Gyökerek és filmélmények – A mozi megszállottja leszek

Mit jelentett számodra a mozi fiatalként? Emlékszel az első filmélményedre?

Alapvetően két elementáris élmény határozta meg az életemet: a filmek és a zene. Amióta az eszemet tudom, jelen voltak és korlátlan mennyiségben fogyasztottam őket. Az első filmélményemre nem emlékszem pontosan, de mélyen belém égett David Bowie, Susan Sarandon és Catherine Deneuve alakjai Az éhség című filmből. Nagy hatással voltak rám, azóta is mindhárom filmszínésznek nagy rajongója vagyok. Viszonylag fiatalon láttam, mert akkor még nem volt vagy nem foglalkoztak a korhatár besorolással - ma már biztosan nem ajánlanák annak a korosztálynak, amikor én megnéztem. Persze eszembe jut a német változatú Winnetou, amit Jugoszláviában forgattak, az egy izgalmas és különleges élmény volt számomra, mert ott születtem és akkor úgy éreztem a tájakat látva, hogy valami közöm van ehhez a sztorihoz. Akkoriban a tévében filmmaratonokat tartottak és hajnalig fennmaradtunk. Amikor nem is volt nagyon szabad, olyan fantasztikus filmeket láttam, mint Donald Sutherland főszerepével, amit a szerbek Hollywood dicsősége és bukásának fordítottak (Magyarországon: A sáskajárás napja – a szerk.) és bár azóta sem láttam, de bizonyos jelenetekre szinte tűpontosan emlékszem. Ez a film nagyon meghatározó volt számomra, akkoriban még vidéken éltem, szülővárosomban, Topolyán.

Főiskolai éveidet Újvidéken töltötted. Milyen élményeid főződnek a mozihoz ebben az időszakban?

Volt ott egy Katolikus Porta nevű mozi, ahol minden nap másik filmet vetítettek. Nem tudom, hogy hogyan csinálták, de olyan változatos műsorszerkesztésük volt, hogy mai fejjel nehezen elképzelhető. Ott láttam többek közt a Betty Blue-t, Rosencrantz and Guildenstern Are Dead című filmet, az Oltalmazó eget Bertoluccitól, Lynch-nek a Kék bársonyát is említeném, amelyet akkor láttam először és számomra döbbenetes élményt nyújtott. Csak pislogtam, hogy: Úristen, ilyen filmek vannak? Olyan válogatást hoztak össze, ami a későbbi filmízlésemet nagyon megalapozta, rendkívül izgalmas időszak volt. Mindig is az artosabb filmek világában éreztem jól magam, úgyhogy nekem ez a kínálat nagyon megfelelt, amit ez a Katolikus Porta nevű mozi képviselt. Egyébként csak annyi volt benne a katolikus, hogy a főtemplom udvarán, a hozzá tartozó épületben működött.

Voltak társaid is, akikkel ezeket az élményeket átélted vagy inkább egyedül jártál moziba?

Úgy emlékszem, hogy fiatalabb koromban inkább magányos mozizó voltam, de sokszor randizni is odamentünk. Újvidéken a legjobb barátnőmmel együtt laktunk és jártunk főiskolára is, természetesen a mozi is közös kikapcsolódás lett. Szerencsére az ízlésünk is nagyon hasonló volt, emiatt szinte mindegyik filmre velem tartott. Néha eljutottunk Pestre is, főleg a főiskola ideje alatt, de utána is a következő pár évben. Volt, hogy az egész éjszakát a Művész Moziban töltöttük, aztán amikor vége lett az utolsó filmnek, akkor, ha tudtunk, valakinél ott aludtunk vagy a pályaudvaron pihentünk egy kicsit és aztán jöttünk haza az első vonattal. Ilyen izgalmas élmények is voltak.

Budapestre jövök – Az Odeon csodája

Akkor elmondható, hogy a sok feljárással, ismeretségek, barátságok által kerültél közel a mozihoz? Vagy hogyan kezdődött a mozis pályád?

