létrejöttét követően több filmtechnikai újítás is született, így például 1972. július 15-én a kecskeméti stadionban megrendezett több órás showműsor zárásaként este 9 órakor a Veréb is madár című új magyar filmet játszottuk. Érdekessége, hogy a labdarúgópálya közepén felállított színpadon, egy 100 m²-es mozivásznon kétoldalas képpel vetítettük, amelyet a közel 10 000 fős nézőközönség minden oldalról látott és hallott. Ez a mozi egy technikai bravúr volt, amely az akkor működő moziszervíz csapatának köszönhettek. Egy tehergépkocsira felszerelt 2 db Dresden típusú ívfényes/szénrudas vetítőgéppel, amelyeken már a Rohrbacher féle egyik újítás, a vetítőgép váltó berendezés is működött. De újdonságnak számított a kecskeméti belvárosi sportlétesítmény területén a városi tanács megbízásából és anyagi támogatásával létrejött nyári Ifjúsági Park üzemeltetése és működtetése is, a Fővárosi Nagycirkusztól bérelt sátorban mozi is működött. Ezt követte a "mozibusz" újításom megvalósítása a moziszervíz és a Volán közreműködésével, amikor is egy 34 személyes autóbuszban egy 16 mm-es vetítőgép és egy 1 m²-es mozivászon került beszerelésre. Kedvező szakmai fogadtatásra talált és megkezdődött az előadások megszervezése, kisebb községekben és rendezvény helyszíneken. Kecskeméten a Tudomány és Technika Háza felújítása és létrehozása számtalan rendezvénynek, kiállításnak, fesztiválnak lett rendezvény helyszíne. Vállalatunk a felújítást anyagilag is támogatta és a kongresszusi, 220 fő befogadására alkalmas konferenciateremhez vetítőgépház megépítése, felszerelése berendezésekkel - 2 db 35 mm-es és 16 mm-es vetítőgépekkel - a moziszervíz munkatársainak közreműködését dicsérte.

A mozibuszról tudna bővebben mesélni? Hogyan nézett ki belül, milyen településekre vitték el, mennyi ideig működött, volt e fejlődés ebben az irányban?

Belül ugyanúgy nézett ki, mint egy szokványos kialakítású Ikarus 255, panorámás, távolsági busz. Elől, a vezető ülés mögött vászonnal, a hátsó üléseknél pedig egy keskenyfilmes vetítőgéppel, a bent hagyott üléseken egyszerre pedig 34-en tudták nézni a műsort. A szellőzést ventillátorok segítségével oldották meg, a hűvös idő beköszöntével pedig hőkandallót állítottak be. A buszon lévő aggregátor segítségével pedig ott is pereghetett a film, ahol nem volt még villany vagy erősen ingadozott az áramerősség. Főleg olyan városrészekbe, településekre, tanyákra, szociális otthonokba, iskolákba jutottak el, ahol nem volt mozira alkalmas épület vagy igény mutatkozott csoportos filmvetítésekre. A buszsofőr volt egyben a gépész és a jegyszedő is. A belépők 1982-ben 9 forintba, az ifjúsági vetítések 4 forintba kerültek. Viszont nagyjából kettő évig működött. Sajnálatos módon nem tudott tovább fejlődni, pedig a szolnokiak próbálkoztak ezzel. Végül mindenki belátta, hogy ez nem működhet a Volánokkal való együttműködés nélkül, azaz, egy akkori, meghatározott típusú autóbuszt állandó mozibuszként kellett volna biztosítani a társvállalatok részére. Akik ezt az egészet elindítottuk, nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítani a Volánnal és kaptunk egy autóbuszt, gyakorlatilag támogatták ezt a missziót, de nem minden Volán állt így hozzá más megyében. Számtalan szakmai bemutatót rendeztünk, hittünk benne, hogy meg fogjuk csinálni, de mások végül nem folytatták. Ez Bács megyei sajátosság maradt.

Volt-e olyan ötlet, hogy például vasúti kocsiban megcsinálni ugyanezt?

