Legtöbb multiplex mozijában 2012. február 23-tól 3-6%-kal megemelte jegyárait a Cinema City mozihálózat, ami jegytípusonként eltérő 20-70 forintos árváltozást eredményezett. Ez legfőképpen az év eleji áfa változásnak tudható be.
A Celldömölki önkormányzat egyik fejlesztéseként a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár (KMKK) teljes rehabilitációjának keretében valósult meg egy 94 fős moziterem kialakítása. A művelődési ház mellett korábban már működött filmszínház, ám azt az alacsony látogatottság és az akkori terem korszerűtlenségére hivatkozva 1999-ben bezárták, helyén most színház üzemel.
Tavaly óta szinte megállás nélkül cseréli le hagyományos gépeinek zömét Magyarország legnagyobb multiplex mozihálózatát birtokló Cinema City. Mindegyik egységében a termek számától függően 2-4 auditóriumban már 3D digitális filmélményeket is kaphatunk.
Kenese egyike volt azon Balaton-parti településeknek, ahol elsők között létesítettek mozgóképszínházat. Kurucz István (1883. Kutas) 1934-ben telepedett le Kenesén. Megvásárolta a falu központjában lévő Nagy vendéglőt és a vendégfogadóhoz tartozó istállót átalakította mozivá.
2012 a folytatások éve! Olyan filmeket láthatunk majd, mint a James Bond sorozat 23. epizódját, a District 9 2, Horrorra akadva 5, Jégkorszak 4. vagy a Kör 3, és még sorolhatnánk. A mozik idén részben vagy teljesen átállnak a digitális filmek vetítésére és a forgalmazók között találunk olyat, aki már kizárólag ebben a formátumban terjeszti filmjeit, tehát a filmszalagos rendszer hanyatlásnak indult. Ennek főleg azok a hagyományos mozik isszák meg a levét, akiknek nincs forrásuk finanszírozni egy több 10 milliós berendezés megvásárlását, bérlését vagy lízingelését.
Nagykanizsán 1896. november 8-án láthattak először filmet a poros kisváros polgárai a Polgári Egylet katakombájának fűtött termében. Hoffmann Soma úr hozta el az Edison által feltalált úgynevezett Kinema-Fénykép-Készüléket, amely segítségével az álló fényképek mozgásba lendültek. Az újdonság szenzációjaként bemutatott 15-20 filmből álló műsorra a hely ára viszonylag magas 30 és 50 krajcár között mozgott, de párja nem akadt ennek az attrakciónak az egész környéken.
A mozisok a Magyarhangyával karöltve avatják nagykorúvá a mozit december 16 és 18 között tartandó programsorozat alkalmával, ahol régi kedvenc filmjeikkel, akciókkal és zenével várják az érdeklődőket.
Az Európa Mozi mai épületét 1871-ben tervezték. 1900. január 1-től mozgókép mutatványokat vetítettek a Kerepesi út 82 alatt található épületben, amelyben ekkor a Sport Kávézó foglalt helyet. 1912-ig minden évben tűzoltósági és rendőrségi engedélyezés kellett a működéshez. 1929-ben Roxy Mozira keresztelték, 1942-ben a mozik magyarosított nevet kaptak, így ez a filmszínház az Attila nevet kapta. Az üzemeltetési jogoktól a zsidó származásúakat megfosztották és egy hadiözvegy kapta meg azt. A háború után Rákóczi úti Híradó Mozi lett, majd 1947-ben a Beck család visszakapta a filmszínházat, ettől kezdve ismét Roxy néven üzemelt tovább.
December 6-11 között tartja második mozimaratonját a soproni Elit Mozi, amelyet a júliusi búcsúvetítés és az októberi 3 napos rendezvény nagy érdeklődése miatt ismételnek meg.
Az őszi hónapokban felgyorsultak a korszerű vetítési technikára való átállások, immár nem csak 3D, hanem a 2D digitális technológia is széles körben terjed. A filmforgalmazók kapva az alkalmon a 35 mm-es kópiákon kívül digitális formában is elkezdték kínálni filmjeiket. Hírmorzsák az elmúlt hónapokból: A Cinema City folyamatosan cseréli le hagyományos vetítőgépeit DCI gépekre, tervek szerint a teljes digitalizálást a magyar egységekben 2012 év első negyedévében éri el a hálózat, de mozinként 2-3 teremben megmarad a hagyományos vetítési forma is, megszülettek az első teljesen digitális mozik, mint például a Duna Pláza és Kaposvár is; Szeptemberben Kaposvárott és a budapesti Mammut II. bevásárlóközpontban is beüzemeltek egy-egy 3D vetítőt, Nyíregyházán pedig már 2 teremben vetítenek ezzel a technológiával. A Lurdy Ház nagyterme is gazdagodott egy d-cinema vetítővel. Mindegyik teremben a Masterimage adja a technikai hátteret, a vásznakat ezüstösen csillogóra cserélték;