Nem teljesen. Az eredeti szakmám óvodapedagógus. Amikor kitört a balkáni háború, akkor még főiskolára jártam és még gyorsan le tudtam diplomázni. 1993-ban jöttem át Magyarországra. Két évig egy kis faluban, a határ melletti Kisszálláson óvónőként dolgoztam, de engem mindig is Budapest vonzott igazán. A pedagógusokból és könyvtárasokból álló kis baráti társaságommal összeültünk és összedugtuk a fejünket, hogy mit csinálhatnék Budapesten. Ez egy nagyon kedves emlékem, hogy nagyon törték a fejüket és akkor merült fel először az Odeon neve. Nem ismertem, de valaki a baráti társaságban igen és nagyon ajánlotta. Az volt az első, hogy felmentem Pestre, bekopogtattam az Odeon ajtaján és mondtam, hogy én úgy tudom, hogy itt mindig van munka. Mondták, hogy mindig van, de nem sok és nem sokat fizetnek. Azt mondtam, hogy nekem az is nagyon jó lesz. Akkoriban ez egy kiegészítő munkának indult, aztán a főállásomban ajánlottak egy sokkal jövedelmezőbb pozíciót, teljes munkaidőben, amire végül nemet mondtam, mert annyira beszippantott az Odeon miliője, hogy úgy éreztem, nem tudtam volna már mást csinálni. 1995-ben kezdtem el ott dolgozni, tékáztam, forgalmaztam, aztán nem kellett túl hosszú idő és 2001-től vezető pozícióba kerültem, az Odeon ügyvezető igazgatójaként. Így kezdődött nálam ez a mozis dolog. 2003-ban megnyílt a Duna Mozi helyén az Odeon-Lloyd Mozi és akkor már moziztunk is.

Milyen volt az Odeonban dolgozni?

Az Odeon számomra maga volt a csoda és mindenki másnak is, sőt mindannyiunknak meghatározó volt a későbbi életünkre nézve. Olyan kollégákkal dolgozhattam együtt, akik egyben a baráti társaságom is volt és gyakorlatilag a nap 18 óráját együtt töltöttük, ami nagyon ritka egy munkahelyen. Sokan a szabadidejükben is bent voltak, sőt dolgoztak, segédkeztek is és ez senkinek semmilyen problémát nem jelentett. Ott csak filmszerető emberek voltak, akik összekovácsolódtak az évek folyamán és rendkívül összetartó társaság lettünk, amivel nagyon ritkán találkozni. Ez egy nagyon meghatározó kezdet volt az életemben. Azt hiszem, hogy ha az Odeon nem a dvd üzletre épült volna, hanem egy kicsit meg tudtuk volna erősíteni a mozit, akkor valószínűleg fenn tudott volna maradni. De maga az üzleti modell nem volt fenntartható: egy viszonylag magas rezsijű épületben, egy 101 férőhelyes, 1 termes mozit üzemeltetni gazdaságilag nem volt életképes. Ahogy csökkent a dvd kölcsönzés forgalma, nem volt már keresztfinanszírozás. Amíg egyik vagy másik terület korábban jobban ment, például a forgalmazás volt kifizetődőbb, tudtunk egy másik területet kicsivel támogatni. De, amikor a dvd bolt és a kölcsönző forgalma az online platformok beköszöntével rohamosan csökkenni kezdett, akkor megszűntek ezek a lehetőségek. Ugyanakkor az Odeon túlélte a kereskedelmi tévék megjelenését. Kezdetben a vhs-sel kezdtük a tékát, zökkenőmentesen át tudtunk állni a dvd kölcsönzésre, a blu-ray már nem volt annyira erős, viszont a mozi a digitális vetítési rendszer bevezetését már nem tudta megugrani. Az anyagi nehézségek következtében megszűnt az Odeon, mint cég. Nagyon sokan mondták, hogy digitalizáljuk a filmeket, de nem tudom mennyire ismeretes, hogy a dvd jogok nem ugyanazok, mint az internetesek, tehát ez nem úgy működött, hogy a meglévő készletet digitalizáljuk és feltöltjük egy internetes platformra, hanem csak, mint hordozón lévő film működhetett.

Amikor az Odeon ügyvezető igazgatója voltam, akkor úgy a cégből minden alám tartozott. Az Odeon a Budapest Film kisebb leányvállalata volt, nagyjából 30 ember tartozott a felügyeletem alá, illetve az összes terület, úgy mint a forgalmazás, a dvd bolt, a téka, a mozi és a kávézó tartozott ide, de többnyire a munkatársaim segítségével együtt csináltuk az egészet, plusz a pénzügyi dolgokért is én voltam felelős.

Működik még bármi az Odeon örökségéből?

Igen, jelenleg a Művészben és a Tabánban. A Művészben a lehető legnagyobb kínálatot tartottuk meg, összesűrítve a Corvinból, a Puskinból és a Hollán Ernő utcából a készletet. Voltak ugyan átfedések, de azért az elhelyezkedésnek megfelelően minden tékában más volt a kínálat. A Tabánban egy állandó, válogatott százfilmes minitéka van, ha valaki ott talál magának filmet, akkor onnan is tud kölcsönözni. Az Odeon kölcsönzőről készült egy film is, a Volt egyszer egy téka… Ez is egy érdekes projekt volt, sokkal kisebbnek indult, a Corvin tékáról kezdett el Csízi (Csizmazia Gábor) filmet forgatni, végül kibővült az összes tékára, meg egy picit a kölcsönzésnek a történetére. A film egy elég átfogó képet nyújt az Odeonról.

