Sz.B.: Volt már hasonló tapasztalata, vagy a felkérés előtti időszakban belelátott ebbe a tevékenységbe?

F.T.: Bár foglalkoztam a filmek elosztásával, a műsorkészítéssel, de azért ez egy teljesen új terület, egy igazi terepmunka. Várom is, hogy legyenek kihívások, s ezeknek maximálisan eleget tudjak tenni.

Sz.B.: Tudomásom szerint 2014 január elsejétől egy sajátos munkamegosztás lépett életbe az Apollóban: Serbán Irma, az Apolló mozi eddigi üzemvezetője, helyettesi munkakört tölt be, és ön mint filmszínház-vezető kerül állományba. Ebben az együttes munkálkodásban milyen új stratégiára van szükség a tervezésben, kivitelezésben, hogy a nézőszám viszonylag stabil növekedhessen a mozilátogatók szélesebb sprektumára építve?

F.T.:Határozottan mondhatom, hogy van stratégiánk. Alappillére az a technika, amellyel már rendelkezünk: a Nagyterem májusra, a Kisterem októberre került digitalizálásra, azaz a blue ray mellett a 3D veítésekre is alkalmas., idén pedig márciusban tervezzük az Art terem technika kiteljesítését. Ez azért fontos, mert bármilyen filmet (közönség, művész, art, európai, amerikai, ázsiai stb.) és műfajt be tudunk mutatni. Így a 3D termekkel megváltozik a műsorrendünk. Ez a legfontosabb stratégiánk: úgy összeválogatni a műsort, hogy behozzuk azokat a nézőket, akik a mozi termeket megtöltő „látványfilmek” felé vonzódnak, de megtartsuk és bővítsük azt a közönséget is, akik szeretik az „art aurát”. Az ilyen alkotások bőven adnak gondolkodásra teret a vetítés közben, de főleg utána.

Sz.B.: Milyen technikai paraméterek a feltételei egy modern, dinamikus mozi működésének? Szeretném, ha beszélne sorrendben, részletesebben is azokról az infrastrukturális beruházásokról, amelyek az elmúlt egy évben zajlottak, az egyik legjobban támogatott debreceni önkormányzati intézményben?

F.T.: A legnagyobb terem 2K képfelbontást tud garantálni, ez gyakorlatilag a „mozis full HD”, tényleg kiváló és igényes képminőséggel. Ugyanitt a hangrendszert teljesen kicseréltük:  most egy modern Digitál 7.1 rendszerünk van ott. A Kisterem hangrendszere kettő éve „fel lett puhítva” az Art teremmel együtt. A székeket és a garnitúrát kicseréltük, hisz nem csak pusztán a filmek, hanem a „körítés”, azaz egyfajta komfortosság is hozza azt a fajta nívót, amire a közönség számít és megszokott régen. Újítottunk a büfé-kínálatban is. Apróságnak tűnhet, de eddig a Nagyteremben nem voltak pohártartóink. Én azt mondom, hogy a mozi szerves része a kukoricafogyasztás, meg a Cola, a szívószál, a higénikus papírzacskók.

Sz.B.: Bár ez még nem a vég, de a korosztály már ránevelte a szülőket is a „happyre és a flowra”. Egyébként a 3D mozinál ezek mennyire elvárások, t.i. bizonyos technikai paraméterek kötelezővé tesznek bizonyos felújításokat?

F.T.: Főleg a 3D mozi paraméterei a székszámra és vászonméretre vannak előírva, de ezeknek már korábban is megfelelt a Nagy- és Kisterem. Tehát ilyen irányú újításokat nem kellett tennünk.

Sz.B.: Az eltelt rövid idő alatt mennyire láthatók ezen beruházások, befektetések eredményei? Készültek-e erre vonatkozó gyorsstatisztikák, elégedettségi mérések, kis metszetek?

F.T.: Igen. Pontos számokat sajnos nem tudok fejből mondani, de ami bizonyos: a Kisterem májusi digitalizációja óta, októberig számolva, ez az egy terem több nézőt vonzott, mint a Nagy- és az Art terem összesen. És most, hogy novemberre a nagyterem is becsatlakozott, jól látható az a szédületes ugrás, ami decemberig bekövetkezett. Persze ez nekünk nem lehet abszolút kiindulópont, teljesen releváns információ, hiszen filmes termés szempontjából pont ezek a legerősebb hónapok. Pl. Karácsony időszakában átlag napi 300 ember volt az Apolló mozira kíváncsi, ami a filmszínház helyi történetében is óriási szám.

