Az InterCom 1993-tól üzemeltette a mozit, a bérleti szerződést 1999 decemberében bontotta fel, miután a városban is megnyílt a multiplex mozi. 2000. január 13-án a Pécs TV üzemeltetésével indult újra, 2001-ban az art mozik tagjaként került nyilvántartásba és az Európa Cinemas is sorai közé választotta, 2008-ban beszerelték az e-cinema rendszert. Azonban hiába volt meg a lelkesedés és az elszántság egy szakmai alapokon működő üzem fenntartásához, az Urániát elkerülték a népszerűbb filmalkotások. Mivel nem premier moziként a kópiákat csak hetekkel később tudta vetíteni és mire ténylegesen műsorra kerültek, addigra a moziba járó közönség többsége a multiplexben már megnézte azokat. Az Urániának nem kedvezett a normatív támogatások felfüggesztése sem, melynek következménye az lett, hogy 2011. november 3-án már nem nyitott ki. Később egy pályázat útján adta bérbe az önkormányzat egy rendezvényszervező cégnek, amely hamar csődbe ment és rengeteg közüzemi adósságot halmozott fel. Másfél éven át üresen állt, funkcióját elvesztve, bizonytalanságba burkolózott az épület további sorsa. Egy több mozit üzemeltető cég már évek óta szemezett az Uránia épületével, hogy itt egy mozit nyisson. Már 2014 tavaszán tárgyalásba kezdett a várossal, majd megállapodás született az üzemeltetés mikéntjéről. A nyár végén elkezdődtek a felújítási munkálatok és mivel védett épületről volt szó, csak korlátozott átalakítási munkálatokat végezhetett el a bérlő. Digitális 3D vetítési rendszert hoztak a megújult moziba, tű éles képpel és kiváló térhangzással rukkoltak elő, a terem pedig teljesen új öltözéket és üléseket kapott, megváltozott a nézőtér dőlésszöge is. 2014. szeptember 30-án szélesre tárva a mozi kapuit, megérkeztek az első vendégek is, akik próbavetítésen tesztelhették a moziélmény mértékét. Az Uránia épületét a belváros egyik mellékutcájában, a Hungária utca 19 szám alatt találjuk. A közelben számos helyi járatú busz áll meg, megkönnyítve ezzel a város többi szegletéből ideérkező mozizni vágyókat. A mozi előtt és az utcában a parkolási lehetőségek igen szűkre szabottak és nem is mindig van szabad hely, ezért sokszor néhány száz méterrel odébb lehet csak megállni. Egyébként csúcsidőben fizetős a parkolás, de az esti órákban már díjmentes. A kerékpárosok a mozi előtt kialakított állványzatnál lezárva hagyhatják járműveiket. Az épület tetején megmaradt az Uránia felirat a két szomszédos ház tűzfalán pedig vitrinekben olvasható a műsoron lévő filmek ismertetői, az előadások kezdési időpontjai, valamint a jegyárak és a technikai leírások. A korábbi homlokzati elemeket, mint pl. az árnyékolót eltávolították, a bejárati ajtókat lefestették, emberbarátivá tették. Az épületbe egy kétszárnyú ajtón, akadálymentesen lehet bejutni. Az aulában az eddigi kialakítás helyett az igényeknek és a kornak megfelelőt építettek. A büfével egyesített pénztár a bejárattal szemben helyezték el. Itt vehetők át az online és telefonon lefoglalt jegyek az előadás előtt legkésőbb 30 perccel, különben azokat felszabadítják és mások által megválthatóvá teszik. A készpénzes jegyváltás mellett akár bankkártyával is lehet fizethetni, azonban kultúra utalvánnyal, valamint SZÉP kártyával nem. Az online megvásárolt jegyekért nem kell sorban állni, sem otthon kinyomtatni, hanem a bejáratnál a visszaigazoló levélben található kód bemondásával a személyzet kezelté teszi a jegyet. A büfében a frissen pattogatott édes és sós kukorica mellett, különféle szószos nachost, snackeket, gumicukrot, nyalókát és csokoládékat illetve üdítőket, kávét és sört vásárolhatunk tikettünk mellé. A filmes plakátokkal feldíszített előtéren fotelekben, akár a kivetítőkön filmelőzeteseket nézve vagy a vezeték nélküli interneten szörfözve üthetjük el a film kezdéséig tartó időt. Az emeleten is van várakozó helyiség, a karzatra vagy páholyba szóló mozijegyek birtokosainak fenntartva. A terem nézőterét teljesen átszabták. Az eddigi teknő padlózatú auditórium lejtős üléssor elrendezésű lett, a régi