Nem merült föl, mert minden újításnak anyagi vonzata volt. Mi, akik mindig valami újban szerettünk volna gondolkodni, egy idő után már nem akartunk előjönni mással, mert éreztünk egyfajta szakmai irigységet velünk szemben, hogy mi mindig kitalálunk valamit és azt meg lehet valósítani. Elértük azt, hogy csináltunk különleges dolgokat, de ebben nem volt több potenciál.

Az autósmozihoz milyen infrastruktúrára volt szükség? Volt-e rádiós hang, hogyan adták el a jegyeket?

Legelőször rendkívül egyszerűen, kis költséggel oldották ezt meg, mert itt Kecskeméten az első autósmozi az egyik autósoktató társasággal közösen valósult meg. Nekik gépkocsi oktatópályájuk volt és esténként megkaptuk a területet. Voltak lakatosok, akik besegítettek. Vetítőállványt építettek, műszaki kollégáink irányításával megvalósult a vetítővászon keretének megépítése, egy egyszerű lepedővásznat helyeztek fel rá, megfelelő hangszóró rendszert szereltek fel. A beengedést úgy oldották meg, mint most egy McDonald’s McDrive-nál, az autókban ülve fizették ki a jegyeket, beálltak az autók a parkolóba, volt jegyszedő. Nyáron, ha jó idő volt, sportkocsival jöttek a fiatalok, párban a lányokkal és holdcsillagos ég alatt, letekert ablakok mellett nézték és hallgatták a filmet. Tőlünk nyugatabbra akkoriban, a gépkocsi hangszóróját össze lehetett kötni rádiófrekvencián keresztül a mozi hangrendszerével, nálunk ez csak később lett divat. Persze volt, hogy esett az eső… Az újdonság varázsa miatt persze nagy népszerűségnek örvendett, utána aztán volt olyan kollégánk, aki már vállalkozásként csinált egy másik autósmozit, itt Kecskeméten a Csalánosi erdőben és ez évekig működött.

Milyen lenne ma ezt újra kitalálni?

A mai technikai újdonságok, mint az okoseszközök, a mesterséges intelligencia világában és a korlátlan online térben már más irányú az érdeklődés, más a technikai fejlettség, mint akkor, ezért a mozibuszt nem hiszem, hogy fel lehetne támasztani, hogy annak közönsége legyen. Technikailag fel lehetne készíteni a mai kornak megfelelően, de erre nem látok igényt, azonban az autósmozira igen. Azt a műfajt akkor is leginkább a fiatalok kedvelték, ennek az ügyét a nyári időszakban tudom legjobban elképzelni, a covid járvány alatt szükségszerűen, rövid időre, újra népszerűvé vált. De megváltozott a világ. A covid másik hatása, hogy azután egy teljesen új élet alakult ki, az egész világon és kisebb közösségekben is, az emberek másként érdeklődnek már a különböző kulturális lehetőségek iránt.

A vállalat együttműködött-e más megyék moziüzemeivel technikai kérdésekben?

A filmellátás zavartalanabb megszervezésében közreműködtünk a társ moziüzemi vállalatokkal, például a Petróczi Sándor osztályvezetővel a hódmezővásárhelyi, a békéscsabai, valamint a Pest Megyei Moziüzemi Vállalattal, filmes szakmai rendezvények vonatkozásában a debreceni székhelyű Hajdú Megyei Moziüzemi Vállalattal, Hanesch László igazgató vezetésével és a szolnokival is. Filmtechnikai együttműködés elsősorban a FŐMO-val Budapesten, a Hajdú megyei, a Csongrád megyei, a Békés megyei és a Baranya Megyei Moziüzemi Vállalattal volt. Együttműködésünk volt a Pannónia Filmstúdióval és a Szinkronstúdióval Budapesten, valamint a filmlaborral és a Magyar Televízióval is, hiszen a díszbemutatók filmankéntok műsor vezetését ismert TV bemondók látták el, mint Kovács P. István, Varga József, Tamási Eszter, Takács Mari, Bay Éva.