Sz.B.: Az előbb említett technológiai változás alakíthat-e ki tartalmi struktúraváltást, a mozgóképi szövegek, műfajok szabadabb kezelését? Lehet-e így az Apolló mozi a Pláza egy sajátos alternatívája?

F.T.: Azt gondolom, hogy minden műfaj tartható, tehát semmiképp nem akarunk olyan mozi lenni, amit úgy emlegetnek, hogy a „Kis Cinema City”.Nekünk határozott küldetéstudatunk van: mi egy Art mozi vagyunk, Debrecen egyetlen 100%-osan működni tudó és támogatást élvező filmszínháza. Ha a dokumentum-, rövid-és nagyjátékfilmek forgalmazásba kerülnek, akkor nekünk azt be kell mutatnunk. Ma egy közönségfilm nagyobb nézőszámra tart igényt, mint egy art besorolású, elgondolkodtató film. Én nem bánom azt, ha olyan terembe ül be 20 néző, ahol ülhetett volna 40 is. Ez különösen az Art teremre érvényes, amely mindig is élvezte ezt a védett státuszt. Márciusban, amikor már az Art terem is digitális lesz, az Apolló továbbra is az art filmek legfőbb bázisaként szolgál.

Sz.B.: Tehát az ankétok, a sajátos típusú műsorok, kissorozatok, filmszemlék, archív filmtörténeti értékek, egyedi vetítések is itt mutathatók be?

F.T.: Nyilván szem előtt kell tartanunk azt, hogy egyáltalán leadhatjuk-e ezeket a filmeket. Ma elég kacifántos néhány film vetítési jogát megszerezni. Számolnunk kell azzal is, hogy nem minden film érhető el 35-ösön, sőt vannak kifejezetten védett kópiák.

Sz.B.: Mennyire határozza meg a piaci kínálat és a forgalmazás bármilyen „filmpaletta” kialakítását? Mennyire van szabad keze egy üzemvezetőnek, azaz tudja-e az eszményeit képviselni egy kötött forgalmazási rendszerben, egy adott tulajdonosi elvárással szemben?

F.T.: önálló döntéseink és lehetőségeink mindig lesznek. Egy régi közmondás kifordításával élve: mi úgy akarunk dolgozni, hogy „a kecske is jól lakjon, de megegyük a káposztát is”. Mindössze annyi megkötésünk van, hogy a közönség minden típusát szeretnénk kiszolgálni.

Sz.B.: Egyeztethető –e az üzemeletetés mindennapi praktikus fenntartása, kényszere egy általános esztétikai és történeti értékőrzéssel?

F.T.: összefér, de mégis a döntőbb az elvárt havi jegybevétel, az a bruttó összeg, amivel még jól tudunk működni. Egyéb tematikák bepréselése e szűk keretbe, nem is olyan könnyű. Azért nagyon örülünk, hogy a magyar filmgyártás újra reneszánszát éli, s így nálunk is nagy sikerrel futnak olyan filmek, mint az Isteni műszak vagy a Coming out. A jövő hónapban is jön egy „kultgyanús, közönségbarát” alkotás, a Megdönteni Hajnal Tímeát. Meglepően az ilyen műfaji filmekkel mindig nagyobb nézőszámot tudunk produkálni, mint a multiplexben néhány ki nem használt terem. Mi szeretjük a magyar filmet, s az újak mellett a régieket is kívánjuk támogatni, a lehetőségeinkhez mérten.

Sz.B.: A magyar filmek megmutatkozásának legfőbb terepe az alkotói személyes jelenlét, az ankét (az Én mozim sorozat, aktuális filmpremierek, debreceni alkotók meghívása stb.). Gondolom, ezen alkalmak erőteljesen pályázatfüggők. Mennyire tud a mozi a bevételekből tartalékokat képezni, hogy az ilyen fokú szellemi értékek vetítését folyamatossá tegye?

