Az interjúban felidézzük a mozi indulását, a helyiek lelkesedését, az első közönségtalálkozókat és azokat a nézői pillanatokat, amelyek számára mindmáig megtestesítik a mozizás varázsát. Beszélünk a közösségépítésről, a nyugdíjas filmklub sikeréről, a munkatársakhoz és a nézőkhöz fűződő személyes kapcsolatáról, valamint arról is, milyen áldozatokat követel egy olyan hivatás, amelyet nem lehet egyszerűen letenni a munkaidő végén.

1. Gyerekkor és első moziélmények, pályakezdés

- Gyerekként milyen kapcsolatban voltál a mozival és a filmek világával?

Azt gondolom, ez nálam valahol genetikailag kódolt. A filmek és a mozi szeretete a nagyszüleimtől és az édesanyámtól ered. Anyukám Tótkomlóson nőtt fel, ahol a családunk rendszeresen járt moziba, és amikor megszülettem, természetes volt, hogy én is vele tartok. Ő ugyanúgy részese akart maradni a mozi varázsának, csak akkor már nem a szüleivel, hanem velem járt filmeket nézni.

Van egy kedves családi történet is erről. Anyukám mesélte, hogy egyszer, amikor még egészen kicsi voltam, elvitt moziba azzal, hogy „most egy nagyon jó filmet fogunk megnézni”. A vetítés alatt én öt percenként megkérdeztem tőle: „És mikor lesz már jó?” A film címére már egyikünk sem emlékszik, de ez a történet máig mosolyt csal az arcunkra.

A gyerekkoromból viszont rengeteg szép mozis emlékem maradt. Békéscsabán olyan szerencsések voltunk, hogy még az óvodába is járt mozigépész filmeket vetíteni. Így nemcsak a moziban, hanem az óvoda falai között is találkozhattunk a filmek világával. Nagyon szerettem ezeket az alkalmakat, és biztos vagyok benne, hogy ezek az élmények is hozzájárultak ahhoz, hogy a mozi, a film később az életem meghatározó részévé váljon.

Talán még azt is kijelenthetem, hogy a mozi, a film egyszerűen mindig jelen volt az életemben.

- Az alapvető moziélményeid Békéscsabához kötődnek, de Tótkomlóshoz is sok emlék fűz.

Tótkomlós nagyon fontos szerepet tölt be az életemben, hiszen ott éltek az anyai nagyszüleim. Ott is működött mozi, és nagyon szerettem a helyi barátnőmmel oda járni. Igazi kis falusi mozi volt, sokszor szinte csak mi ketten ültünk a nézőterén, de számomra éppen ettől volt különleges.

Tótkomlós azonban nemcsak a mozis emlékek miatt fontos számomra, hanem kulturális és érzelmi értelemben is. A nagyszüleim rendkívül művelt, nyitott emberek voltak: rengeteget olvastak, utaztak, és természetes volt számukra, hogy a kultúra az élet része. Innen származik Závada Pál is, akinek a Jadviga párnája című regényéből készült filmet is itt forgatták. A filmnek volt egy díszbemutatója is a mozinkban, melynek egyik vendége volt az író is.  Úgy érzem, mindaz, amit a könyvek, a filmek vagy a művészet jelent számomra, valamilyen módon Tótkomlóshoz is kötődik.

Emellett a szlovák gyökereim is meghatározóak, hiszen a felmenőim szlovák nemzetiségűek.

- Milyen emlékeket őrzöl a mozizásról a kamaszéveidből?

Tizenévesen már egészen másként kezdtem nézni a mozit. Az egyik legmeghatározóbb, korai emlékem a békéscsabai Szabadság Mozihoz – később Phaedra Mozi – kötődik. Abban az életkorban nagy hatással volt rám A kék lagúna című film, és szerettem volna az osztálytársaimnak is megmutatni, ezért összeszedtem minden bátorságomat, odamentem a mozi egyik munkatársához, és megkérdeztem, hogy lesz-e még műsoron a film.

Az úr nagyon kedvesen, mosolyogva válaszolt egy tizenéves kislány kérdésére. Elmondta, hogy ezt a filmet már nem fogják vetíteni, viszont hamarosan érkezik a Szerelem első vérig című film, amit nekünk, fiataloknak szívből ajánl. Később tudtam meg, hogy ő Tőkés Gyula, a mozi vezetője volt.

Akkor még nem sejtettem, hogy ez a néhány perces beszélgetés milyen mély nyomot hagy bennem. Úgy érzem, hogy az a röpke találkozás is szerepet játszik abban, hogy később milyen mozivezetővé váltam. Az a természetesség, tisztelet és figyelem, amellyel egy kamaszlány felé fordult a vezető, számomra példaértékű a mai napig.