Amikor megszűnt a téka és az Odeon-Lloyd Mozi, akkor működött a Lurdyban egy Odeon terem, ez egy próbálkozás volt a túlélésre?

Igen. Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy az Odeon, mint mozi, tud-e egy multiplexben úgy működni, hogy maga a program odeonos, de a helyszín nem. Ezt egy fajta kísérletnek szántuk, de aztán az sosem derült ki, hogy az pontosan miért nem működött. Akár amiatt, hogy nem voltunk jelen, a multiplex hangulat miatt, a környék lakossági összetétele is hozzájárulhatott vagy az, hogy kiesett a belvárosból. A Hollán Ernő utca konkrétan a Jászai Mari tér mellett van, a 13. kerület belső vége és az itteni lakosok nagy szeretettel látogatták, a szomszédból nagyon sokan jöttek mozizni, de a Lurdyba már nem jöttek el. Úgyhogy pár hónapig működött, talán egy félévig.

A tékából a moziig – A kulisszák mögött

Mi történt az Odeon megszűnése után?

A tékékat átvette a Budapest Film, a mozi helyét a Budapest Jazz Klub bérelte ki, én pedig átkerültem a Budapest Filmhez. Az akkori vezérigazgató Kőrösvölgyi Zoltán keresett meg, hogy dolgozzak velük. Nekem ez egy nagyon szerencsés váltás volt, mert bár vérzett a szívem az Odeonért, de a szakmai fejlődésem szempontjából ez egy kedvező változás volt. A Budapest Filmnél sokkal nagyobb lehetőségeket, több mindent és nagyobb léptékben tudtam csinálni. Huszonkét moziterem filmprogramozásáért voltam felelős és egy kis csapattal dolgoztam együtt. Nem volt megterhelő ez számomra, könnyednek éreztem az összes odeonos pénzügyi feladat után, végre nem kellett pénzügyi ügyekkel foglalkoznom, kizárólag a szakmára koncentrálhattam. Persze a cél az volt, hogy az éves tervet meghatározzuk és teljesítsük, de szerencsére a kultúrával foglalkozva, ebben a szerepben igazán ki tudtam teljesedni szakmailag. Nekem az Odeon és a Budapest Film is fontos volt, mert nem csak a mozit, nem csak általában a filmeket, hanem a kultúrát, a művészfilmeket, a mély mondanivalót szeretem. Mivel ennek a két cégnek mindig is volt egy missziós feladata, hogy a minőségi, szerzői filmeket terjessze forgalmazás által a mozikban vagy vhs, dvd formájában a tékában. Számomra lényeges volt, hogy a kultúrával tudok foglalkozni, egészen csodálatos volt ez a feladat. Néha izzasztó teendőim is adódtak és akkor nagyobb léptékben kellett ugyanazt csinálni, mint az Odeonban, miközben ez egy picit szűkebb terület volt, mint amit a tékában csináltam. Ez nem volt megterhelő, sem nyomasztó, inkább szárnyaltam tőle.

Hogyan küzdöttetek meg a digitalizálással, milyen kihívásokkal kellett szembe néznetek?

Nagyon sok mindent túlélt az Odeon, de a digitalizálás óriási beruházást igényelt volna, annak idején egy digitális vetítőgép, szerverrel együtt 25 millió forintba került. Ezt nem tudtuk kigazdálkodni, mert a pályázatokat is úgy hirdették meg, hogy jelentős önerővel kellett számolni. Az Odeonban volt ugyan próbálkozás az e-cinema rendszerrel, a képi felbontása tűrhető volt, viszont akadozott. Az ötlet átmenetileg jó volt, sokaknak a túléléséhez is elegendő időt adott, de technikailag nem tudott tovább fejlődni. Úgyhogy maradt az a DCP rendszer, ami meg is vetette a lábát mindenhol. Emellett 35 mm-es vetítőgépekről is folytak még a vetítések nagyjából 2013 elejéig, a Budapest Filmnél szépen lassan, lépésről lépésre fektettek be a digitális vetítők telepítésébe. A finanszírozás sem volt egyszerű, volt olyan, hogy bizonyos mozit eladtak, hogy vetítőgépbe fektessék a befolyt összeget. Az Odeon 2012-ben zárt be, mint mozi, én 2013-ban kerültem át a Budapest Filmhez és akkor már digitalizálva voltak a Budapest Filmes mozik, kivéve a Tabánt és a Kino-t, mert azokra én pályáztam. Ez az időszak gazdaságilag is elég nehéz volt minden mozinak. A túlélés kulcsa az analógról a digitálisra való átállás volt. Az elején a filmek szempontjából komoly logisztikát és szervezést igényelt az, hogy mit, hol és mikor vetítsünk, mert a vetítendő filmek egy része csak digitálisan jelent meg, másik része meg még csak analóg formában volt elérhető. A digitális annyival volt praktikusabb, hogy nem kellett kópiákra figyelni és számos olyan előnye volt, amire ma már nem gondolnánk (nehézkes filmszállítás, kontroll vetítések, stb). Amikor még 35 mm-es kópiáról vetítettük a filmeket, sorban kellett állni értük, mert a mozijaink a sikerfilmek esetén utánjátszó szerepet töltöttek be, a kópiák száma miatt pedig korlátozottak voltak a lehetőségek. Ezen felül ott volt még egy gazdasági válság is, nehéz időszak volt 2010-2011 körül, több mozit végleg vagy időszakosan bezártak, az Európa, a Hunnia és az Odeon nem nyitott ki többé moziként, a Bemet és a Kinot felkarolták és akkor szűnt meg a Magyar Mozgókép Közalapítvány is.