Társadalmi, kulturális és politikai háttér

Mennyire szólt bele a politika a filmkínálat alakításába vagy a terjesztési struktúrába?

Akkoriban a Kulturális Minisztériumot Aczél György kultuszminiszter irányította és a "Három T" alkalmazása volt az irányelv:

• Tűrés
• Tagadás
• Tiltás

A 60-as, 70-es és még a 80-as években is a szovjet filmek vetítése számszerűleg a bemutatott filmek 30-40 %-át jelentette, a Szovjet Filmhetek tavaszi és őszi megrendezése rendszeres volt, számtalan nemzetközileg is értékes és kiemelkedő filmalkotás bemutatásával. A Kulturális Minisztérium megbízásából a filmfőigazgatóság részéről "csak zártkörű" vetítésre engedélyezett, külön meghívottak részére bemutatható játékfilmek vetítése is létezett, amelyeket nem vetíthettek előre bárki részére meghirdetett előadásként.

Milyen szerepet töltöttek be a mozik a helyi közösségek életében?

A városi tanács rendkívüli módon támogatta azokat a lehetőségeket, hogy egy-egy városi rendezvény, ünnepség az adott moziban legyen, mert akár a belső tér tekintetében egy olyan hangulatú helyiség volt, ahol méltó ünnepségeket lehetett megszervezni. Nagyon sok rendezvénynek adott helyet a mozi, mert a legtöbb településen más nem nagyon volt. Többek közt a művelődési házaknak sem volt mindenütt megfelelő terme, ezért a mozi mindig is az első helyre került. A városok és a nagyközségeken kívül - a kisebb helyeken és ebből több száz volt a megyében - más szórakozási lehetőség és helyszín nem létezett, csak a mozi. Egyfajta találkozási pont szerepét töltötte be és az egyetlen kikapcsolódás volt az ott élő emberek számára.

Volt-e közvetlen kapcsolat a közönséggel? Kapott-e visszajelzést nézőktől, panaszokat, dicséretet?

A mozivállalatnak saját nyomdája volt és különböző közönség kérdőíveket nyomtattunk ki, amelyeket időnként szétosztottunk. Ezekben kértük ki a véleményüket az adott mozi működéséről, arról, hogy milyen filmeket szeretnének látni vagy hogy mi kerüljön bemutatásra minél előbb. A nézők nagyon tájékozottak voltak, hogy milyen filmeket lehetne látni, amelyek még nem fordultak elő. A filmklubok később bérlet formában működtek, hat művészfilm volt egy sorozat és a nézők véleményére itt is kíváncsiak voltunk, hogy milyen alkotások legyenek a következő évadban, a nagyközönség esetében pedig egy-egy előadás alkalmával osztottuk ki ezeket kéréssorokat és utána a megadott határidőig visszakaptunk belőle jó néhányat. Azért azt meg kell hagyni, hogy a filmértő közönség jóval intenzívebb volt ebből a szempontból.

Meglepő kérések is voltak?

Akik ilyen mélységben érdeklődtek a filmek iránt és ez ma is így van, ők rendkívül tájékozottak voltak, hogy akár a hazai, de főleg a külföldi filmekről melyek voltak azok, amik már megjelentek és sokszor olyan filmeket is beírtak nekünk, amik a 3000-es filmtárban nem szerepeltek, de a MOKÉP nem tudta behozni ezek jó részét és megfizetni a szerzői jogdíjat. Ebbe nekünk nem nagyon volt ilyen szempontból ráhatásunk, javaslatot tehettünk, viszont ők is bizonyos mennyiségű pénzügyi keretből működtek és a MOKÉP is csak javaslatot tehetett a filmfőigazgatóságnak, akik az export-importtal foglalkozó Hungarofilmmel együttműködve döntötték el, hogy az adott filmet megveszik-e és behozzák, miközben az új magyar filmek közül mit tudtak eladni. Az akkori kultuszminiszter, Aczél György három T-s elve működött elvileg, de mi ezt nem érzékeltük. Ez olyan belső informatív döntéseken vagy kifogásokon múlt, hogy ez vagy az később lesz bemutatva, ezt a filmet csak zárt közönségnek lehet bemutatni, mint például a Jack Nicolson, Karen Black és Toni Basil főszereplésével készült Szelíd motorosok, ebben lehetett érzékelni, hogy itt egyfajta irányítás volt. Ahogy teltek múltak az évek, ez úgy szép lassan már nem létezett, tehát ez néhányunk emlékezetében, akik ebben a szakmában dolgoztunk vagy akik a kulturális vagy a színházi szakmában dolgoztak, ők biztosan vissza tudnak erre emlékezni, de utána ez már nem jelentett a hétköznapi munkánkban semmiféle akadályt.

