Sugár Mozi, Budapest

2012. május 08. kedd | Írta: Forgács Balázs
Budapest ősplázáját, a Sugár Üzletközpontot komoly felújítási munkálatok után 2007 tavaszán nyitották meg újra. A 25 éves épületet a kor követelményeinek megfelelően alakították át, a környező kerületek mozihiányát orvosolva a ház egy négytermes mozit is felépített. 2009 novemberében egy-, 2010 júniusában kettő-, 2011 novemberében további egy stúdióteremmel bővült a nézőterek száma. A bevásárlóközpont felújítási beruházója a Fotex csoport volt, a Fotexnet Kft pedig a piacon akkor még újnak számító moziüzemeltető lett, amely azelőtt kizárólag DVD kölcsönzéssel foglakozott. A Sugár Cinema Budapest mozi piacának középmezőnyébe tartozik, ám kihasználtságban magasan a többiek felett teljesít.

Megközelíthető a belváros irányából a Rákóczi, majd a Kerepesi úton keresztül illetve a 3-as főúton Gödöllő felől. Budapest egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjában, Kőbánya és Zugló határán, az Örs Vezér terén található. Itt van többek között a 2-es metró, a 8-as és 9-es hév, a 80-as és 81-es troli, a környék kerületeit behálózó buszjáratok végállomása és erre haladnak át a 3-as és a 62-62A villamosok is. A gócpont a helyközi volánbuszok végállomásául is szolgál, amelyek közvetlen kapcsolatot teremtenek Monor, Gyömrő irányába. A későestig nyúló mozielőadásokról hazatérőket több éjszakai buszjárat is segíti. Az egyéni közlekedők számára mélygarázst és kétkerekűeknek tárolókat építettek. A parkolás a mozilátogatóknak 3 óra erejéig ingyenes, a parkolójegyet az előadás előtt a pénztárnál le kell bélyegeztetni, csak így érvényes a díjmentesség.
A multiplex mozi az bevásárlóközpont második emeletén, a belváros felőli oldalon helyezkedik el, ahova lifttel vagy mozgólépcsőzés után juthatunk fel, a sportosabbak rövidebb időn belül a lépcsőházon át gyalog is elérhetik. A mozi előtti placcon egy külön jegypénztárral és a bőséges elemózsiakínálattal rendelkező büfével találjuk szembe magunkat, ahol a hagyományos készpénzes jegyvásárlás mellett számos kultúra utalvánnyal és bankkártyával is jegyet válthatunk. A műsoron lévő filmekről LCD tévéken keresztül láthatunk előzetes bemutatókat, a műsort pedig szintén ezeken követhetjük nyomon. Az előtér mellett a Bujtor Stúdiónál külön büfével egyesített jegypénztár működik, itt ugyanazokkal a feltételekkel válthatunk belépőt, mint a nagyobbik kasszáknál. Ugyancsak a jegypénztáraknál vehetjük át az interneten vagy a telefonon megrendelt tikettjeinket is az előadás kezdete előtt legalább 20 perccel, mert később azok törlődnek a rendszerből. A fém- és szövetszékekből illetve fém- és műanyagasztalokból álló garnitúrán kulturáltan várhatjuk meg az előadás kezdetét. Az időzést ingyenes wi-fi internet elérhetőség teszi még tartalmasabbá, amelyet laptoppal vagy erre alkalmas más eszközzel használhatunk. A mozi egész területe szőnyeggel borított az előtértől a mozitermeken át egészen a gépházig. Természetesen mindegyik nézőtér légkondicionált és akadálymentesített, a kerekesszékkel közlekedők segítség nélkül tudnak közlekedni. Külön extra, hogy a nagyot hallók hallókészüléket kapnak a pénztárnál a film vetítés idejére, amennyiben ezt az igényt külön jelzik, a gyermekek pedig ülésmagasítóval tehetik kényelmessé és látványossá a mozis, filmes élményt.
A nagyobb termek a jegyeladó pulttól kicsit jobbra egy kristálycsillár megvilágítású előtérből nyílnak, ezeket először „abc” betűjelekkel nevezték el, majd egy rövid piackutatás eredményeként híres filmrendezők neveit kapták: A - Spielberg (396 fő), B – Bergmann (120 fő), C – Coppola (120 fő), D – Fellini (160 fő). A büfével szemben nyílt az „E” Stúdió, amely Bacsó nevét kapta, 49 fő befogadására alkalmas „szoba”. A jegypénztáraktól jobbra az „F” és „G” nézőterek Godard és Hitchcock elnevezésűek és 46 illetve 42 fő befogadására alkalmasak. A „H” terem pedig 52 személyes és Bujtor István nevét viseli.