Képviselet és csapatmunka – MOSZ, Art-Mozi, társadalmi munka

Hogyan kerültél kapcsolatba a Mozisok Országos Szövetségével? Hogyan lettél elnök?

Kőrösvölgyi Zoltán úgy látta, hogy én jó kapcsolattartó lennék a Mozisok Országos Szövetségében (MOSZ). Körülbelül 2017 környékén vitt el az első gyűlésre és mutatott be a többieknek, akkor kezdtem el belefolyni a munkába. Aztán pont akkoriban járt le az előző elnök megbizatása és sokan akkor engem ajánlottak, aztán én meg elvállaltam. Szóval ez ilyen nagyon egyszerűen történt. Berkes Zoltán volt az ügyvezető elnök és vele elég jó kapcsolatot tudtam kialakítani, jól is ment a közös munka. Mindig nehéz egy ilyen feladat, mert ezt főállás mellett kell csinálni, társadalmi munkában. Sokaknak sok teher nyomja a vállát a filmes-mozis szakmában, mert mindenféle, a mozisokat foglalkoztató és a megélhetésüket befolyásoló ügybe megpróbáltuk belevetni magunkat, mert ilyen a szakmai képviselet. Az elnöki munka nehéz pozíció, ha jól akarod csinálni. Szerencsém volt, mert folyamatában tanultam bele, miközben rengetegen segítettek, a kollégák nagyon kedvesek voltak velem, tehát ez is abszolút együttműködésen alapult. Ehhez még hozzá kell tennem, hogy én az Art-Mozi Egyesületben is alelnök voltam 2015 óta. Úgyhogy nekem dupla feladatom volt, ami sok szempontból nagyon jó, mert jó pár mozis baráttal együtt, mindkét egyesületnek a tagjai voltunk és így nagyon kellemes volt ezt a két dolgot összekötni, bár két külön egyesület volt. Azért a célok nagyban különböznek, nyilván a MOSZ-ban multiplexek és hagyományos mozik is tagok voltak, még a legnagyobb multiplex hálózat is. Az Art-Mozi Egyesületnél pedig a kisebb mozik, az art mozik, az art termek voltak tagok. A szemlélet is más volt, de nagyon izgalmas volt ez az együttműködés, amit végül Bakos Edittel kialakítottunk. Úgyhogy én ezt is egy szerencsés együttállásnak éltem meg, hogy szakmailag két szervezet elég szorosan együtt tudott működni.

Hogyan hatott ez a magánéletedre?

Nagyon sokszor, amikor a gyermekemet lefektettem, akkor fogtam hozzá a MOSZ és az Art-Mozi Egyesület ügyeihez, úgyhogy igen, sokszor áldozattal járt, meg fárasztó is volt, de mivel roppant érdekes volt számomra, szenvedéllyel csináltam és energetizált. Ezen felül a korhatárbizottság tagja is voltam, úgyhogy volt még egy ilyen plusz munkám is. Elég sok volt ez így összességében. De próbáltam úgy csinálni, hogy egyik terület se sérüljön a másik miatt, mindegyikben megpróbáltam a megfelelő energiát belevinni. Ezek mind egy kicsit a főmunkámhoz is hozzátartoztak. A Budapest Film képviseletében a külföldi szervezetekkel is én tartottam a kapcsolatot, például az Europa Cinemas-szal vagy ha volt valamilyen külföldi pályázat, úgyhogy ezek még pluszban ehhez az egészhez hozzákapcsolódtak. Viszont 2023-ra a Covid után egészen meglehetősen elfáradtam.