Körülbelül tizenhét éves koromban egy másik világ is megnyílt előttem. Egy olyan baráti társaságba kerültem, ahol az olvasás nagyon menőnek számított – ekkor ismertem meg Dosztojevszkijt, Csáth Gézát, Szerb Antalt –, és rendszeresen jártunk filmklubokba is. Ott találkoztam először olyan rendezők alkotásaival, mint Kuroszava, Tarkovszkij vagy Fellini. Minden vetítés előtt egy bevezető előadást tartott Máthé Ferenc, a mozi művészeti vezetője. A vetítést követően pedig beültünk egy közeli kocsmába, és órákon át beszélgettünk, vitatkoztunk filmekről, könyvekről, az élet nagy dolgairól, és persze úgy éreztük, hogy az egész világot meg tudjuk váltani.

Ez egy csodálatos időszak volt. A film számomra ekkor már nem csupán szórakozást jelentett, hanem gondolkodást, közösséget és párbeszédet is. Talán ekkor fogalmazódott meg bennem először igazán, hogy a mozi sokkal több, mint egy hely, ahol filmeket vetítenek.

- Eredetileg is erre a pályára készültél vagy más irányból érkeztél a mozis szakmába?

Gyerekkoromban óvónő szerettem volna lenni. Talán ennek is köszönhető, hogy később háromgyerekes édesanya lettem. A mozi világa nem tudatos életpályaként jelent meg előttem, inkább szépen, fokozatosan talált rám.

Egerben végeztem, ahol mozgóképkultúrát, médiaismeretet és médiapedagógiát tanultam. Ez akkoriban még egészen új területnek számított. A pedagógia és a gyerekekkel való foglalkozás mindig is közel állt hozzám, ugyanakkor vonzott minden, ami új és különleges. Így találtam rá erre a képzésre.

Nagy Andor vezetésével az ország egyik első olyan tanszéke indult el, ahol vizuális kultúrával és a média világával foglalkoztak a hallgatók. Óriási szerencsém volt abban is, hogy olyan tanároktól tanulhattam, mint Veres József tanár úr. Fantasztikus előadásokat tartott. Ha addig szerettem a filmeket, ott már rajongani kezdtem értük. Nemcsak filmeket mutatott, háttértudást adott, hanem mindezt olyan lelkesedéssel tette, hogy az egyszerűen magával ragadta a hallgatókat.  Ahogy ő szerette a saját szakterületét, az bizony ránk is erősen hatott, és én még mélyebben kezdtem érdeklődni a filmek iránt.

Később a Csaba Center Bevásárló- és Szórakoztatóközpont bevezető marketingjét segítettem.  Amikor ez a feladat lezárult, megkerestek azzal, hogy hamarosan nyílik a mozi, és lenne-e kedvem annak az előkészítésében részt venni. Nagyon izgalmasnak találtam, hogy újra egy teljesen új intézmény születését kísérhetem végig, ráadásul egy moziét.

Nagyon megtetszett ez a munka, egy idő után felkértek a mozi vezetésére. Váratlanul ért, hiszen korábban nem vezettem intézményt, és a mozirajongáson kívül nem volt gyakorlati tapasztalatom ezen a területen. Mégis azt éreztem, hogy érdemes belevágni.

A kezdetektől nagyszerű emberek vettek, vesznek körül, például Petróczi Sándor, aki rengeteg szakmai támogatást adott. Az ő segítségével jutottam el Borbély Erzsébethez, a Mammut mozi akkori vezetőjéhez, hogy testközelből ismerhessem meg egy többtermes mozi működését. A műszaki oldalon Berkes Zoltánt, Kószó Jánost kell kiemelnem, ők a mai napig segítik a munkámat. A nyitás előtti időszaktól kezdve végig olyan szakemberekkel találkoztam, akiktől rengeteget tanulhattam.

Tehát nem, nem mozivezetőnek készültem. Inkább azt mondanám, hogy életem számos eseménye, történése ebbe az irányba terelt, és közben mindig a megfelelő emberekkel hozott össze a sors.

2. A Center Mozi megszületése

- Hogyan fogadta a város az új mozit?

Nagyon pozitívan. A Center Mozi megnyitásának idején még kevés vidéki bevásárlóközpont működött Magyarországon, és még ritkább volt az olyan többtermes mozi, amely egy bevásárlóközpontban kapott helyet.