üléseket, Nyugat-Európából származó kényelmes, magas háttámlás, kartámaszos, pohártartós, elegáns megjelenésű fekete fotelülésekre cserélték le. Az üléssorok közötti szellős sortávolság óriási kényelmet nyújt a nagylábú és az előadás közben nyújtózó nézőknek egyaránt. A földszinten 227 fő fér el a 13 soros nézőtéren, az erkélyen 78 ülőhely van, míg a 22 férőhelyű páholyból 8 db 2 személyes és 2 db 3 személyes. Ide karfa nélküli mozifoteleket szereltek fel az összebújós, intimebb mozizást elősegítve. Az összes fotelülés számozott, a jegyek pedig helyre szólnak. A vászon hatalmas, matt fehér és 65 négyzetméter nagyságú. Minden ülésről kiváló rálátás biztosított, a filmes feliratok jól olvashatók, de a gyerekeknek ülésmagasítóval teszik még kényelmesebbé a mozizást. A hangzás nem vesztett a kiválóságából az átépítés után sem, a Dolby Digital hangrendszer, az első osztályú JBL hangszórók, a hangterjedéséért felelős belső elemek és a kiválóan bemért hang frenetikus élményt biztosít bármelyik nézőnek. A nézőtér légkondicionált és akadálymentes, a kerekesszékkel közlekedőknek a terem sorainak szélein alakítottak ki helyet. A gépházban jelenleg egy 4K-s Christie CP4220-as digitális vetítő dolgozik, amelybe 3D vetítési opciót is szereltek. A térhatású rendszer hátterét az infravezérelt XpanD 3D adja, amely egy infravörös jellel aktiválja a néző 3D szemüvegét. A speciális szemüvegeket a mozi személyzete osztja ki és az előadás végén be is gyűjtik azokat. Tisztításukat az üzemeltető végzi, a néző csak steril szemüveget kap. Emellett a vetítőgép rendelkezik a HFR formátumú vetítés lehetőségével, amellyel a normál 24 képkocka/másodperc helyett, annak duplája pereg le a néző szeme előtt, ezzel pedig élethűvé és tisztábbá válik a kép. A vetítő lelke a GDC szerver. A hangért a JBL végfokerősítők mellett a Dolby CP650-es hangprocesszor felel. A gépházban áll még egy működőképes Meo 5XB típusú analóg vetítőgép, ám ezen már aligha fut film, hiszen kópiát sem gyártanak már. A filmkínálatát tekintve igen sokrétű, igyekszik lefedni a legszélesebb korosztály számára szánt és a legjobban várt filmalkotásokat akár több héten át. Próbálja a plázamozi soktermesével felvenni a kesztyűt és mindent megtenni azért, hogy a nézők inkább az Urániát válasszák. Az élni akarás meg is látszik a mozi műsorpolitikáján. Kéthavonta moziünnepet szerveznek a legnagyobb sikerű filmekkel 850 forintos jegyáron, így azok számára is örömet jelenthet a mozizás, akik a normál mozijegyet sem tudják megfizetni. Különféle promóciók és nyereményjátékok buzdítják a közönséget, hogy itt filmezzenek, illetve maga a 4K-s technológia és a HFR formátumú vetítés mind-mind olyan plusz, amit a helyben lévő multiplex mozi nem ad meg, nem beszélve az eredeti nyelvű, felirat nélküli vetítésekről és a művésziesebb beállítottságú filmklubokról vagy az élő balett, operett és koncertvetítésekről sem. A nyitva tartás a vetítésekhez igazodik, az első filmvetítés rendszerint 12 és 17 óra között kezdődik, mely főleg attól függ, mikor mekkora az aktuális filmek utáni érdeklődés. Hétvégén már délelőtt 11 óra körül is indulnak vetítések. Az utolsó filmalkotást általában 20 óra után indítják, de pénteken és szombaton még egy 22 óra utáni műsorrendi vetítés is van. A jegyárak országos szinten is átlagosnak számítanak, de a multiplex árai alatt van egy árnyalatnyival. Egy teljes árú jegyért 2D és 3D formátumban egyaránt 1290 forintot kell fizetni, kedvezményes tikett 1090 forintért váltható, amelyet a gyermekek és a diákok, illetve a törzskártyával rendelkezők vehetnek igénybe. HFR formátumú vetítésekre mindkét kategóriában +100 forint felár fizetendő. Egy törzskártya egy évre 1000 forintba kerül és névre szól. A páholy külön áras és oda nincsen semmilyen kedvezmény, a 2 személyes páholyba 3000 forintot kell fizetni, a 3 személyesbe 4500 forintot. Az Uránia 2011-ben volt 75 éves, ma méltósággal veszi fel a versenyt a plázával és működik harmóniában az Apollóval, amely főleg művészfilmeket vetít.