Hogyan éltétek meg a Covid járványt és annak következményeit?

Amikor megérkezett a Covid járvány, akkor nem sokkal előtte Liszka Tamás kapta meg ezt a fantasztikus feladatot, hogy a Budapest Filmet vezesse, úgyhogy ezt nagy kihívás lehetett neki. Nyilván a munkáját próbáltuk úgy segíteni, ahogy csak tudtuk. Én, a MOSZ elnökeként és az Art-Mozi Egyesület alelnökeként azt próbáltam elérni, hogy a mozik valamiféle támogatást kapjanak a korlátozásokból származó bevételkiesés pótlására, illetve a különböző döntéshozatalban és végrehajtásban érintett szervezetekkel tartottuk a kapcsolatot. Igyekeztünk közbenjárni abban, hogy a lezárások minél kevésbé érintsék a mozikat, de közben törekedtünk rá, hogy mindez ne jelentsen egészségügyi kockázatot sem, próbáltuk úgy kitolni a határokat, hogy veszélyt ne jelentsen, de észszerű is legyen. Ezt szerettük volna az összes hatóságnál elérni, leveleztünk velük, megkerestük őket, egyeztettünk. Megpróbáltuk azt is, hogy az újranyitást követően plusztámogatást kapjunk, úgyhogy ebben végül a Nemzeti Filmintézet (NFI) lett partner, Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelő kormánybiztos erre abszolút nyitott volt bizonyos formában. Nyilván ők a magyar filmek terjesztését preferálták és a mozik magyar filmek vetítésére kaptak támogatást több ízben is, ami nyilván nem volt elég, mert a többszöri bezárás hatalmas bevételkiesést jelentett az összes mozinak, de mégis nagy segítség volt, hogy az NFI valamennyire felkarolta az ügyünket.

Milyen volt az érdekképviseleti munka?

Amikor elkezdtem a munkát a MOSZ-ban, sokaknak feltűnt a másféle hangnem, a partneri hozzáállás és az, hogy én a csapatmunkában hiszek, ez mindenkinek tetszett. De én mindig is csapatjátékos voltam, mert nekem a mozi nem biznisz, mindamellett, hogy megvan ennek a gazdasági szemlélete. Tehát tudom, hogy meddig mehetek el a nagy bevételt nem jelentő filmekkel, de sohasem a gazdasági szemlélet volt az elsődleges. Ez nagyon sokat számít, ha valaki megpróbál úgy tevékenykedni, hogy az minden egyes filmnek jó legyen, mert a mozi az mindenkinél egységes. Tehát ez egy Cinema City-nél is, a Kultiknál is, mindenhol ugyanaz. A mozi, az mozi. Aztán hogy ki hogyan gazdálkodik, ki milyen filmeket vetít, kik az alkalmazottak, milyen stratégiát követ, az már különböző, de a célunk, hogy a mozik működjenek, az mindig közös volt. És nekem ez a szép benne, hogy meg lehet találni a különböző mozifajtákban a közös nevezőt, nem a különbséget kell keresni. Amit nem lehet elvitatni, hogy a szakmai felügyelet, mint az NFI, mindig is egy erős szervezetnek tekintette a MOSZ-t, mert ki tudtuk alakítani velük ezt az együttműködést.

Mi volt a legnagyobb eredmény, amire büszke vagy akár a MOSZ vagy az Art-Mozi Egyesület esetében?

Azt hiszem, hogy a legcsodálatosabb érzés az volt, hogy együtt lehetett működni a szakmával csapatmunkában úgy, hogy a mozizást előre vittük amennyire lehetett.

A fordulat – Ausztria, új élet, új mozik

Mi vezetett a döntéshez, hogy elhagyd a magyar mozis pályát és Ausztriában folytasd?

Személyes okokból döntöttem úgy, hogy a családommal Ausztriába költözöm. Felmondásom után még félévig bedolgoztam a Budapest Filmnek, de minden más szakmai szervezetben való ténykedésemet megszűntettem. Szeptembertől már csak nagyon minimálisan dolgoztam nekik, de ha feltétlenül szükséges, akkor még most is segítem a munkájukat. Nagyon jó viszonyban vagyok az összes régi kollégámmal, ha kérdésük van, akkor nyugodtan fordulhatnak hozzám. Nyilván ez már csak inkább egy udvarias dolog, mert nélkülem is megy az élet, úgyhogy ezek is inkább ilyen baráti kapcsolatok. A költözés után azt éreztem, hogy nem tudok úgy belefolyni a magyarországi mozis munkába, hogy annak értelme legyen.