Úgy tudom, hogy a Hollywood Multiplex is érdeklődött a mozi üzemeltetése iránt, ezért az épület tervei is az akkori multiplexszabványok szerint készültek. Végül azonban másként alakult, két békéscsabai fiatalember vágott bele a mozi üzemeltetésébe.

A városvezetés és a közönség is nagy lelkesedéssel fogadta az új filmszínházat. Egy négytermes, légkondicionált mozi nyílt, kényelmes székekkel, nagy vásznakkal, korszerű technikával és akkoriban szinte amerikai hangulatot idéző büfével. Mindez óriási újdonságnak számított Békéscsabán, és érezhető volt, hogy a város büszke erre az új intézményre.

- Volt-e a helyiekben valamiféle frusztráció amiatt, hogy egy multiplex jellegű mozi nyílt a városban?

Azt gondolom, hogy nem. Ennek az egyik oka az lehetett, hogy a Center Mozi békéscsabai vállalkozásként jött létre, így a város lakói nem egy kívülről érkező beruházást láttak benne, hanem egy helyi kezdeményezést.

Közben az is látszott, hogy a Phaedra Mozi már egy másik korszakot képvisel. Volt egy nagyterme, mellette egy kisebb teremmel, de akkoriban már a nézői szokások, elvárások egyértelműen azt mutatták, hogy többtermes mozikra, egész napos nyitvatartásra és szélesebb műsorkínálatra van igény.

Nem emlékszem arra, hogy bármiféle ellenérzés lett volna a városban. Inkább azt éreztem, hogy az emberek sajátjuknak tekintették a Center Mozit, és büszkék voltak rá, hogy Békéscsabán egy ilyen korszerű filmszínház nyílt.

- Van olyan emlék az első időszakból, amit ma is szívesen felidézel?

Sok ilyen emlékem van. Az egyik legkedvesebb, talán az, amikor eldőlt, hogy a mozival fogok foglalkozni, megkértem Csarnai Gábort - Békés Megyei Moziüzemi Vállalat egykori műszaki ellenőre-, hogy tanítson meg vetíteni. Ő mutatta meg, hogy hogyan működik egy 35 milliméteres vetítőgép, hogyan kell befűzni a filmet. Ezt az emléket a mai napig örömmel idézem fel, nagyon szép és hasznos időszak volt.

Ugyanilyen meghatározó élmény volt a nyitás is. Ahogy megérkeztek az első nézők, és láttuk az örömöt az arcukon, hogy Békéscsabának végre egy modern mozija van, azt soha nem lehet elfelejteni. Akkor éreztem meg úgy igazán, hogy egy csodálatos intézmény születésének vagyok a részese.

Van egy nagyon személyes emlékem is a nyitás napjáról. A Center Mozi június 21-én nyitott meg, ami történetesen a kislányom születésnapja is. Korábban mindig együtt ünnepeltük ezt a napot, de akkor természetesen a moziban volt rám szükség. A férjem ezért elvitte a három gyerekünket a gyulai strandra, mert szerettük volna, ha ez a nap ugyanúgy, mint máskor különleges és élményekkel teli nap lett volna.

Délután odajött hozzám egy néző, és megkérdezte, hogy megtalálták-e már a gyerekeimet. Teljesen megrémültem, nem értettem, miről beszél. Kiderült, hogy a gyulai strandon hangosbemondón keresték a férjemet, mert a gyerekek szem elől tévesztették édesapjukat. Szerencsére néhány perc alatt minden rendeződött, de akkor, abban a pillanatban, azért volt némi lelkiismeretfurdalásom.

Ma már mosolyogva gondolok vissza erre a történetre, de jól mutatja, milyen különleges és ugyanakkor mennyire intenzív időszak volt a mozi indulása számomra.

Később a 3D-s vetítések bevezetése is emlékezetes volt. A gyerekek reakciója, az a csodálkozás, ováció és lelkesedés, amellyel az új élményt fogadták, minden fáradságot megért.

És persze ott vannak azok a pillanatok is, amikor alkotók, rendezők, színészek, írók látogattak el hozzánk. Nagy élmény volt találkozni Jancsó Miklóssal, Bacsó Péterrel, Cserhalmi Györggyel, Rudolf Péterrel vagy Lázár Ervinnel, és látni, milyen szeretettel és tisztelettel fogadja őket a közönség. Ezek mind olyan megható, emlékezetes pillanatok, amelyekre ma is jó szívvel gondolok vissza. Nehéz lenne ezen alkalmak közül egyetlenegyet is kiemelnem.

3. A közösségi mozi

- Sok helyen a mozi egyszerű vetítőhely, nálatok viszont közösségi tér is lett. Hogyan alakult ez ki?