F.T.: Igazából a közönségtalálkozókra a pályázatokon túl is tudunk tervezni. Olyan óriási összeget a költségvetésből nem emészt fel, hogyha meghívjuk a preferált film alkotóit és beszélgethetünk velük. Nagyon szívesen jön mindenki, eddig még senki sem utasította el a felkérést, s remélem, a jövőben sem fogja. Az ilyen alkalmakat mindig ki lehet valahogy gazdálkodni, de pályázni is kell. Nem minden a marketing. Nagyon nagy szükség van a „face to face” találkozásokra, hisz a filmszerető ember a személyiségén keresztül lesz igaz propagátora egy-egy alkotásnak. Sőt a fiatalabb korosztályt is az élő találkozásokkal lehet jobban filmbefogadóvá- és filmértővé tenni.

Sz.B.: Személyes és szakmai életében milyen állomásai voltak a film- és mozgókép szeretetének?

F.T.: Sokat jártam annak idején a Víg moziba, az Apollóba jóval ritkábban. Én a filmszeretetemen túl jutottam el oda, hogy diplomás ember lettem, hiszen az újságírás kezdett el foglalkoztatni: ilyen diplomát is szereztem a DE Kommunikácós Tanszékén. Ott a filmkritika-írás érdekelt a legjobban: meg is jelentem egyetemi lapokban, az általunk szerkesztett honlapokban. Ma már sajnos az időm nem engedi, hogy ezeket megfogalmazzam és átadhassam másoknak, de azért rövid összefoglalókat még szoktam „kivetíteni magamból”.

Sz.B.: Van-e az egyetemes vagy magyar filmtörténetben kedvenc korszaka (stílusban, szemléletben), ami közel áll önhöz?

F.T.: Mindenki saját életidejéből indul ki. Kedvenc korszakom nincs, de egyedi filmek vannak, ha azok kilógnak az adott trendből, s ezért is maradnak meg legjobban bennem. Grigor Attila: A nyomozó (2009) c. filmje sajátos thriller, folytatás nélkül. Vagy az elsőfilmes Bodzsár Márk: Isteni műszak (2013) korházi vérvalósága minden standernek hátat fordít. Szász János Oscar-díjra nominált A nagy füzet-je (2013) is tetszett,  bár ez erősen beillet a hagyományos filmek sorába. És persze sehogyan sem tudom elvetni a régi értékeket (A tizedes meg a többiek, Indul a bakterház, Sose halunk meg). Ezek mindig el fogják foglalni „páholybeli helyüket” a szívemben.

Sz.B.: Az Apolló mozi, Európa első mozijainak egyike, nemrégiben volt 100 éves. ön hogyan gondolná feltámasztani az egészen régi filmek szeretetét, (néma-és kísérleti filmek, két világháború közötti alkotások, filmtörténeti korszakok stb.)? Elképzelhető-e  pl. olyan tematikus elgondolás, mint a Hortobágyról, Debrecenről vagy Móricz Zsigmondról szóló sorozatok, vagy a debreceni írók filmes adaptációinak mustrája? Amely lokális is, de tágabb horizontú is: hagyomány-és értékőrző egyben?

F.T.: Nem zárkózom el ezen a projektektől, de fel kell mérni azt, erre mennyire van igény. Mivel kulturális értékek, és továbbörökítő szerepük letagadhatatlan: fiataloknak és nem fiatal középkorú generációknak egyaránt tetszeni nem könnyű „mutatvány”. Bárcsak a szellemiség döntene mindenről, de bizony a számok beszélnek. Komoly terepmunka: felmérni, behozni, promótálni, bemutatni. Nagy úr a költségvetés.

Sz.B.: Talán az ilyen értékesebb filmek elérését segíti a digitalizáció,de a védett állományú kópiák „leporolása” is lehetségessé válik a célzott pályázatok megjelenésével.

F.T.: Nemrégiben kaptam egy elutasító levelet a MANDA által, egy éven keresztül bemutatandó 53 digitálisan felújított magyar filmről. Mi valamilyen kacifántos úton-módon kimaradtunk a 2013/2014-es év támogatásából. Természetesen nem mondtunk le ennek bármilyen „kissorozat-szerű” pótlásáról. Talán a 2014 –es szeptemberi  A rendszerváltás utáni magyar film II. c . konferenciánkon helye lehet 3 fekete-fehér filmnek , hiszen itt filmek vetítését is tervezzük.

Sz.B.: Az 53 magyar film digitális marketingje (film- és DVD forgalmazás) mintegy előkészíti azt a modern gondolkodást, ami már a kulturnemzeteknél, így a franciáknál is, megjelent: „a kulturális örökségvédelem” fogalmát.