Hogyan fogadta a szakma a távozásodat?

Volt néhány olyan pillanat, amikor azt éreztem, hogy megrendültek az emberek és emiatt én is nagyon, de nyilván nem csak ettől volt nehéz ez, hiszen eleve egy nagy változás volt az életemben az országváltás és tudtuk, hogy hiányozni fogunk egymásnak. Számos emberrel most is tartom a kapcsolatot, nagyon sok mindenkit szeretek a szakmából és ők is engem, úgyhogy nyilván ez átment egy privát kapcsolattartásba és személyesen is szoktunk rengeteget találkozni. Ez a része megmaradt, de már úgy nem követem a szakmai folyamatokat, hogy belelátnék vagy bármi okosságot tudnék mondani, mert nem része az életemnek.

Hogyan lettél újra mozis Bécsben?

Egy jóbarátom a mozis szakmában dolgozott itt Ausztriában és egyszer csak felhívott, hogy felmondott az egyik bécsi moziban és hogy esetleg beajánlhat-e engem a saját maga helyére. Ő ismerte az előéletemet, nyilván ő úgy tudott az érdekemben szólni. Felvettek, bár németül nem beszélek, illetve lassan tanulom, de a szakmai tudásom is elég volt ahhoz, hogy elnézzék nekem a nyelvi korlátokat. A mozis múltam és hozzáértésem számított a vezetőmnek, ami számomra szokatlan és egyben pozitív is, hogy egy vezetés túl tud ezen lépni. Az ottani mozis szakma annyira tekintettel van rám, hogy angolul beszélnek velem. Április óta dolgozom két moziban és mára eljutottunk odáig, hogy ha tárgyalás vagy megbeszélés van, akkor németül beszélnek, én meg angolul válaszolok, de most már nagyjából megértjük egymást. Titkon reméltem, hogy moziban dolgozhatok majd, de tartottam tőle, hogy nyelvismeret nélkül melyik cég az - még Ausztriában is - aki bevállalja azt, hogy innentől kezdve más nyelven beszéljenek. Persze tényleg nagyon nemzetközi ez a dolog, mert a cégnek, ahol dolgozom, van egy emberjogi filmfesztiválja a This Human World – International Human Rights Film Festival és itt nyilván egy olyan nemzetközi csapat jött össze, akiknek nem volt idegen, hogy angolul is kommunikálnak, de mindenesetre ez nagyon megkönnyítette a helyzetemet. Két csapat van, a mozis két filmszínházra a gépésszel együtt összesen négy főből áll, a másik nagyobb, a fesztiválhoz tartozó és ez a csapat a nagyon sokszínű. A mozis csapatból én vagyok az egyedüli, aki nem osztrák, de mivel együtt egy irodában dolgoznak ezzel a fesztiválos csapattal, ezért megszokták. A mozis csapat is nagyon nyitott és befogadó volt velem szemben. Eleve más a hangulat itt Bécsben, mint Magyarországon vagy mint Budapesten, én az otthon tapintható feszültséget itt nem érzem. Itt mindenki nyugalomban van és emiatt úgy igazán szakmai tudok maradni. Tehát az, hogy hogyan rakom össze a műsort, az attól függ, hogy milyen filmek vannak a forgalmazóknál, de nagyon tudok figyelni a mozi közönségére és a célcsoportra a filmkínálatot illetően.

Mennyire hasonlít ez arra, mint amit Budapesten végeztél?

Nagyon hasonló. Otthon a filmprogramozási osztályt vezettem, itt viszont én vagyok a filmprogramozó. A Budapest Filmnél 22 teremért voltunk felelősek, ott több csapat összehangolt munkájának eredménye volt a heti műsor, itt pedig egy csapat felelős a kettő mozi három terméért. Kicsivel szűkebb területen mozgok, mert csak a filmprogramozás a dolgom, illetve a külföldi és a hazai szervezetekkel is én tartom a kapcsolatot. Most nyertünk egy Europa Cinemas pályázatot és ezt a vonalat próbálom erősíteni a két mozival kapcsolatban.

Közel van egymáshoz ez a két mozi?

Nincsenek messze, de nem egymás mellett vannak, kb. egy-másfél kilométer van köztük.

Mennyiben egyezik meg a két mozi nézőközönsége?