Békéscsaba fiatalként és fiatal felnőttként is csodálatos, élhető város volt számomra. Nemcsak mozija volt, hanem fantasztikus könyvtára, amely körül közösségek szerveződtek. A várost izgalmas és színes színházi, zenei élet jellemezte. Világhírű művészek érkeztek a városunkba, az Evangélikus Nagytemplomban (Közép-Európa legnagyobb evangélikus temploma) pedig még a legfelső karzatok is megteltek a hangversenyeken. Kulturálisan nagyon gazdag hely volt.

Aki fogékony volt a kultúrára, az előbb-utóbb valamilyen közösségben találta magát: filmklubba, koncertekre járt, vagy könyvtári programokat látogatott. Én ebben nőttem fel, ezért számomra természetes volt, hogy a mozi ne egy távolságtartó intézményként működjön. Nyitásunktól arra törekedtünk, hogy személyes kapcsolatba kerüljünk a nézőinkkel, meghallgassuk őket, és odafigyeljünk a kéréseikre.

Közvetlenül a nyitást követő időszakban történt, hogy Petróczi Sándor felhívott egy Fonyó Gergely rendezte ifjúsági film kapcsán, és javasolta, szervezzünk hozzá egy díszbemutatót. Ez lett az első közönségtalálkozónk. Azt hiszem, ott indult el valami.

Akkor értettük meg, hogy a feladatunk nem ér véget ott, hogy eladjuk a jegyet, a néző pedig beül a filmre. Egy négytermes, bevásárlóközpontban működő mozinak is lehet ennél több szerepe. Nemcsak filmeket vetíthet, hanem találkozásokat, beszélgetéseket és közös élményeket is teremthet.

Ettől kezdve szinte magától alakult minden. Fesztiválokat, közönségtalálkozókat és különféle eseményeket szerveztünk, később pedig olyan rendszeres programokat is létrehoztunk, amelyek körül valódi, összetartó közösségek alakultak ki. Számomra a mozi nem egyszerűen egy vetítőhely: olyan tér, amely képes összekötni az embereket.

- A nyugdíjas filmklub a Center Mozi egyik legsikeresebb közösségi programja lett. Hogyan született meg az ötlet?

Dr. Pap Istvánnal (Békés Megyei Moziüzemi Vállalat egykori művészeti előadója) kezdtünk el azon gondolkodni, hogy milyen programot lehetne létrehozni az idősebb korosztály számára. Olyan alkalmat szerettünk volna teremteni, amelyre az is eljön, aki egyedül él, elveszítette a társát, vagy akinek a gyermekei több száz, esetleg több ezer kilométerre laknak. Sokan vannak, akik szívesen kimozdulnának otthonról, de egyedül már nehezebben indulnak el.

A mozi erre fantasztikus lehetőséget kínál. Az emberek együtt ülnek be a nézőtérre, együtt nézik a filmet, együtt nevetnek és együtt sírnak. Ez olyan érzelmi többletet ad, amely képes összekötni őket. A film élménye után pedig már sokkal könnyebben indul el egy beszélgetés is.

Amikor meghirdettük az első nyugdíjas filmklubot, egyetlen nap alatt betelt a terem. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy később elindítottunk egy második, majd egy harmadik tematikus sorozatot is. Az évek során nagyon erős és összetartó közösség alakult ki, ma pedig már közel százas várólista van, és gyakorlatilag lehetetlen bekerülni a „klubba”.

A filmeket mindig nagy gonddal válogatjuk össze. Olyan programot szeretnénk kínálni, amely ráirányítja a figyelmet a jelen kérdéseire, új nézőpontokat mutat, és egy kicsit bátrabbá is teszi a nézőinket. A művészfilmektől a közönségfilmekig sokféle alkotást vetítünk, mindent, amiről úgy gondoljuk, hogy egy mai hatvanas, hetvenes vagy nyolcvanas ember számára fontos élményt, gondolatot vagy új tapasztalatot adhat.

Tematikus sorozataink sikere számomra azt bizonyítja, hogy az embereknek nemcsak filmekre van szükségük, hanem olyan intézményekre is, ahol tartozhatnak valahová. A mozi pedig képes ilyen közösségi térré válni.

- Sok nézőt névről ismersz. Mit jelent számodra ez a személyes kapcsolat?

Igen, rengeteg nézőnket személyesen ismerem. Nagyon szeretem az embereket, kíváncsi vagyok rájuk, rendkívül fontosnak tartom a kommunikációt – és nemcsak a moziban.

