Aki eddig nem próbálta, az mindenképpen tegye meg, hiszen november 25-től december 1-ig hihetetlenül kedvező jegyáron nézhetünk meg számos térhatású filmet Egerben, az Uránia Moziban. A jegyár egységesen 650 Ft! Az akcióban részesülő sikeralkotások: az Avatar, Kaptár – Túlvilág, Kutyák és Macskák, A titánok harca és A csodálatos univerzum. Az ezen a héten műsoron lévő Jackass 3D-re a normál 3D jegyárak érvényesek.
Egy hete már, hogy Gyöngyösön is élvezhetjük a digitális 3D filmeket, ám mint kiderült Magyarországon egy eddig nem ismert 3D rendszer formájában. Az Xpand 3D - a többi formátumhoz hasonlóan – szemüveg segítségével éri el a kívánt térhatású élményt. Az úgynevezett aktív záras LCD szemüveg infraporton keresztül kap egy szinkronjelet, amely segítségével létrehozza a 3D képet egy (nem mechanikus) fényelzáró közreműködésével.
A kecskeméti Malom Mozi egy ismert energiaitallal karöltve egy különleges eseményt indít útjára Malom Mozi Maraton néven, amely 2010. november 19-én 18 órától várja a mozizni vágyókat. A másnap reggelig tartó filmvetítésekre egy egyszeri 1990 forintot kell kifizetni, amelyért egy karszalag jár cserébe. Emellé a pénztárnál 0 forintos jegyet kell kérni a kiszemelt előadásra. Az jegyszedők csak az érvényes és sérülésmentes karszalaggal és a mellé kiadott érvényes mozijegy felmutatása mellett engedik be a látogatót az termekbe.
Október vége óta a Cinema City Szegeden is beüzemelték a harmadik Christie digitális vetítőt Dolby 3D Digital Cinema technikával. A hír csak azért most jutott el hozzánk, mert a Cinema City folyamatosan bővíti digitális gépeinek számát, de az új vetítők beüzemelése nem ünnepélyes keretek között történik, így nem kapnak nagy visszhangot, mint az elsők.
A Cinema City és az IMAX® a következő sajtóközleményt bocsátotta ki:„A Cinema City International (CCI) és az IMAX® Corporation bejelentették a két cég új megállapodását, amelynek célja az IMAX tevékenység bővítése Közép- és Kelet Európán túlra is. A Cinema City az IMAX® kizárólagos képviselője a régióban, az összes IMAX® színházát digitalizálja és kiterjeszti az IMAX® előadásokat Izraelre is.
2010. november 1-én indul útjára a balett és opera közvetítések a Corvin Moziban, a Párizsi Nemzeti Balett előadásában. Ezen a napon 19:30-as kezdettel a Kaméliás hölgyet mutatják be a Kabos teremben. Az előadások felvételről, HD minőségben kerülnek levetítésre, a Christie cp2000-X típusú vetítőgépnek köszönhetően. A jegyek 2800 forintba kerülnek. December 16-án 19:30-kor pedig a Hattyúk tava kerül bemutatásra.
2010. október 28-án 19 órakor mutatják be a Tron: Örökség 23 perces rövidített bemutató verzióját digitális 3D-ben. Az előadások ingyenesen vehetők igénybe és egy személy maximum 2 jegy foglalására vagy átvételére jogosult.
2010. október 21-én kerül beüzemelésre a Cinema City Alba Plázában és a Cinema City Pécs Plázában a harmadik d-cinema vetítő, előbbiben a 7. teremben, utóbbiban a 9. teremben. Székesfehérváron ezen a napon az Alfa és Omega című animációs térhatású filmet vetítik az új teremben, míg Pécsett Az őrzők legendájának 3D verzióját. 2010. október 28-án Békéscsabán a Center Moziban avatják fel a második digitális gépet. Az elsőt ebben a moziban alig 2 hónapja szerelték fel. A mozi a decemberi sűrű 3D megjelenésekkel magyarázza döntését.
A mai nappal indul a Digitális 3D vetítés a Cinema City Sopronban 14:15-kor a Sammy nagy kalandja – A titkos átjáró című filmmel a 7-es teremben. A beszerelt technika a már jól bevált Dolby 3D Digital Cinema, a vetítő pedig a Christie legújabb digitális gépe. Az első előadásra és kedvezményesen 1300 forintba kerül egy jegy, míg teljes áru 3D moziért 1600 forintot kell fizetni. Ezzel a Cinema City utolsó magyar moziját is felszerelte a digitális technikával.
A zalai megyeszékhely 2002. március 28-án nyitotta meg kapuit a helyi plázában 4 teremmel. Azóta a régió legkedveltebb premiermozijaként tartják számon, hiszen legközelebb csak Szombathelyen és Nagykanizsán van hasonló kaliberű mozi.
