November 17-én vasárnap, 38 ország, több száz európai filmszínháza és Magyarországon az összes art mozi csatlakozott az Art Mozik Nemzetközi Szövetségének és az Európa Cinemas hálózat kezdeményezésére elindított határokon átívelő eseményén, amelynek célja a művészmozik, mint kulturális, közösségi terek fontosságára és az európai filmművészet sokszínűségére felhívni a figyelmet. Idén is remek műsorral és kivételes filmalkotásokkal várják a közönséget.
A 2011-ben életre hívott animációs filmfesztivál egy országos rendezvénnyé nőtte ki magát, Magyarországon és Erdélyben három napon keresztül egyszerre mintegy 140-150 helyszínen vetítenek rajzfilmeket november 15 és 17 között. A szervezők célja a rajz- és animációs filmek sokszínű kultúrájának és értékeinek közvetítése. Partnerek közt magyar és nemzetközi filmstúdiók, archívumok, animációs képzési helyek, filmforgalmazók vannak.
Az Uránia Nemzeti Filmszínház alagsorában alakítottak ki egy 33 férőhelyes kistermet, amely a mozi negyedik terme lett. A koncepció szerint kínálatnövekedést kívánt a mozi vezetése megvalósítani, hogy a jelenleginél még több filmet is lehessen vetíteni. Az új moziterem Törőcsik Mari, többszörös Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő nevét viseli.
A Kultik valami igazán egyedi dologgal lepi meg kaposvári nézőit. A két nagyteremben VIP foteleket szerelnek fel 1-1 sorban. Ehhez a 2-es VIVE teremben a 9., a 3-asban a 8. sor üléseit ki kellett emelni, ezek azok a helyek, ahol a nézőtér egy széksor kihagyásával meg van szakítva.
A Cinema City jegyáremelése után viszonylag gyorsan reagált a többi hálózat és egyes független mozik is. A Gladiátor második része előtt hajtja végre éves áremelését a Pannonia, a Kultik, a Sugár, de egy-két vidéki helyszín is lépett, az Etele már szeptemberben emelt egy kisebb mértékűt.
Kertész Károlyné Bárány Délibáb 1979 és 2005 között a tapolcai mozi üzemvezetője volt, a helyiek viszont csak Déziként ismerték. 2022. november 18-án hunyt el Budapesten. A kultúra, a filmkultúra, a mozi és a mozilátogatók iránti elhivatottsága kezdetben és ma is az épület, a szolgáltatások, a technikai feltételek folyamatos fejlődését, megújulását hozták és tartja lendületét ma is. A 2023 októberében született kisterem Dézi régi vágya volt, amelynek megvalósulása hozzájárul a színvonalas élményekhez, kikapcsolódásokhoz.
A Cinema City november 7 és 10 között rendezi meg szokásos őszi filmünnepét, a négynapos esemény alatt jóval a normál ár feléért lehet filmeket nézni. Nem csak a normál vetítésekre vonatkozik az egységes jegyár, hanem a 3D előadásokra, az IMAX, 4Dx és ScreenX vetítésekre is, de a VIP jegyár is sokkal kedvezőbb lesz a megszokottnál. Az négynapos mozihétvégébe bekapcsolódik a Sugár Mozi is önálló eseményként.
Szokásos éves jegyáremelését hajtotta végre hazánk legnagyobb mozihálózata, a Cinema City. Érdekesség, hogy a normál vetítések esetében junior jegy a többi kedvezményeshez képest kevesebbe kerül, sőt az emelés előtti állapothoz képest még csökkent is. Ez példátlan a Cinema City gyakorlatában, a többi jegyár típustól függően 4-15%-kal történt emelés.
Ismét moziéjszakával jelentkezik a Sugár Mozi, november 2-án este 8 órától másnap reggel 6-ig. Rendhagyó módon minden filmre külön kell jegyet váltani, ami extra olcsó lesz, hiszen minden film csak 990 forintba kerül.
A moziélményhez elengedhetetlenek a jó nasik. A rutinos mozizók már jól ismerik a legtöbbet: több ízű pattogatott kukorica, szószos nachos, gumicukor, különféle snackek és persze a szénsavas, rostos üdítők, ásványvizek, sörök. Megszokhattuk azt is, hogy különféle kiszerelésekben együtt is megvásárolhatjuk ezeket a termékeket pénztárcakímélő módon. A Cinema City közepes, nagy és páros menüket is árusít és ezt sikerül magasabb szintre emelnie néhány hónapja a „Megéri” büfés ajánlatokkal.