Nem egyezik meg, a TOP Kino egy nagyon klasszikus vonalat, nyitott közeget képvisel, leginkább a 30+ korosztályt, a Schikanedert az abszolút a fiatalok látogatják és a műsorát is így kell szerkeszteni. A TOP Kinohoz egy étterem és kávézó tartozik, amelyeket szintén a mi cégünk üzemeltet, a Schikanederhez egy bar, egy kocsmaszerű szórakozóhely tartozik és ez is szintén meghatározza, hogy melyik korosztály melyik helyre megy szívesebben. De ezt erősítjük a filmkínálattal is, hogy megtartsuk ennek a közönségét. A Schikaneder egy kicsit olyan, mint a Toldi és a Bem keveréke, ha hazai vonatkozásban szeretnénk szemléltetni, a TOP Kino pedig a Művészhez és a Puskinhoz hasonlít.

Népszerűbb artvonal vagy erősebb rétegfilmek?

A TOP Kinoban a népszerűbb artvonal, a Schikanederben pedig a hardcore művészfilmek, illetve azok a határon mozgó filmek, amelyek majdnem kommerszfilmeknek számítanak, amik nemzetközi szinten is a fiatalokat vonzzák leginkább, például a Mickey 17, Chalengers vagy az Anora.

Szinkronos vagy feliratos filmeket néznek inkább?

Vannak mozik, ahol főleg a szinkronizáltak mennek, ezek főleg a multiplexek, a mi moziainkban nem játszunk ilyet, csak osztrák vagy angol felirattal vetítünk eredeti nyelvű filmeket. Ha nincsen német felirat, nem gond, mert főleg a Schikanederben annyira nyitott a közönség, hogy simán játszhatunk egy filmet angol felirattal is.

Milyen az osztrák közönség? Hogyan reagálnak a filmekre, vannak-e filmek utáni ankétok, beszélgetések, ahol kitárgyalják a látottakat?

Nagyon-nagyon lelkes. Ausztriában van egy bérletrendszer, ami hihetetlenül jól működik és 26 Euro/hónap az ára. Ezzel a bérlettel egy hónapig korlátlanul mehetsz azokba a mozikba, ahol ezt elfogadják. Általában az összes művészmoziban, de van néhány multiplexben is használható. Ez egy országos bérletrendszer, nyilván Bécsben népszerűbb, mint vidéken, de nagyon sok az előfizető és nagyon sikeres rendszernek bizonyul. Ez abszolút ösztönzi az embereket, hogy moziba járjanak és itt élnek is ezzel a lehetőséggel. Nagyon sok moziban, sőt, szinte mindenhol legalább annyian vannak itt Ausztriában, mint Covid előtt és vannak olyan mozik, ahol erősebb a látogatottság, ami önmagában is döbbenetes. A filmek után gyakran vannak közönségtalálkozók, számos moziban, néhány premierfilmet így hirdetnek meg. Ilyenkor meghívják a stábtagokat, akik beszélgetnek a közönséggel egy moderátor segítségével, de számos kiegészítő programot társítanak hozzá. Grazban van évente az osztrák filmek szemléje, a Diagonale, ahol a szakma rendszeresen képviselteti magát, a filmek iránti érdeklődők is nagy számban megjelennek, nagyon sokan ezért utaznak oda. Szóval nem csak ott, hanem a fővárosban is rendkívül nagy számban látogatottak a premierek, a filmklubok, a fesztiválok és elég sok program övezi ezeket, ezért a mozisoknak minden tőlük telhetőt meg kell tenniük azért, hogy a nagyon sok lehetőség közül őket válasszák. A befektetett energia meghozza a gyümölcsét, mert ha jó a szervezés, akkor az tömegeket mozgat meg. A közönség nyitott, kultúrára éhes és a beszélgetéseket is szeretik. Aztán van olyan program, aminek nincsenek sikerei, ha egybe esik mással, de ez világszerte mindenhol így van.

Mennyivel nyitottabbak az osztrákok különféle témákra – emberjogi, társadalmi viták kérdéseiben, mint a magyarok?

Lehet, hogy inkább nem hasonlítanám össze, hanem azt mondanám, hogy – és ez nagyon fontos – nagyon nyitottak az emberek a különféle véleményeikkel. Amit nagyon pozitívnak gondolok, hogy párbeszéd van a különbözőképpen gondolkozó csoportok között. Tehát el lehet azt érni, hogy akinek nem azonos a véleménye, az véleményt nyilvánítson és egy nyugodt beszélgetés formájában egymást meghallgassák és megértsék. Ezt Bécsről abszolút el tudom mondani, de hogy az ország többi részén ez működik-e, azt nem tudom. Bécs nagyon nyitott és nagyon befogadó, nyilván a városvezetés is ilyen és ezt ösztönzik. A programokkal is ezt próbálják biztosítani, hogy mindenki a saját érdeklődésének megfelelőt tudja megtalálni. Amikor az emberi jogokról van szó, akkor azt mindenki nagyon érzékenyen kezeli és mindenki próbál a nemzetközi normák szerint élni. A békés együttélés szerintem itt elég jelentős erővel bír.

