Miután mozi nincs, a legjobb, amit tehetünk, hogy lehetőségeinkhez mérten kialakítunk egy minél kevesebb kompromisszummal operáló házimozit. Azonban ez nem csak hangulati és méreti szempontból más, mint a hagyományos mozi, technikailag és üzletileg is drasztikusak a különbségek, és sokszor a film sem ugyanaz. Egy pozitívum a házimozi javára, hogy az otthonra kiadott filmek gyakran extra jeleneteket tartalmaznak, legalább egy “kimaradt jelenetek” blokkban, de sokszor a filmbe illesztve. Ezt természetesen azért teszik, hogy legyen értelme a filmért másodszor is pénzt adni. A besorolatlan lemezes változat sem ritkaság, ami azt jelenti, hogy a mozis verzióból a legmagasabb korhatár elkerülése érdekében kivágott jeleneteket is meghagyták.
A filmek minősége viszont már erőteljesen a mozi oldalára dönti a mérleget. A következő, teljesen technikai bekezdés röviden összefoglalva: a moziknak DCP-n eljuttatott filmek minőségét az otthoni lemezes változatok még elméletben sem tudják megközelíteni. Az első, legfontosabb különbség, hogy az otthonra szánt Full HD filmek valójában nem Full HD-k, egy Full HD megjelenítő teljes kihasználásához már Ultra HD anyagra van szükség. Míg a moziban minden pixelhez tartozik színinformáció, ez Blu-ray-en vagy streaming szolgáltatóknál sosincs így. Kromatikus leskálázást alkalmaznak, hogy kisebb helyen is elférjen az adat, viszont így csak minden pixelnégyes színét tárolják, az egyes pontoknak csak a fényerejét. Az effektív felbontása otthon egy hagyományos Full HD filmnek tehát mindössze 960x540 pixel, míg az Ultra HD valójában 1920x1080 hasznos képpontból áll, hiába 3840x2160 a konténer mérete. Ez meg sem közelíti néhány mozi valódi 4096x2160-as felbontását, de a digitális mozikban garantált 2048x1080-as számnál is részlettelenebb minden otthon is elérhető film (hogy a mozis kép miért szélesebb, arról később szó lesz). Így hiába nincs értelme elméletben UHD-s megjelenítőnek (úgysem nézzük akkora szögből, hogy lássuk a hatását), még a legkisebb TV-re is ajánlott az adott film Ultra HD verziója, különben rengeteg részletről mondunk le, és akkor még a dithereléssel elrejtett extra információt vagy a kontraszthelyességet még nem is kapargattuk, pusztán a részletességet.
A mozik képminőségét könnyedén átültethetnénk az otthonokba, elvégre a technológia rendelkezésre áll: a HEVC rExt kódolás a mozik 20 évesre öregedett JPEG2000-ét a helyigény töredékén megoldaná: egy átlagosnak mondható 100-200 GB-os mozifilm könnyedén elférne azonos minőségben 20-25 GB-on. A probléma, hogy minden szabvány kötelezően előírja a kromatikus leskálázást, így nem létezik a mezei számítógépen kívül semmilyen eszköz arra, hogy ezeket lejátssza, a házimozit pedig legtöbben kényelemre építik, így a PC kiesett a játékból. A hang helyzete hasonló: egy Atmos hangsáv például 10 csatorna és 118 objektum helyett filmeknél maximum 12 csatornát és játékoknál ezen felül 20 mozgó hangot képes kezelni, és ez csak az eredeti hangsáv. Szinkronból örülhetünk, ha egyáltalán nem egy 28 éves, többszörösen elavult formátumot (Dolby Digital) használ a forgalmazó, ráadásul rossz exportálási opciókkal. Ezt kárpótolhatja, hogy az UHD Blu-ray-eken kötelezően kell szerepelnie Atmos hangsávnak, így minden filmet újra kell keverni olyan formátumra, amiben a film talán moziban sem jelent meg.
