December 31-én az óévbúcsúztatásra a mozik is felkészülnek. Azaz hogy felkészülve az alacsonyabb látogatásra korábban bezárnak, így a mozis dolgozóknak is lehetőségük van az éjféli koccintás előtt némi bulizásra.
Szenteste korábban 13-16 óra körül indítják utolsó előadásaikat a magyar filmszínházak. Néhány helyen zárva tartanak a szórakoztató centrumok, ám a többség főleg gyermekelőadásokkal kedveskedik a kisebbeknek, hogy az angyalok titokban otthonukba vihessék a feldíszített karácsonyfát.
Rendszeres vetítések már az 1920-as évek közepétől folytak Szabadszálláson. Petrik Józsefné általános ismertetője és képtára is feltűnteti. 1936-ban Bányai János hadirokkant kapott engedélyt mozgófényképüzem működtetésére.
Magyarországon az első digitális vetítő - Barco típusú - 2002. március 2-án a UCI Palace Mom Park 1-es gigatermében a Szörny Rt. című animációval indult el, de ez még a mai 2K-s vetítőknek egy fejletlen verziója volt (1280x1024). Ráadásul kevés filmet tudtak vele vetíteni, ugyanis ekkor még nem terjedt el ez a vetítési forma. 2006-ban sorsa megpecsételődött, mert már nem gyártottak rá megfelelő műsort.
December 13-án, azaz tegnap a Lurdy Ház 3 helyett, immár 7 teremben vetít digitálisan Barco gépekkel, úgy néz ki, hogy a továbbiakban ennyiben fog folyni előadás, ezért a maradék auditóriumot (3, 4, 7) az új évben már nem kívánják tovább használni a mai formájában. Újdonság, hogy 4 vetítőgép térhatású rendszerrel is ellátták, 3 esetében (1, 9, 10) Dolby 3D-vel, míg egyben (2) megmaradt a Masterimage. A legnagyobb terem vetítője 4K-s, a 9-esben pedig jövő héttől HFR módban is vetíteni fognak.
A HFR (High Frame Rate = nagy képfrekvenciás) technológia a forgatást és a vetítést is érintő eljárás: lehetővé teszi, hogy a szabványos 24 kép/s filmes képfrekvencia helyett a felvétel 48 vagy 60 kép/s sebességgel történjen. A Sony szerint ez nagyobb kreatív szabadságot biztosít a digitális filmkészítőknek. A HFR hatása a részletek élességében és élénkségében mutatkozik meg, a mozgáselmosódás pedig drámai módon csökken. HFR 3D-ben az akadozás jelensége sokkal kisebb problémát jelent.
Aki ma nem fejleszt, az bezár! Legalábbis aki a nagy forgalmazók filmjeit kívánja vetíteni mozijában, annak digitalizálnia kell termeit. Így tett a héten a Pólus Mozi és a Mi Mozink Lurdy Ház is. Előbbiben a legnagyobb terembe szereltek fel egy Christie CP2000-XB típusú digitális vetítőt, amellyel csütörtökön dolgoztak először. Saját tapasztalat: Rendkívül erős fényű, jó képet vetít.
Eseménydús őszön vagyunk túl, több mozi tartott „moziünnepet” és néhány digitális vetítővel gazdagodott. Nézzük hát:- szeptember 6-án az Mi Mozink Óbudán 5 új Sony digitális 4K-s vetítőgép került beépítésre RealD rendszerrel, az itt szolgáló gépet pedig Tatabányán építették be,- szeptember 8-án 80 éves lett a Toldi Mozi,- szeptember 13-án a Mi Mozink Lurdy 4-es termében megkezdte működését az Odeon csapata, naponta 3 művészfilmet vetítenek,
Mozivilág.com: Mikor volt az első mozis élményed? Halász Krisztián: Arra sajnos már nem nagyon emlékszem, a helyet tudnám meghatározni, a tatabányai Turul Moziban. Tatabányán születtem, ott is élek ma is és nagyon sok filmes élményt itt éltem meg. Az elsők biztos, hogy rajzfilmek voltak, mint az Ariel, a kis hableány. Nagyon sokan moziztak a városban, számomra emlékezetes eset volt, még a multiplexeket megelőző időkben, hogy egyik hétköznap, hétfőn a Flintstone család filmes változatára mentünk el, fél hatkor kezdődött az előadás, de már félötkor – háromnegyed-ötkor a mozi előtt tolongtak az emberek. M: Melyik volt az első multiplex mozihoz köthető élményed?
2006 nyarán egy kulturális különlegesség született a Margit-szigeten, egy kertmozit hoztak létre a mozgóképkultúra színfoltjaként akkoriban a Budapest Film, Odeon, Funzine, film.hu és a Francia Intézet támogatásával. Azóta minden nyáron 2 hetente teljes kihasználtsággal működik.