Mit adott a mozi – és mit tud adni másoknak

Mit tartasz a legfontosabbnak abból, amit a mozi világa adott neked?

Azt a csodát, amit az ember minden alkalommal átél, amikor beül egy moziterembe és megnéz egy filmet, valamilyen hatással van rá és hogy minden egyes filmalkotás által egy kicsit gazdagabb lesz, hasonlóan egy koncerthez. Az, hogy ehhez a csodához én is hozzájárulok, még fantasztikusabbá teszi mindezt, talán ez a legfontosabb számomra. Ezen felül azok az emberek, akiket megismertem a szakmán belül, mérhetetlenül sokat gazdagodtam általuk mind szakmailag, mind emberileg.

Hogyan látod a magyar mozik jelenlegi helyzetét?

Szerintem mindenképpen nehezebb, mert az emberek anyagi helyzete eleve más. Itt sokkal könnyebb elmenni moziba, megvenni egy mozijegyet, mint Budapesten vagy mint Magyarországon. Odahaza a fizetés és a mozijegy árának aránya egészen eltérő, az üzemeltetési költségek is nehezebben térülnek meg. A filmkínálat hasonló, bár arra már nincs akkora rálátásom, de ahogy hazamegyek és megnézem a moziműsort, az azért közel ugyanaz. Néha itt van korábban bemutatva egy film, néha meg ott, úgyhogy ez szerintem kiegyenlítődik. Talán itt a kisebb filmeket is könnyebben bemutatják, de nem látom azt, hogy különösebben hiányt szenvedne a moziba járó közönség. Az osztrák mozik működését sokkal könnyebbé teszi, hogy van ez a bérletrendszer és emiatt sokkal több a fiatalabb látogató, csak az én ismeretségi körömben majdnem mindenkinek van ilyen előfizetése és nagyon sokat járnak is vele.

Mit gondolsz, lesz még közöd a magyar mozikhoz úgy, mint partneri együttműködés, akár egy hazai osztrák filmhéttel kapcsolatban?

Gondolkodtunk már ilyen együttműködésben, szóval nem kizárt, hogy lesz valami hasonló, hiszen a kapcsolat is abszolút jónak mondható. Az Európa Cinemas-nál, amit megnyertünk pályázatot, az többek között a magyarországi, szolnoki Tisza mozival együttműködésben készült. Én bármilyen mélységig nagyon szívesen bekapcsolódok, de én az itteni mozi képviseletében tudok csak intézkedni vagy megnyilvánulni. Egészen elköteleződtem az itteni életnek, az itteni mozinak és a munkámnak. Tehát azt ugyanolyan szívvel-lélekkel teszem, mint amilyen lelkesedéssel Magyarországon végeztem. Mozit csinálni mindkét helyen csodálatos hivatás és mivel én itt élek, ezért én itt folytatom a mozis küldetésemet, amíg lehetőségem van rá.

Milyen filmek mozgatnak meg mostanában?

Ami régen is. Amelyek fontos társadalmi kérdésekkel foglalkoznak, nagyon szeretem a pozitív filmeket, de mindenképpen valamilyen erős tartalma kell, hogy legyen, még ha vígjáték, akkor is.

Mit tanácsolnál annak, aki most kezdené el a mozis pályát?

Először is: Mélyedjen el a filmek világában. Ehhez a szakmához elegendő, ha szereted a filmeket, minden más tanulható.

Van olyan álomprojekted, amit még meg szeretnél valósítani?

Tulajdonképpen nincs. Az, hogy két art mozinak csinálom a műsorát és egy emberjogi filmfesztiválnak vagyok a társszervezője, az nagy elégedettséggel tölt el. Azt hiszem, hogy nem vagyok elégedetlen, nincs olyan, hogy ezt vagy azt szeretném még. Nekem személyesen nem nagyon kell több, hiszen ez már egy beteljesült álom.

Lezárás – Egy élet a filmek szolgálatában

Borsos Erika története nem csupán egy szakmai pályaívet mutat be, hanem egy olyan ember személyes utazását, aki a film szeretetéből, a közösségi élmény iránti elköteleződésből építette fel életét – előbb Topolyától Budapestig, majd Bécsig. Interjúnk során kiderül: a mozi számára soha nem csupán munka volt, hanem egyfajta hivatás, amelyet szenvedéllyel és emberséggel végzett – és végez ma is. Az ő útja reményt adhat mindazoknak, akik hisznek abban, hogy a kultúra formál, közösséget teremt, és határokon túl is hidakat épít.