Egy másik, moziban ritkán vagy sosem látott formátum a HDR. Ez leginkább azért van így, mert sosem nevezik meg, de bizonyos szinten mindig is támogatott volt. A DCP-ket különböző fényerősségre masterelhetik, amivel leggyakrabban 3D anyagoknál élnek a vetítési módszerekből fakadó, sokszor hatalmas fényveszteség miatt. Miután egy DCP 10 bites színmélységű a hagyományos 8 helyett, vagyis a megjelenítőktől megszokott 16.8 millió szín helyett 1.074 milliárd lehetőség volt adott már 10 éve is, a célfényerő megadásával volt lehetőség ma HDR-nek nevezett képet vetíteni. A gyakorlatban minden mozi idézőjelben “HDR-képes”, de ahhoz olyan izzó és film kell, viszont csak az IMAX with Laser és a Dolby Vision garantálja, hogy ez így is lesz. Ezeket az anyagokat egy külön forrás, az előbbi cég mozijaihoz a David Keighley Productions, Dolby Vision termekhez pedig maga a Dolby intézi, mivel egyik formátum sem szabványos. A házimozizás nemrégiben jutott el oda, hogy azonos fényelésű anyagokat kapjon a mozikkal, és szerencsére a régebbi filmeket is sorra adják ki HDR-ként, bár ezek nem mindig az eredeti fényelések.
Ahhoz már hozzászoktunk, hogy nem kapunk moziminőségű alapanyagot otthonra, de szerencsére korrekcióból bőven több lehetőség áll rendelkezésünkre. Kezdjük azzal, hogy a mozi üzlet, és egy üzletben felmerülő problémának felelőse kell, hogy legyen. Ez azt jelenti, hogy a felszerelést gyártó és telepítő cég bármikor elérhető, és szerződés köti, hogy megjelenjen megoldani a problémát. Ennek a legkisebb hátránya csupán annyi, hogy napokig futhat hibás terem, ha a telepítő idejébe nem fér bele, hogy megjavítsa, de a gyártó felelőssége még nagyobb: ha valami tartósan nem úgy működik, ahogy az a megrendelésben le van írva, akkor először hibajegy következik, majd eszkaláció, majd kirúgások, majd az elégedetlen moziláncok konkurenciához átpártolása miatt dollármilliárdos bukások, majd csődeljárás. Remek, hogy minden hiba garantáltan megoldódik, de van egy ebből fakadó hatalmas probléma: nem adnak okot a hibákra azzal, hogy eleve nem valósítanak meg létfontosságú dolgokat:
Egy mozis vetítő egyetlen dolga, hogy vetítsen, és minimálisan korrigálja a színeket. Ezt nagyon jól csinálja, de van egy rémes vonzata: a világ mozijainak 99%-ában nincs trapézkorrekció, Magyarországon konkrétan sehol. A felülről vetítés miatt a képek alja szélesebb, mint a teteje, és ezek ellen 2-3 milliós eszközökön (és így egy újabb partner bevonásán) kívül nincs szabványba illeszkedő megoldás. Ez az oka, hogy a moziba szánt filmek képaránya a megszokott 16:9 helyett 17:9, vagy szélesvásznú kiadások esetében 2.35:1 helyett 2.4:1. Az így lelógó pixeleket egyszerűen kikapcsolják, erre minden DCI szabványt támogató vetítő valamilyen formában nyújt lehetőséget. Okos tervezéssel, a vásznat vegyesen döntve és alul szélesebbre építve valamennyire ezt a problémát meg lehet kerülni, de egyedül csak az IMAX vászon kerete ilyen, viszont az íveltségből adódóan a kép közepe ott is lelóg. Oldalról vetítünk, ezért széltében is nagyobbak a pixelek? Ívelt vászonra vetítünk, és hordókorrekció kellene, mert a kép alja görbül? Moziban ezekre az esetekre csak annyit lehet mondani, hogy “hát ez cumi”, otthon néhány gombnyomás mindent megold.
Hang tekintetében már jobban láthatóak az erőviszonyok, nincs tele mindkét oldal ugyanannyi negatívummal, mint pozitívummal. Sajnos egyértelműen kijelenthetjük, hogy az otthonra kiadott hangok rosszak, és egyre rosszabbak lesznek. A Dolby TrueHD-val és DTS-HD Master Audioval eljutottunk oda, hogy tökéletesen ugyanazt kapjuk, mint amit a mozik is, a probléma csupán annyi, hogy ezek a formátumok megszűnni látszanak. A Disney például bejelentette, hogy nem lesz tőlük több UHD Blu-ray, ahol alapkövetelmény lenne az ilyen hangsáv, így a kedvességüktől függ, hogy kiadják-e őket. A legnagyobb stúdió streamingre átállását valószínűleg sokan fogják követni, ami magával hozza a fizikai kópiák végjátékát is.
