Az amerikai Denver elővárosában, Aurorában a Cinemark Century multiplex moziban A sötét lovag: Felemelkedés című film premier előadásán egy gázmaszkos férfi lövöldözni kezdett, melynek következtében 10-en rögtön, 5 kórházba szállítást követően meghaltak, és közel 50-en megsebesültek.
A Malom Mozi július 6-án, pénteken ismét maratoni mozizásra hívja a mozik és a filmek szerelmeseit, hogy az elmúlt néhány hónap filmtermését egyszerre tegyék magukévá. A karszalag ára 2590 forint, amelyből 600 forint a büfében levásárolható. Egy belépővel egy személy maximum 5 film megnézésére jogosult.
A mai nappal megindultak a digitális vetítések Tapolcán, a kizárólag még kétdimenziós előadások megreformálhatják az eddigi mozizási szokásokat, hiszen akár a premierrel egy időben is megjelenhetnek a filmalkotások, ezáltal pedig megnövekedhet a látogatottság. Később lehetőség nyílhat a 3D opciót is beépíteni, igaz ezt már teljes mértékben önköltségen.
A tavalyi Cinema City Nyári Iskola mintájára ismét megrendezésre kerül egy 10 fordulóból álló kvíz sorozat, amelynek tavalyi játékarcát, Völgyesinét, idén Puzsér Róbert váltja fel.
A pitvarosi mozizás története a második világháború utáni időszakban kezdődött. A faluközpontban szemelték ki a vetítésre alkalmas épületet, ahol egy 16 mm-es géppel vetítettek, az üzembentartó a Csongrád Megyei Moziüzemi Vállalat lett. A vetítőhelyiség 1983-ig működött, majd az épület leromlott állapota, illetve a keskenyvetítés kiszorulása miatt bezárt. Mozizni a szomszédos Mezőhegyesre lehetett átutazni, ám a település vezetőinek már megfogalmazódott egy új művelődési központ építése, amelyben többek között mozit is létre kívántak hozni.
Mester Györgyöt a Sió Mozi üzemvezetőjét faggattuk Siófok új mozijáról, annak újdonságairól és a kis mozik helyzetéről. Mozivilág: Életképes dolog-e egy olyan városban mozit üzemeltetni, amely a nyári idegenforgalomból él? Mester György: Ez egy érdekes és izgalmas kihívás, ilyet még nem csinált senki. Különböző kínálattal és megoldásokkal készülünk. A nyári hónapokban rengeteg üdülni vágyó érkezik a városba, kb. 80-100 ezer ember, akik 7-10 naponta cserélődnek és van 25 ezer helyi lakos.
Az NTV (Nouvo Transporto Viaggiatori) olasz nagysebességű vasúti cég tavaly avatta fel új vonatait, amelyben három kényelmi fokozat (Club, Prima, Smart) várja a nagyvárosok között közlekedő utasokat. A Smart osztály egyik kocsija egy úgynevezett Smart Cinema vagon, ahol a mennyezetről függő HD képernyők helyezkednek el. Az NTV ügyfelei kipihenten és filmélményekben gazdagon érhetik el céljaikat.
A mai napon ugyan még vetítések nélkül, de 16 órakor a Siófok Pláza nyitásával egy 2 termes (133 és 110 fős) szupermozi is megnyitja kapuit, ekkor azonban kizárólag csak jegyváltásra lesz lehetőség. A Sió Mozi több szempontból is újdonságnak számít Magyarországon. Az egyik, hogy ez az első olyan vetítőhely, amely csak digitális gépekkel indítja szolgáltatását, a második, hogy ebben a moziban debütálnak először Sony vetítők.
Baján már 5 éve bezárt a mozi, ez idő alatt volt már szó felújításról, nagy tervekről is, de végül az önkormányzati elképzelések más irányba fordultak és az egészből nem lett semmi. A városi tulajdonban lévő Baja Vagyon Zrt. - az ingatlan tulajdonosa - június 13-án bejelentette, hogy értékesítené az épületet és nem bérbe adná azt, mint ahogyan azt korábban tette volna.
Tegnap felröppent a hír, miszerint ha nem fizetik ki tartozásaikat néhány napon belül a Tabán és a Kino mozik, akkor a tulajdonos (Budapest Film Zrt.) bezárhatja azokat. A budapesti artmozik köztudottan nehéz helyzetben élnek, 2011-ben az állami-, 2012-ben a fővárosi támogatástól is elestek, saját forrásból kell megvalósítaniuk küldetéseiket. Az adósságaikból kilábalni nem képesek, mert bevételeik évről évre apadnak, kevesebb néző látogatja őket, a bérleti díjakat és a rezsiköltségeket pedig egyre nehezebben tudják kikalkulálni. Bár az intézkedéseket követően az említett vetítőhelyek üzemeltetői még bíztak benne, hogy újraszerveződnek a támogatások vagy utólag kifizetik a garantált állami hozzájárulásokat, ezek azonban csak részben vagy egyáltalán nem valósultak meg.