F.T.: A tradicionális-védett érték díját nemcsak egy képzőművészeti alkotás, egy regény vagy akár egy épület nyerheti el, hanem szokatlan módon egy erősen fogyasztói orientáltságú termék: a film. A védetté nyilvánítás igazán akkor működik, ha egy kópiát nemcsak múzeumi -, hanem használati tárgyként is kezelünk. A 53 magyar film nemcsak egyszerűen digitalizálva lett, hanem vissza lett írva 35-ösre, így több kópiával (a kötelező filmintézeti múzeumi példányon túl) járható vele az ország.    Ha majd DVD-re is átkerül mind az 53, akkor azok eljutnak kötelespéldányként a köz- és média szakkönyvtárakba, tehát a felsőfokú-és középfokú oktatásban is hamarosan és tömegesen megjelenhetnek, sőt meg is vásárolhatók. Nem csak filmtörténeti hivatkozási alapként. Szerintem jó időben vagyunk, hogy ezeket a védett filmeket valamely apropó során forgalmazni, bérelni i tudjuk. Nem kell feltétlen nagy-sorozatra gondolni, hanem pl. 2-3 filmes, egynapos „mini sorozatra”, előadással vagy beszélgetéssel egybekötve.

Sz.B.: Filmklub -vezetőként tapasztaltam, hogy a bármilyen régi film igen gyorsan „összeterelik”az amúgy egymást óvatosan méregető nemzedékeket. Az Apollóban 2008-2010-ben futott Debreceni Archív Ifjúsági Filmklubomon a nagyszámú bérletese középiskoláson, egyetemistán, főiskoláson túl jutott hely a múltjukat a filmekben is meglelő középgenerációnak és a nyugdíjasoknak is. Néha az álmosnak mondott pénteki koradélutánon voltunk 40-en is.

F.T.: Ez egy nagyon nagy dolog volt akkoriban. Most a technikai/technológiai  modernizáció miatt alapból jobb a helyzet, mert a feljavított digitális kópiákon minden jobban és pontosabban látható, így az is eljön ilyen filmekre, akit riaszt a tradició vagy a retro- cimke. A „fapados”elnevezés lassan kikopik a használatból, mert a szavatolt kép- és hangminőséggel ez egyre inkább értelmét veszti. Az „okostelefonos” fiatalok ma már bejönnek  „közénk”, s a kis képernyő, mini monitor helyett óriás, szenvedő arcot néznek a minőségi vásznon T. Dreyer: Szent Johanna c. némafilmjében. Ahogy világszerte, úgy az Apollóban is, a 3D mozi mint a modernitás és a digitalizálás mint a múlt őrzése - egymásra fog találni. Nemrég az Alföld tv-ben volt egy beszélgetésem, s ott említettem meg először: „A 3D kell, mert visszavonzza a közönséget a moziba, de nem a jövő, igaz egy bizonyos ideig jelen lesz. A 3D egyszer ki fog futni, mint ahogy már ez kétszer megtörtént, de a digitálisan feljavított és digitálisan forgatott bármely műfajú film elnyerheti örök értékét. Újra megnézhetjük és újraírhatjuk az elfeledett filmtörténetet.  A 3D egy horog, rajta a csali, amellyel befogjuk a közönséget, de ha már ott van, s elégedetten vagy félig elégedetten kijött a nagy látványfilmről, s mondjuk, megáll  A nagy füzet plakátja előtt, könnyen felteheti magának a kérdést: „Miért nem láttam ezt eddig?”

Sz.B.: Elképzelhető, hogy a 3 terem között kialakuljon valamifajta megosztás (műfaji, esztétikai, utánjátszás stb.)? Az eddigi feladatkörök mennyiben változnak?

F.T.: Ha lehet mondani, akkor valószínű, hogy a Nagyterem lesz az, amely leginkább elbírja a látványos közönségfilmet, a Kisterem hibrid lesz, azaz ugyanúgy kiszolgálja az art- és közönségfilmet, s alkalmas lesz utánjátszásra is. Az Art terem pedig megmarad a művészi- és kísérleti filmek terepének. Így az Art terem fog otthont adni  2013. 10 legjobb, Oscar-díjra jelölt amerikai filmjének, amelyeket egymást követő 10 este fogunk bemutatni.

Sz.B.: Az ország második legnagyobb városa mennyire igényli a filmkritikát, stilisztikai/esztétikai minősítést, bármi nemű értékelő mozzanatot a mozgóképek világában? A sajtó, különösen az online felületek, mennyiben tudják segíteni a filmterjesztést, forgalmazást?