Milyen típusú filmeket lehetett legsikeresebben eljuttatni a falusi mozikba?

Az nem kérdés, hogy a szórakoztatás volt az első helyen, ez manapság is így van. De a városokban és néhány nagyobb helyen sikerült egyfajta művészmozi jellegű forgalmazást bevezetni bérletes formában, ahova művészfilmeket tudtunk levinni. Utána a kollégáink ankétokat, beszélgetéseket tartottak, kerekasztalbeszélgetéssel egybekötött alternatív tartalmakat vittek. Ezeket a filmeket elsősorban úgy raktuk össze, hogy a heti folyamatos forgalmazásban nem lett volna helyük, mert egy nagyon szűk, filmértő közönségréteg tudta ezeket befogadni. Ehhez egyfajta merészség kellett a mozivállalatok részéről, hogy kipróbáljanak új lehetőségeket és mindenki azt kereste, hogy minél kisebb anyagi invesztíció mellett lehessen ilyet megteremteni. A Városi Mozi oldalában alakították ki a Stúdiómozit, amely 55 férőhelyes volt és ezeket a művészfilmeket például ott indítottuk el, ebben a városban ennyi néző szívesen fogadta ezeket. Annyi előadást játszottunk, amennyi közönségigény volt. A mesemozi délelőtti, koradélutáni program volt, amely szintén ebben a teremben működött és este akár két előadást is tudtunk ezekből a művészfilmekből. Veress József gyakori vendég volt, aki az art-kinók úttörője, nagyon jó kapcsolatban voltunk vele. Számtalan magyar filmbemutató után vezetett ankétokat, beszélgetéseket, ő nagyon sokszor itt volt nálunk.

Mi történt a rendszerváltáskor és utána?

A Bács-Kiskun megyei Moziüzemi Vállalat országosan is elismert működése Vécsy György, Akúcs László, Bodor Jenő, Gila János és Szabó Attila igazgatók vezetésével, a számviteli és statisztikai háttér adatszolgáltatást biztosító munkatársak, mint Prihoda Mária, Patvarosné Szabó Ildikó, Krupa Mária, Hajagos Zoltánné, Gorzó Györgyné, hogy csak néhány munkatársat említsek, együtt dolgozó kollektívának volt köszönhető és a mindenkor helytálló gépkocsivezetőknek: Baranyi Ferenc, Gyenes Gábor, Hajagos Zoltán, Szilasi Ferenc munkatársaknak. A vállalat tevékenysége 1989. december 31-én megszűnt és megalakult a Hírös Film Kft. Az akkori propagandaosztály vezetőjével Szamosi Ferivel együttműködve megalakítottuk a Poszter Nyomdai Kft-t és 1990. január 1-től átvettük a teljes osztály 33 munkavállalóját és velük folytattuk a korábbi tevékenységet. A nyomda működtetését Trombitás Lajosné Erika, Gyenge Gyuláné Edit, Nagyné Klári, Andrássyné Erzsi, Csordás Józsefné Éva és Fülöp Sándor pénzügyi vezető, a grafikus kollégák részvételével, Németh Imre bácsival, a nyomdai csapattal Gróf Gyuri vezetésével. A nyomdánk elsősorban a moziüzemi vállalatoknak, a MOKÉP-nek a megrendeléseit teljesítette, de kiemelt megrendelő partnere volt a MAHIR Bács-Megyei igazgatósága, Dr. Pap Jánosné Ilike vezetésével, a Kecskeméti Katona József Színház, a Kecskeméti Animációs Stúdió, a múzeumok, a Zománcművészeti Stúdió, és még sokan mások. Mindez 2003. december 31-ig tartott, a nyomda megszűnéséig. Néhány ma is működő bemutató mozi kivételével a hagyományos mozik üzemeltetése folyamatosan megszűnt és a multiplex mozik megjelenésével megkezdődött a közönség elpártolása, majd a digitális filmvetítés alkalmazása.