Mindig sok időt töltöttem kint a nézők között. Régebben, amikor talán valamivel több időm volt, gyakran beálltam jegyet ellenőrizni is, csak mert szerettem volna beszélgetni a vendégeinkkel, meghallgatni a véleményüket, és tudni, hogyan érzik magukat nálunk.

Hiszek abban, hogy csak akkor tudsz jó mozit működtetni, vezetni, ha ismered a nézőidet. Ezt pedig nem lehet megvalósítani egy irodából. Ki kell mennünk közéjük, beszélgetni kell velük, és valóban meg kell ismerni őket, az igényeiket.

- Mit adnak a filmklubok és a beszélgetések a nézőknek?

Ezt igazából elsősorban ők tudnák megválaszolni. Én azt látom, hogy gyakorlatilag nincs lemorzsolódás, talán azért, mert nagyon szeretnek ezekhez a közösségekhez tartozni.

Ez már sokkal többről szól annál, hogy a nézők megérkeznek, megnézik a filmet, majd hazamennek. Már a vetítés előtt is nagyon meghitt a hangulat. Beszélgetünk, figyelünk egymásra. Az évek során közvetlen kapcsolat alakult ki közöttünk.

Ha a városban járva rám köszön egy idősebb ember, szinte biztos lehetek abban, hogy valamelyik csoportunk tagja. Körülbelül tíz éve működnek tematikus sorozataink, és nagyon jó érzés ennyi mosolygós idős embert látni.

Összefoglalva, hogy mit ad nekik: talán egy közösséget, amelyhez jó tartozni, ahol ismerik őket, várják őket, és ahol a közös filmélmény mellett egymással is találkozhatnak.

4. Ember a vezető mögött

- Szerinted mitől lesz valaki jó mozivezető, és mi segített abban, hogy te is megtaláld a saját vezetői stílusodat?

A beszélgetés elején említettem, hogy milyen sokat jelentett nekem gyerekként az a tisztelet, odafordulás, kedvesség, amellyel az akkori mozivezető felém fordult. Biztos vagyok benne, hogy az is közrejátszott abban, hogy én is közvetlen és odafigyelő vezetővé szerettem volna válni.

Általában nyitottan, mosolyogva és optimistán fordulok az emberek felé. Természetesen nekem is vannak nagyon nehéz időszakaim, amikor csalódok, amikor összeszorul a szívem, de mégis igyekszem bizalommal és derűvel viszonyulni nézőinkhez, a kollégáimhoz, úgy általában az emberekhez.

Ehhez az is hozzátartozik, hogy csodálatos emberek vesznek körül. A filmszakmában az évek során nagyon szoros emberi kapcsolataim alakultak ki. A forgalmazók, a mozis kollégák között és a műszaki területen is mindig voltak olyanok, akikhez kérdéssel, problémával vagy akár csak egy közös gondolkodás erejéig fordulhattam. Ez hatalmas biztonságot és stabil szakmai hátteret nyújt. Vannak olyan szakmai kapcsolataim, amelyek közel huszonöt évesek, ezeket inkább már barátságnak nevezném.  

A békéscsabai kollégáimról pedig még nem is beszéltem. Stábunk stabil, munkatársaimra mindig számíthatok, ők azok, akik biztosítják, hogy minden terület a lehető legjobban működjön intézményünkben.

Nagyon alacsony a fluktuáció nálunk. A Covid időszakban, amikor többször is be kellett zárnunk, volt valamennyi mozgás, azóta azonban leginkább csak költözés vagy valamilyen élethelyzet- változás miatt távozik valaki. Már van három nyugdíjasunk is, akikkel még 2002-ben együtt indítottuk útjára a mozit. Most például azért kerestünk új munkatársat, mert az egyik kolléganőnk kisbabát vár. Azt gondolom, hogy a Center Mozi megbízható és kiszámítható munkahely. Minden nehézségével együtt jó itt dolgozni – bár ezt természetesen elsősorban a kollégáknak kellene megerősíteniük.

Számomra valóban fontos visszajelzés, hogy nincs nagy mozgás a csapatban, és az is, hogy szoros emberi, szakmai kapcsolat alakult ki közöttünk. Én nem úgy gondolok magamra, mint aki a többiek fölött áll, hanem úgy, hogy egy vagyok közülük. Nálunk nincs éles főnök–beosztott határ, közvetlen, bizalommal teli, őszinte, segítő közösség vagyunk. Több esetben pszichológusi támogatást is biztosítottunk munkatársaink részére egy-egy nehéz időszakban.