F.T.: Ha végignézem a médiafelületeket, én magam kevés filmkritikával találkozom. Régen a Hajdú-Naplóban, kiemelt helyen, rendszeresen voltak filmkritikák, egyet-kettőt én magam is írtam ide. Ma nincs ilyen, s amúgy is csökken a nyomtatott sajtófelület, az online jelleg miatt pedig (információ, gyorsaság, hírszerűség) nehezen tűri az elmélyültséget. Talán a Debreceni Est bevesz kritikákat a magazin elejére, de ezek sokkal közelebb vannak az ismertetőkhöz. Minden egyes kritika és komolyabb filmes elemzés leginkább az interneten férhető hozzá, annak 95%-a Budapestről jön. Bár tegyük hozzá, nagy a kiszolgáltatottság: gyakorlatilag minden film sajtóvetítése Budapesten van.

Sz.B.: Mennyire követi nyomon a debreceni sajtó az országos vagy még inkább lokális filmes eseményeket (új magyar filmek közönségtalálkozója, Frankofón éjszaka, egyedi kissorozatok, debreceni vagy debreceni származású filmes alkotóinak és filmjeinek a jelenléte stb.)?

F.T.: Közönségtalálkozókon rendszeresen megjelenik a Debreceni Televízió, az Alföld TV, a Hajdú-Napló, a rádiók. Tehát növekvő érdeklődést mutatnak.

Sz.B.: Most hipotetikusan kérdezek: el tudja-e képzelni, hogy egy online típusú újság állandó lehetőséget teremtene a célközönség megszólítására? Hiszen pl. megjelenik a mi beszélgetésünk (tervezetten három részben), akkor arra lehet lájkolni, lehet véleményt mondani stb. Vagy tervezhető ankétokról való rendszeres beszámoló, fotógalériával. S nyilván itt még nagyobb tere lehet a hozzászólásoknak, esetleg a privát képek megosztásának. Később pedig kisfilmek, werk-anyagok, klipek felhelyezésre is.

F.T.: Szeretném, ha a közönség is megszólalhasson: az nekünk a legértékesebb visszajelzés. Ha a közönség rosszat mond, az egy lépcsőfok rosszul vétele volt, s lehet utána javítani. Nyilván sosem lesz mindenki maximálisan elégedett.

Sz.B.: Az elkövetkező egy évben melyek azok a sarokpontok, amelyek az Apolló mozi életében meghatározók lesznek?

F.T.: Elsőként a március 6-8-a közötti I. Debreceni Szinkronfilm Szemle. Itt meg fognak jelenni a debreceni és az országos szinkronfilmgyártás nagyjai. Természetesen utánjátszani szeretnénk az itt bemutatott filmeket. Még nem alakult ki a napok végleges tematikája és a filmbemutatók sorrendje, hiszen még zajlanak az előzsűrizések. Szeptemberre várható egy a magyar filmekkel foglalkozó tudományos konferencia: A rendszerváltás utáni magyar film (II.) Az elsőt a DE rendezte 10 éve. A konferencia helye a Kölcsey Központ lesz, a vetítéseké az Apolló mozi. Szerintem ez a két „nagyrendezvény” 2014-ben  nagyon el fog helyezni minket a magyar „filmes térképen”. 2013 novemberében és decemberében három veítésen („Szeretere hangolva”) alkalom nyílott a történeti egyházaknak (görög katolikus, református) és gyülekezetek (baptista, evangélikus) filmes lelki bemutakozásra és beszélgetésre. Hamarosan megrendezzük az Izraeli Filmnapokat a Debreceni Zsidó Hitközség és az Izraeli Nagykövetség összefogásával, 6 színvonalas, díjnyeretes filmmel. Maradnak , szinte hagyományként, a  család- és gyerekszerető, de  fiatal értelmiségre is kiváncsi filmalkalmak: Frankofón Éjszaka, Animációs Napok, Valentin Nap, Nőnap.  Ugyanúgy eltökéltek  vagyunk a folytatásban, mint ahogy Farkas Gabriella az elmúlt években megálmodta és kivitelezte ezeket a „városépítő és -szépítő” rendezvényeket.

Sz.B.: Köszönjük, hogy szélesre tárta előttünk „mindannyiunk Apollójának” jövőbeli ajtaját.

Szűk Balázs