Dokumentálás, archiválás

Készült-e bármilyen belső statisztika vagy nyilvántartás a nézőszámokról, sikeres filmekről, mozihelyszínekről? Ha igen, ezek hol lehetnek ma?

Működött egy önálló, öt-hat fős statisztikai csoport, erre alapozta tulajdonképpen a vállalatvezetés és a filmforgalmazás, meg jómagam is, hogy egy adott hónapban bemutatott film milyen sikerrel ment. A statisztikai adatok birtokában láttuk, hogy az adott hónapban mennyi látogatónk volt, a filmeket mennyien látták, ami nem volt annyira nagyon sikeres azt levettük a műsorról, mert a film nézőszáma és a bevétel szorosan összefüggött. Az volt a feladatunk, hogy úgy állítsuk össze a műsorprogramot és olyan filmeket vetítsünk lehetőleg, aminek a bevétele hozza a vállalati elvárásokat. Nagyon komoly feladat volt, én jómagam is több, mint két évig dolgoztam a statisztikai csoportnak és különböző kimutatásokat gyártottunk ahhoz, hogy a vállalatvezetés számára megfelelő információt tudjunk adni a döntések meghozatalához. Ez nem becslés volt, hanem a műsorjelentések és a pénztári elszámolások alapján egy rendkívül szigorú nyilvántartás, egy adott mozi napi működéséről. Ezt szó szerint manuálisan – mert akkor még számítógép nem volt – dolgoztuk fel.

Hallani lehetett olyan pletykákat, hogy a nyugati filmek nézői statisztikái átkerültek a szovjet filmekhez, hogy az adott mozi több támogatásban részesüljön. Ez mennyire volt igaz a kecskeméti mozikra?

Nem. Ezt senki nem kockáztatta, ugyanis bizonyos sorozatok, mint például a szovjet filmünnepek, amelyek mindig áprilisban és novemberben voltak, azok anyagilag is támogatottak voltak a filmfőigazgatóság részéről és ott a nézőszám alapján lehetett pályázni külön támogatásokra. Ezt senki nem kockáztatta, hogy nem megfelelő adatokat szolgáltasson, ugyanis a filmfőigazgatóságnak minden hónapban a statisztikai csoport adatait összegezve meg kellett küldeni. Tehát a filmfőigazgató pontosan tudta, hogy a vállalatok hogyan álltak, hogy az adott film hogyan ment Bács megyében, Baranyában, Békésben, Hajdúban és így tovább. Nem volt szükség nézőtéri ellenőrzésre sem, mert a jegyeladás az egy elszámolás a számviteli csoport, a pénzügyi osztálynak rendkívül pontos forint-fillér elszámolása volt, hogy egy adott moziban az adott filmet hányan nézték meg, mennyi volt a bevétel és így tovább. Ők átadták az elszámolásuk befejeztével a statisztikai csoportnak ezeket az adatokat, nem a forint, hanem a létszám részét és a megfelelő nyilvántartási rendszerbe ezt feldolgozták, itt nem lehetett és nem is jutott eszébe senkinek se, hogy az adott filmből szovjet statisztikába menjen a létszám. Azok az adatok, amelyek megtörténtek azok benne voltak a havi jelentésekben.

Személyes emlékek és értékelés

Őriz valamit ebből az időszakból? Például moziműsorok, plakátok, fényképek, személyes jegyzetek?