Vezetőként ugyanakkor az is a feladatom, hogy lássam, milyen irányba érdemes tovább haladnunk, milyen innovációk jellemzik szakterületünket. Amikor egy-egy fejlesztés előtt állunk, igyekszem azt nagyon alaposan körül járni, a technológiai folyamatokat megérteni, elsajátítani. Előfordul, hogy a kollégák eleinte tartanak a változástól, egy új rendszertől vagy egy új technikai eszköztől, mert annak elsajátítása adott pillanatban nehézséget jelent számukra. Nekem azonban ilyenkor már egy lépéssel előrébb kell járnom, és biztosnak kell lennem abban, hogy a fejlesztés hosszabb távon nekik is megkönnyíti majd a mindennapi munkájukat.

A tanulási folyamatot, időszakot nem lehet megspórolni, de vezetőként tudnod kell, hová szeretnél eljutni, és abban is segítened kell a kollégáidat, hogy végül ők is elfogadják, megtanulják és magabiztosan használják az újdonságokat.

Hosszú évek óta együtt dolgozunk, számíthatunk egymásra, és jó érezni, hogy a kollégák a nehezebb időszakokban is a mozi mellett maradtak.

- Volt olyan pillanat, amikor úgy érezted, hogy elég volt, és más irányba indulnál? Mi tartott mégis a mozi mellett?

Néha azért nagyon el lehet fáradni. Lassan huszonöt éve vezetem a mozit, közben felneveltem három gyermeket, és aki dolgozott már moziban, pontosan tudja, hogy ez nem olyan munka, amelyet az ember egyszerűen letesz, amikor hazamegy.

A mozi gyakorlatilag a nap huszonnégy órájában jelen van az életedben. Akkor is ott van a gondolataidban, amikor szabadságon vagy, és akkor is, amikor karácsony van. Ha valamilyen nehezebb időszak következik, természetesen nekem is megfordul a fejemben, hogy meddig lehet ezt így csinálni.

Ugyanakkor mindig azt mondom, hogy én tulajdonképpen egy négygyerekes anya vagyok. A negyedik gyermekem a mozi. Ennyi idő után már nem egyszerűen a munkahelyem, hanem az életem része.  A családom is elfogadta, hogy hozzám, hozzánk tartozik.

A legkisebb gyermekem gyakorlatilag itt nőtt fel. Amikor még pici volt, sokszor idehoztam az óvodából, mert nekem még dolgoznom kellett. Beültettem egy filmre, ő jól érezte magát, én pedig nyugodtan befejezhettem a feladatomat.

Talán éppen ez tart még mindig a mozi mellett: hogy nem tudok már úgy gondolni rá, mint valamire, amit egyszerűen magam mögött hagyhatnék. Túlságosan sok közös emlék, emberi kapcsolat, öröm és küzdelem köt hozzá. A mozi valahogy a családunk életének is a részévé vált. Mind a három gyermekemre átragadt a film, a mozi szeretete, a férjem pedig nagyon támogató, megértő és türelmes volt mindig is.

- A Center Mozi elmúlt huszonnégy évéből van olyan film vagy filmélmény, amely különösen nagy hatással volt rád?

Nem igazán tudnék egyetlen egy filmet, könyvet, színházi előadást vagy zenét sem kiemelni. Rengeteg mű mélyen hatott rám, nyomott hagyott bennem. Óriási filmélményeim voltak az elmúlt évtizedekben, éppen ezért nem tudok egyetlen filmet megnevezni, az összeset pedig túl hosszú lenne felsorolni.

Csodálatos érzés telt házas közönséggel együtt végignézni egy-egy komoly történelmi vagy művészfilmet. Az ilyen vetítések közös élménye, a nézőtér csendje és a közönség reakciója sokszor legalább annyira emlékezetes maradt számomra, mint maga az alkotás.

- Van olyan közösségi moziélmény vagy nézői reakció, amely különösen emlékezetes maradt számodra?

Az az igazság, hogy nálunk az ilyen pillanatok szerencsére nem számítanak ritkaságnak. Számos olyan rendezvényünk van, ahol helyi alkotók vagy helyi emberek történetei kerülnek a középpontba, mi pedig lehetőséget adunk arra, hogy a filmjüket nagy vásznon, a saját közösségük előtt mutathassák be.

Ilyen emlékezetes alkalom volt Schwechtje Mihály, a Védelem alatt című film díszbemutatója is. A film egy békéscsabai szociális munkásról, Toszeczky Renátáról szól, aki a Baptista Szeretetszolgálat által működtetett bántalmazott emberek számára létrehozott védett házakat vezeti.  Nagyon sokan eljöttek a bemutatóra, és fantasztikus érzés volt, hogy egy olyan békéscsabai ember munkáját mutathattuk meg a helyi közönségnek, aki mások segítésének szenteli az életét. Renáta is jelen volt a díszbemutatón, a vetítés után pedig a rendezővel együtt beszélgettek a közönséggel. Az ilyen alkalmak különösen sokat jelentenek számomra.

