A Sugár Mozi saját éjszakai vetítéssel jelentkezik, ami igazán ütősnek ígérkezik. Nem karszalaggal lehet korlátlan filmet nézni, hanem minden filmre nagyon kedvező áron válthatunk jegyet. Augusztus 3-án, szombaton este 8-tól más nap hajnalig, minden filmre egységesen 990 forintba kerül a mozijegy.
A tavaly év végi jegyáremelésekből kimaradt mozik is bepótolták a lemaradást, így most már Budapesten szinte minden jelentősebb mozi megközelítette a 3000 forintos lélektani határt. Vidéken némileg mérsékeltebb a helyzet, kevesebb mozi növelte árait, de ahol ez megtörtént, ott jelentős arányban, többszáz forinttal emelkedtek.
A nyár folyamán újra gombamód elszaporodtak a szabadtéri vetítések, Budapesten és vidéken a tavalyi helyszíneken felül több újdonsággal is találkozhatnak a csillagos ég alatt mozizni vágyók. A vetítések gyakorisága szerint vannak állandó helyszínek, amelyek akár naponta adnak filmeket, ezek főleg a Balaton körül működnek, de a fővárosban is heti több alkalommal rendeznek előadásokat.
A Budapest Film június 22-től a tavalyihoz hasonlóan, nyári mozibérletet bocsátott ki, amelyet a hat mozijában (Corvin, Művész, Puskin, Tabán, Toldi, Kino Café) korlátlanul használhatja tulajdonosa szeptember 1-ig.
Már tavasszal beharangozták, hogy a nagy sikerre való tekintettel egy második Kids termet is épít az Etele Pláza mozija. Az alsó moziszinten a pénztárakkal szemben épült fel a 10-es számot viselő moziterem. Az üzemeltető célja, hogy még több gyereket tudjon megörvendeztetni a már egyébként is népszerű mozizási formával.
A nyár meglepetései mellett a Pannónia Movie Kft. többtermes mozijaiban az iskolai szünet alatt jelentős kedvezménnyel mozizhatunk, amellyel Budapesten a legolcsóbb jegyárral számolhatunk a délelőtti és a koradélutáni időszakban.
Értékes nyereményekért idén a megszokottól eltérően nem a jegyvásárlás után, hanem a büfé fogyasztást követően ad a mozihálózat. Viszont ebben az évben is is több százezer mozis ajándék és mozis kupon vár gazdára, többek között egy Philips borotva, 500 ezer forintos Wolt vásárlási utalvány vagy egy Opel személygépkocsi.
2022. június 30-án nyitott meg a megújult Gobuda Mozi (korábbi nevén Mi Mozink Eurocenter), azóta a termek többségét is felújították, teljesen új előteret, a kiszolgálást megkönnyítő nagyobb jegy és büfépultot építettek, ahol egyszerre lehet megvenni a mozijegyet és a büfét is. Ezen felül szolgálatba állították a jegyautomatákat is a földszinten és a moziszinten egyaránt, ahol a korábban lefoglalt jegyeket is ki lehet fizetni. A 2. születésnap alkalmából két napon keresztül különleges programokra invitálják a látogatókat, de ezen a két napon minden film jóval kedvezőbb jegyáron váltható meg.
Idén korábban kezdődött a szezon, a balatonlellei és a zamárdi kertmozik már a pünkösdi hétvégén kinyitottak, mások pedig május utolsó napjaiban terítették be mozgóképpel vásznaikat, így volt ez Balatonakaliban és Fövenyesen. Június első felében pedig Révfülöpön is megindultak az előadások.
Érdemes a vakációt a Sugár Moziban tölteni, hiszen minden diák most duplán jár jól, illetve néhány mozizás alkalmával egy gyűjtő füzetben szerzett pontokkal értékes ajándékokkal lehetünk gazdagabbak.