Természetesen vannak, amiket az irattárban őrzök és remélem lesz arra lehetőségem, hogy ezt átnézzem és rendszerezzem, mert nagyon sok minden van a rendezvényekről, eseményekről, de akár meghívók, újságcikkek, egyebek. Ezek általában egy-egy dossziéban vannak, főleg azok, amikhez a mi osztályunknak köze volt. Ez majd egyszer kibontásra kerül. Kiállítást nem tervezek, úgy gondolom, hogy ez a két évtized, amit ebben a szakmában eltöltöttem, ez önmagam számára és akik velem együtt dolgoztak egy olyan korszak volt, amire mindenki szívesen emlékszik, de én ezt továbbiakban nem szeretném nyilvánosság előtt bemutatni, már csak annál is inkább sem, mert ez a 25 éves találkozó, ami 2015. május 27-én volt megrendezve, ez pontosan ennek az együtt töltött évtizedeknek, a hagyományos mozikultúrának egyfajta lezárása volt. Azóta már több kolléga mondta, hogy meg kellene szervezni a 35 évest is, azonban én úgy gondolom, hogy nagyon sok korábbi munkatársunk meghalt már, ezért ebben nem szívesen vennék részt.

Van olyan időszak a moziüzemi munkásságából, amit a legizgalmasabbnak tart – és ha igen, miért? Például egy nagyobb rendezvény, egy újítás, egy kiemelt projekt?

A magyar filmgyártók nagyon szerettek a Bács-Kiskun Megyei Moziüzemi Vállalat bármelyik mozijában, de főleg Kecskeméten a Városi Moziban vagy akár Baján egy-egy új filmet bemutatni, színész-közönségtalálkozókat velünk közösen szervezni, ilyen nagyon-nagyon sok volt és számtalan rendezvényünk volt. Talán azt tudnám megemlíteni, hogy önmagában ahhoz, hogy a megye összes filmszínházában, egy adott napon minden film megérkezzen, minden előadást meg lehessen tartani, ez mindannyiunk számára egy állandó izgalmat és feszültséget jelentett. Mert nem lehettünk benne biztosak, hogy egy film odafog érkezni a moziba vagy hogy egy vetítőgép éppen milyen hibával fog megállni. Amíg nem múlt el a nap, addig bennünk volt az izgatottság. Arról nem beszélve, hogy egy színész-közönség találkozón, ahol az akkori tévések voltak a műsorvezetők, a színészekkel való kapcsolattartás és egyeztetés, valamint a helyszín is alapos szervezést igényelt. De ilyen volt az Animációs Nemzetközi Filmfesztivál szervezése, az első és második fesztivál reklámpropaganda teendőit én láttam el és még jónéhány kollégánk dolgozott azért, hogy a nemzetközi rendezvény rendben legyen. Például Szamosi Feri volt az, aki elvállalta az Otthon Moziban ezeknek a rövid 5-10-15 perces animációs filmeknek az összeállítását, sorba rendezését. Ezek mind-mind kihívás volt, mert maximálisan odatettük magunkat.

Melyik saját újításra vagy megvalósított projektre a legbüszkébb?

A csapatmunkára, leginkább ezt emelném ki, hogy nagyon jó volt köztünk az összhang. Ezt a 70-es, 80-as években meg lehetett csinálni, erre az ember szívesen emlékszik vissza és hogy erről beszélhetünk, ennek csak örülni lehet. Ez önmagában elég.

Hogyan tekint vissza a moziüzemi munkára most, évtizedek távlatából?

Számomra a film és moziüzemeltetés világában eltöltött 22 év rendkívül változatos és értékteremtő időszak volt, a filmtechnikai újításokkal kiegészülve.

Mit üzenne a mai fiataloknak, a jövő generációinak, akik érdeklődnek a mozitörténet vagy a filmforgalmazás iránt?

A jövő nemzedékének az az üzenetem, hogy a film, a színház, a zene és a kultúra értékeinek múltjának és jelenének ismerete nélkül, az elsősorban informatikára épülő jövő mit sem ér majd!

Ha ma újra indulhatna egy hagyományos moziüzemi vállalat, milyen tanácsot adna a szervezőknek? Mi lenne a legfontosabb örökség ebből az időszakból?