De egészen más jellegű élmények is ugyanilyen emlékezetesek lehetnek. A Barbie és az Oppenheimer közös bemutatójának időszakából például egyetlen kép örökre megmaradt bennem. Érkezett hozzánk egy nagymama, a lányával és az unokájával, mindhárman rózsaszínű pólóban. A hetven-nyolcvan év körüli hölgy ott állt a jegyautomata előtt, mellette a „lányok”. Számomra ez a jelenet valahogy mindent összefoglalt abból, hogy mit is jelenthet a mozi. Három generáció együtt érkezett hozzánk, közösen készült egy filmélményre, miközben ott volt előttük a modern technikát jelképező jegyautomata. Annyira különleges pillanat volt, hogy le is fényképeztem őket.

Nagyon sok hasonló élményünk van iskolai vetítésektől, közönségtalálkozóktól kezdve a különféle közösségi programokig. Örömmel támogatom a Klassz vetítéseket - Nemzeti Filmintézet és az Art-Mozi Egyesület közös programja - és nagy lelkesedéssel tartok média órákat helyi középiskolás diákoknak is. Szerintem azért is nagyon jó mozisnak lenni, mert rengeteg örömöt láthatsz az emberek arcán. Amikor bekukkantasz a nézőtérre, és azt látod, hogy a közönség néhány órára kiszakad a hétköznapok nehézségeiből, akkor érzed igazán, hogy sikerült egy kis varázslatot vinni az életükbe. Ez mozisként nagyon felemelő érzés.

5. A szakma és a jövő

- Milyen kihívásokkal jár ma egy vidéki mozit vezetni?

Az egyik legnagyobb kihívást egyértelműen a műszaki fejlesztések jelentik, mert ezek igen komoly anyagi ráfordítást igényelnek. Az elmúlt időszakban valamennyi szervert lecseréltük, két nagy termünkben 7.1-es Dolby Digital hangrendszerrel dolgozunk, a legnagyobb termünkbe pedig sikerült egy 4K-s vetítőt is vásárolnunk.

A technika azonban folyamatosan fejlődik. Ma már lézervetítőkről és LED-falakról beszélünk, ezért állandóan mérlegelni kell, hogy milyen irányba érdemes továbblépni, mire van valóban szükségünk, és mit tudunk egyáltalán megengedni magunknak. A legnagyobb nehézség éppen az, hogy előteremtsük a korszerűsítéshez szükséges anyagi forrást.

Szerencsés helyzetben vagyok, mert olyan szakértői háttér áll mellettem, akikre mindig számíthatok. Ha bizonytalan vagyok abban, hogyan tovább, felhívhatom Berkes Zolit, és át tudjuk beszélni, milyen fejlesztés lenne indokolt. Évente átvizsgáljuk a rendszerünket, és közösen felmérjük, hogy hol van szükség beavatkozásra vagy korszerűsítésre.

A másik nagy kihívás a nézők elérése és megtartása. A mozizási és médiafogyasztási szokások gyökeresen megváltoztak, ma már szinte semmi nem úgy működik, mint régen. Sokkal nehezebb megszólítani az embereket, felkelteni az érdeklődésüket, és rávenni őket arra, hogy elinduljanak otthonról és beüljenek egy moziterembe. Ráadásul komoly nehézséget jelent számunkra, hogy Békés megye népessége drasztikus ütemben, az elmúlt évtizedben több mint 12 százalékkal (közel 45 ezer fővel) csökkent.

Ma tehát egyszerre kell lépést tartanunk a technikai fejlődéssel, és folyamatosan keresnünk azokat a pontokat, programokat, filmeket és elérési módszereket, amelyekkel továbbra is meg tudjuk szólítani közönségünket. Talán ez a két legnagyobb feladat: korszerűnek maradni, és megőrizni a nézőinket.

- Ha most újra ott állnál a mozi nyitása előtt, ugyanígy belevágnál?

Amikor huszonnégy évvel ezelőtt belevágtam, még nem volt meg az a tudásom, amely ma már megvan: hogy ez nem egyszerűen egy állás, hanem ez egy hivatás. Teljes embert kíván, és gyakorlatilag huszonnégy órás szolgálatot jelent.