Mi is a probléma a streaming hanggal? Nem a hangminőség, ugyanis van szolgáltató, ahol tömörítetlen hanggal is lehet nézni a filmet. Ennek ellenére sikerült minden nagyobb streamingcégnél ugyanazt a katasztrofális hibát elkövetni: kompresszort alkalmaztak a filmjeik hangján. Ez azt jelenti, hogy ami hangos volt, az nem lesz hangos, ami pedig halk volt, az nem lesz halk, minden egyenletes. Sok nézőnek ez jobban tetszik, illetve éjszaka nem biztos, hogy egy erősebb effekttel fel szeretnék kelteni a szomszédokat is, de erre minden létező lejátszóban volt már lehetőség, hogy ha a nézőnek igénye, bekapcsolja. A streamerek viszont visszafordíthatatlanul beleégették a filmekbe ezt a “javítást”, így az eredeti, dinamikus hangsávokat nem kaphatjuk meg őket hallgatva.
Fontos megemlíteni az akusztikát és a hang elektronikus korrekcióját is. Míg egy otthoni szobában vagy stúdióban kiemelten fontos ezekre figyelni, egy moziteremnek hatalmas előnye van: még pont elég kicsi, hogy a visszaverődések ne alakuljanak erősen érezhető visszhanggá, és elég nagy, hogy a távolságok miatt a hangok már a levegő által tompítva verődjenek vissza, így a mozik eleve hatalmas előnnyel indulnak egy nappalival szemben, ahol súlyos százezrekbe kerülne csak annak a szintnek az elérése. A hangszórók elrendezése is a mozi felé billenti a mérleget: a tömbösített térhangzás olyan egységet biztosít két szék közt még 5.1 esetében is, ami otthoni környezetben egyáltalán nem jó befektetés, az IMAX-ben látható méretek mellett pedig a diszkrét 5.1 is közel teljesen ugyanúgy érződik a terem legtöbb pontján. Ez azonban nem kárpótol az akusztika durva elhanyagolásáért, aminek a hibájába Magyarországon egyedül a CinemaPink nem esett bele.
Az elektronikus korrekció helyzete nem csak otthon, de a moziban is egyetlen szóval írható le: siralmas. Az eszközökbe épített automata megoldások a valóságtól nagyon messze állnak, sokszor nem is megfelelő részletességűek, ezért nincs jó hírnevük. A profi megoldások szakértői segítséget vagy extra hardvert igényelnek, amire nem csak otthon, de legtöbbször sajnos moziban sem figyelnek. Egyedül a Dolby Atmos volt garancia arra, hogy egy mozit tényleg profi szakember állított be, aki mögött több év gyakorlat és releváns tréning állt, és ez minden egyes ilyen magyar teremben hallatszott is nyitáskor. Azonban a karbantartáshoz már eleve, újonnan pedig a kalibráláshoz is túl megengedően áll a Dolby, így ez a minősítés is kezdi teljesen elveszíteni a jelentőségét.
Összességében a házi- és az igazi mozit összehasonlítva az látható, hogy a technológiai fejlődés ott üti fel a fejét, ahol épp tudja: valamiben a mozi jár élen, valamiben viszont a házimozival szemben elbújhat. A gyártók ott fejlesztenek, ahol van mozgásterük, és a lehetőségeket mérlegelve választják azt a platformot, amelyikbe megéri fektetni. Láthattuk ugyanakkor a sajnálatos spórolási veszteségeket is, amikre nem mindig van mentség, de a kompatibilitás nagy úr, ellenben a fejlődés hátráltatója. Ez a cikk pusztán a technikai paraméterekre tért ki, nem szubjektív vélemény a mozi vagy a házimozi oldalán. Az már egy teljesen más téma, hogy egy 10+ fős társaság minőségi filmezését egy lakás szinte egyáltalán nem tudja biztosítani, ahogy egy mozi sem engedi meg, hogy a székek közé letegyük kedvenc babzsákunkat.
első 3 fotó: Bende Máté - Probussines