Azt el kell árulnom, hogy én öt évvel ezelőtt elkezdtem egy elképzelésemet megvalósítani. A Tudomány és Technika Házában, vállalkozási alapon működtetünk volna egy hagyományos mozit, amely heti 3-4 napon át működött volna. Korábban az épület funkciójának bővítésében, felújításában vállalatunk nagyon komoly anyagi invesztíciót tett és a kongresszusi terem, ami 220 személyes, ehhez vetítőgépházat is létrehoztunk, vetítőberendezésekkel. De ez a tervem azért nem indulhatott el, mert időközben azok a partnereim, akikkel ezt meg tudtam volna valósítani – Szamosi Feri, Molitórisz Karcsi és a többiek – elhunytak. Persze nyilván az analóg mellett a digitális vetítés technikai megoldását is biztosítottuk volna, hogy a jelenleg élők, akik még a hagyományos mozit élvezhették, nekik is legyen egy visszatekintés és azok számára is, akik ma már csak a digitális mozi és a multiplex világát ismerik, de ez nem sikerült. Ezzel szerettem volna befejezni a filmes világot.

Akik ebben ma valamilyen értéket létre akarnak hozni, azt javasolnám, hogy keressék azok segítségét, akik ezt a szakmát a szívükön viselték, mert ők tudnak korábbi tapasztalatokkal gazdagítani egy új vállalkozást. A jelenlegi digitalizált világban sokan el sem tudják képzelni, hogy ezt hagyományosan hogyan lehetne működtetni. Szerencsére van az országban néhány hagyományosan működő mozi, el tudom azt képzelni, hogy ha valakinek van ilyen szándéka, akkor a régi motorosokkal együttműködve létre lehet hozni más helyen is ilyesmit. Viszont én úgy érzem, hogy sem akarat, sem anyagi lehetőség nincs ebben az irányban, mert más lett a gondolkodás. 2025-ben más irányú az érdeklődés, minthogy bárki egy ilyen hagyományos mozivilágot meg akarna teremteni. Vannak jelek arra a zenei vagy a divat világában, lassan most már az éttermi kultúránkban, hogy vissza kellene hozni az 1920-as, 1930-as évek hangulatát. Vannak olyan zenekarok már, akik kifejezetten olyan dalokat, zenéket hoznak vissza a repertoárokba, amelyek ezt a világot teremtik meg, de hogy ez a filmek tekintetében tudna-e működni, erre nem hiszem, hogy bárki is a fejét adná. Aki vállalkozni próbál ma Magyarországon bizonyos területeken, abban a film nincs benne. Gyorsan akarnak anyagi hasznot, viszont azt az energiát, amit ebbe bele kell tenni, a „24 órás szolgálatot”, ezt nem vállalják sajnos. Elmodernizálódott az emberi élet ilyen tekintetben, az informatika az emberi kapcsolatokat is eltávolítja egymástól, ugyanez érvényes a filmtörténetre is. Nekünk, akik ebben benne éltünk, még ma is van ilyen szempontból egyfajta vágyakozás, hogy milyen jó lenne még egy ilyen mozit működtetni, de nem fogjuk tudni összeszedni a csapatot már, elteltek az évek és a mai 30-40-es korosztály már másban gondolkozik.

Az interjú során egy olyan korszak elevenedik meg, amikor a mozik nemcsak vetítőhelyek voltak, hanem a közösségi élet motorjai is. Horváth István elbeszélései nem csupán szakmai részleteket, hanem emberi tapasztalatokat is őriznek — megmutatva, mit jelentett a mozi vidéken, a hétköznapokban és az emlékezetben. A visszaemlékezések így nemcsak dokumentumként szolgálnak, hanem személyes nézőpontból láttatják egy korszak működését és hangulatát – emberi közelségbe hozva a moziüzemi világ múltját.

Üdvözlettel:

Horváth István,

aki még a leírtak, a "MOZI" részese

és megvalósítója lehetett a maga területén,

a 60-as, 70-es és 80-as években...

és ismerhette az "aceton" illatát is

az olykor elszakadt filmszalag megragasztásakor!