Mégis azt gondolom, hogy újra belevágnék. Most már talán nem is tudnék mást elképzelni magamnak. Annyira szeretem ezt a munkát, annyira az életem és a személyiségem részévé vált, hogy nehéz lenne már megválnom tőle. Ráadásul nagyon hűséges típus vagyok. Ha végiggondolom azt az ívet, amely a gyerekkori moziélményektől idáig vezetett, néha úgy érzem, talán eleve elrendelt volt, hogy végül itt kötöttem ki.

Azért nem leányálom. Bármennyire szeretem, a mozivezetés kőkemény munka, minden értelemben. Valódi szolgálat, amelyből nem lehet egyszerűen kilépni a munkaidő végén. Nincs olyan, hogy szabadságon kikapcsolom a telefonomat, és nem foglalkozom semmivel.

Mindig elérhető vagyok munkatársaim számára. Ha elmegyek színházba vagy hangversenyre, előre jelezem a kollégáknak, hogy abban a másfél-két órában nem leszek elérhető. Egyébként pontosan tudják, hogy mindig számíthatnak rám, de soha nem élnek vissza ezzel.

Nagyon fontos számomra, hogy a mozi a lehető legtökéletesebben működjön, rengeteget dolgozunk ezért. Arra azonban huszonnégy évvel ezelőtt még nem gondoltam, hogy ez ennyire embert próbáló, és valóban egész életre szóló döntés lesz.

De igen: mindezzel együtt újra belevágnék.

- Nemrég Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Elismerését vehetted át. Mit jelentett számodra ez a kitüntetés?

Először is óriási meglepetés volt számomra. A Center Mozi nem önkormányzati intézmény, ráadásul ebben az elismerést évente két ember részesül, ezért különösen megtisztelő volt, hogy rám és a mozi munkájára gondoltak a döntéshozók.

Mozivezetőként az ember elvégzi a mindennapi feladatait. A városban ismerik a munkánkat, hiszen sokan járnak moziba, a rendezvényeinken pedig időnként a városvezetés tagjai is megjelennek. Mégis egészen más érzés, amikor ez a figyelem egy ilyen hivatalos elismerés formájában mutatkozik meg.

Nagyon szép és megható visszajelzés volt számomra, hogy a közgyűlés tagjai észreveszik, megbecsülik, értékelik mindazt, amit a Center Mozi képvisel.

- Mit kívánsz a Center Mozinak – és magadnak – a következő tíz évre?

A Center Mozinak továbbra is rengeteg nézőt és ugyanilyen kiváló szakembereket, munkatársakat kívánok, mint amilyenek jelenleg is vannak, illetve nyugodt, kiszámítható légkört.

Tíz év múlva én valószínűleg már nyugdíjas leszek, de azt szeretném, hogy a mozi akkor is ugyanolyan csodálatos hely maradjon Békéscsaba számára, mint amilyen ma: a kultúra, a szórakozás, az élmények, a barátkozás, a beszélgetések és a találkozások helyszíne. Olyan hely, ahová jó megérkezni, és ahol az emberek közösen élhetik át a mozi varázsát.

Hosszú évek óta szívvel-lélekkel dolgozom ezen a területen, és őszintén vágyom arra, hogy nyugdíjasként majd én is bekerüljek tematikus sorozataink egyikébe, és hátradőlve, gondtalanul, boldogan élvezhessem a mozi nyújtotta csodát. Hiszem, hogy a mozi örök.

A következő vezetőnek pedig azt kívánom, hogy ugyanolyan hatalmas szakmai segítséget és emberi támogatást kapjon, amilyet én kaptam az elmúlt évtizedekben. Legyen mögötte is egy olyan támogató közeg, amelyre bármikor számíthat.

Azt gondolom, ennél többet nem is kívánhatnék.

Bácsfalvi Szilvia történetében a mozi nem pusztán egy épület, egy vállalkozás vagy egy munkahely. Olyan élettér, amelyben családi emlékek, szakmai kapcsolatok, nézői örömök és nehezebb időszakok fonódtak össze. Nem véletlenül nevezi a Center Mozit a negyedik gyermekének: több mint huszonnégy éve figyeli a fejlődését, óvja, alakítja, és akkor is mellette marad, amikor a feladat emberpróbálóvá válik.

Tíz év múlva talán már nem ő fogadja mindennap a nézőket, de azt szeretné, hogy a mozi továbbra is a találkozások, a kultúra és a közösen átélt élmények helye maradjon. Talán ez foglalja össze legpontosabban mindazt, amit mozivezetőként képvisel: a technika változhat, a filmkínálat és a nézői szokások átalakulhatnak, de a mozi igazi ereje továbbra is abban rejlik, hogy képes egymás mellé ültetni és néhány órára összekötni az embereket.