A nagytermek lelátó üléssor elrendezésűek és kék, kényelmes, pohártartós fejtámlával ellátott ülésekkel felszereltek. A stúdiók lépcsőzetes széksor elosztásúak, hangulatos minitermek, amelyek akár születésnapi rendezvényekre, magánvetítésekre is igénybe vehetők. A tűzálló szőnyeg vörös színű, a fal kék vagy lila árnyalatú, amelyek remekül jól illeszkednek a terembelsőhöz. Sötétben történő tájékozódást a padlóba épített piros led megvilágítású sorszámok teszik kényelmessé.  A vásznat az „A” teremben és a stúdiókban függöny borítja, ami minden előadás előtt automatikusan szétnyílik, annak befejeztével pedig összezáródik. Csak a Spielberg terem vászna ezüstözött, nagy fényvisszaverő-képességgel rendelkezik, cseréjére 2010 szeptemberében került sor, ennek az auditóriumnak része az emelvény is, amely egyéb nem mozis rendezvények (konferencia, színházi előadás, ünnepi megemlékezés) remek helyszíne lehet.  A többi vetítővászon is szinte teljes mértékben elfedi a mögötte lévő falfelületet, a képi élmény kiváló, a filmfelirat az utolsó sorokból is jól olvasható. A hangzás a Dolby Digital hangrendszernek köszönhető, amely kifogástalan élményt biztosít a látogatóknak. Ez a nagytermekben és a Bacsó illetve Bujtor kistermekben érezhető legjobban. A George Lucas által fémjelzett THX minősítésű óriásterem hangrendszere Dolby Digital Sorrund Ex hanggal egészül ki. A Fellini teremben 2009 októberében beüzemelték a digitális vetítőt, amellyel digitális alkotások mellett 3D filmeket is megtekinthettünk, a térhatást megelevenítő szűrőt 2012 áprilisában a Coppola terem újonnan érkezett digitális vetítőjébe szerelték át. A d-cinema vetítők beépítése fokozatosan történt, 2010 júniusában 1 darabot, 2012 áprilisában további 4 darabot szállítottak le.
A gépházakban háromtányéros platterrel kiegészített Kinoton FP 50A altípusú 35 mm-es vetítőgépek dolgoznak, a stúdió termek kivételével interlock vetítésre is alkalmasak. Bár munkájuk egyre inkább háttérbe szorul a filmszalagos kópiák csökkenő megjelenése miatt. A „G” és a „H” stúdiók kivételével az összes nézőtérhez tartozik digitális vetítő, amelyek Christie típusúak, az altípusok a következők: A – CP2230, B – CP2220, C – CP2220, D - CP2000-ZX, E – CP2210, F – CP2210. A többiben HD projektor szolgálja a nem filmszalagos vetítési nemet, későbbiekben pedig ezek a helyiségek is megkapják a 21. század vetítőrendszerét. Háromdimenziós vetítésre csak az „A” és a „C” auditóriumok alkalmasak. Az itt alkalmazott térhatású technika a Dolby 3D Digital Cinema rendszer, amely speciális színszűrős szemüvegek használatát igényli. Ezeket a nézőtér bejáratánál az előadás kezdete előtt osztják ki a dolgozók, az előadás végén viszont vissza kell adni azokat. Tisztításuk a Dolby által biztosított szemüvegmosógépben történik.
Programkínálata a legfrissebb nagysikerű filmalkotásokból állnak, időnként művészfilmeket is műsorra tűznek, a mozi vezetősége így igyekszik hétről-hétre a környéken lakók filmigényeit kielégíteni. Előadások hétköznap 13-14 óra között indulnak, hétvégén már délelőtt 10-11 órakor is startolnak. A napi utolsó indulások pedig 21 és 22 óra között, hétvégén a nagy nézőszámot vonzó alkotások miatt nem ritkán 22 óra után is kezdődnek.
Jegyárai a budapesti viszonylatban is magasan az átlag felettiek, hiszen a belépő teljes áron 1540 forint, ugyanez 3D filmre 1970 Ft. Kedvezmény a mozgáskorlátozottaknak, diákoknak, gyermekeknek (6 éves korig), pedagógusoknak és a nyugdíjasoknak jár, ők normál filmalkotás esetén mindössze 1140 forintos áron szórakozhatnak, térhatású filmeken 1540 forintért. A szerda napi 2D jegyár minden mozilátogatónak 990 forintba kerül, 3D esetében 4 hetente ismétlődő szerdai akció van, akkor ez 1490 Ft szintén mindenkinek. Hétvégenként délelőtt matiné gyermekelőadások teszik színessé a palettát, amelyek egységesen 790 forintos áron látogathatók. Családi jegy 2 felnőtt + 2 - 14 éven aluli - gyermek vagy 1 felnőtt + 3 - 14 éven aluli - gyermek egy ugyanazon alkotásra történő belépésére normálfilm esetében 4200 forintba kerül, 3D filmre 5700 Ft. Nem vásárolható, ám nyereményjátékokon nyerhető az egy naptári éven keresztül használható Sugár VIP kártya, amely 50%-os kedvezményt nyújt a használója és partnere számára, a házon belül pedig további kedvezményt lehet igénybe venni vele illetve a Sugár Gyémánt kártya, amely egy évre teljesen díjmentes mozilátogatást biztosít tulajdonosának. A házon belül létezik egy állandó kuponos akció is, amit a bevásárlóközpontban lévő más üzletekben nagyobb összeg feletti vásárlás alkalmával kapható, ezeket hétfőtől szerdáig használhatja fel a látogató és díjmentes mozizást biztosít. A Lyoness-Card tulajdonosok pedig a jegyvásárláskor pontokkal gazdagíthatják kártyáikat, a jegyárból pedig 2-4% árengedményt kaphatnak.
Már a megnyitás évében fel tudta venni a versenyt a Palace Westend vagy a közeli Palace Pólus mozikkal, de az egy évvel később nyíló, ma Magyarország leglátogatottabb mozikomplexuma, a Cinema City Aréna sem rengette meg igazán, pedig az alig 3 metró megállónyira fekszik tőle. A folyamatosan korszerűsödő, minden igényt kielégítő, színvonalas Sugár Mozi a jövőben is számíthat hűséges látogatóira.
 

Utoljára frissítve: 2017. március 08. szerda 12:01