Egy évvel később, 1999 augusztusában a Budapest Film és a Mammut Üzletház megállapodást kötött, hogy a parkolóház tetején egy nyolctermes mozit építenek, mintegy 10 millió márka költségből, a Mammut II építésének elhúzódása miatt. Végül 2000. június 14-én megnyitott a Budai Moziközpont, vagy ahogy mi ismerjük, a multiplex. Kétszinten, 3500 m2-en, összesen 1300 néző befogadására alkalmas több termes moziban a legkisebb nézőtér 75, a legnagyobb 355 férőhelyes lett és viszonylag gyors ütemben 5 hónap alatt végeztek a kivitelezéssel. A termek mellett úgynevezett VIP szobákat is terveztek kialakítani az igényesebb művészfilmek kedvelőinek, ám ezek végül nem valósultak meg. A mozit az illúziók világának hangulatával ellentétesen, tudatosan európai, sőt, budapesti szemlélettel álmodták meg, a főváros budai oldalának építészeti jellegzetességeit, utcáinak otthonosságát kívánta felvonultatni. A nyolc moziterem, nyolc külön mozit hivatott megjeleníteni, ezért azok Buda különböző városrészeinek neveit viselték (1-Bécsikapu, 2-Hűvösvölgy, 3-Krisztina, 4-Pasarét, 5-Aquincum, 6-Kiscelli, 7-Gellért, 8-Gül baba). A két szinten ezekhez kis sétáló utcácskák vezettek, a termek bejáratánál pedig Buda építészeti motívumai, valamint archív fotók felnagyított montázsai díszítették a falakat. A tágas fogadótérben a régi óbudai utcai óra mása állt, randevúhelyszínnek kínálva ezt a pontot. A szellemiséget Chaplin és a Metropolis című Fritz Lang film hősnőjének életnagyságú bábfigurája idézte meg, illetve egy Mephisto szobor is a Bécsi kapu terem felé menet a beugróban (az azonos című filmből). Természetesen a technika és a kényelem is világszínvonalú volt. Termenként kettő csehszlovák Meopta, annak Meo 5x vetítőgépei dolgoztak váltott üzemben, a Bécsi kapu terem vetítőgépe a tiszavirág életű Rózsadomb Moziból egy Kinoton plattert kapott, amely végtelenített kivitelű volt, de ezt az előnyét nem használták, hagyományos platterként viszont alkalmazták egy rövid ideig. A hangrendszer minden teremben DTS és Dolby Digital 5.1-es volt, a nagyteremben JBL erősítőkkel. Bár interlock vetítésre nem volt alkalmas a mozi, ami arról szólt, hogy egy kópiát görgőkön keresztül több vetítőgépen is szinte egy időben lehetett volna használni. A váltott gépes rendszerben, tekercsenként egy kópiát több vetítőteremben is vetíthettek, ezért egy kétórás filmet akár óránkénti kezdésekkel is lehetőség volt sűríteni.
A nézőterek egy cseh mozifoteleket gyártó cég kényelmes és a termek hangulatához illő lekerekített háttámlás, pohártartós, fix üléses kivitelű, vörös bársonyszövetű termékeivel voltak berendezve. Minden teremben az utolsó sorban páholyokat, a szerelmespároknak kedvező páros üléseket helyeztek el és a mozgáskorlátozottakra is gondoltak az építők. Az auditóriumok belső fali dizájnja egyszerű és letisztult, kissé ódon hangulatú, a régi épületek homlokzati mintái elevenedtek meg rajtuk. A nyitás hetében kedvezményesen 350 forintért lehetett megnézni minden filmet, ezt követően június 22-én vezették be a Budapest Film Klubkártyát, amelyet ebben a moziban lehetett használni először és 20% kedvezményt kínált az aktuális jegyárakból, a rá feltöltött összegekből levonva.
Műsorkínálatában nagy hangsúlyt fektettek az európai művészfilmek, a magyar alkotások vetítésére, éppúgy, mint az amerikai kasszasikerekre. A megnyitástól kezdve helyet biztosítottak a Magyar Filmszemle vetítéseinek is. A nyitás hatására a villamosmegállónyira lévő Átrium nézettsége rohamosan csökkenni kezdett, majd 2001. február 7-én, éppen a 32. Magyar Filmszemlét követően, amit a Mammut Moziközponttal közösen bonyolítottak, bezárt.
Közben elkezdték építeni a Mammut II. plázát, ebben végül 5 moziteremmel bővült a kapacitás, mindegyik teremben 201-201 főnek kínáltak helyet, összesen mintegy 1005 férőhellyel. A megnyitására 2001. szeptember 28-án került sor. Az első héten az új termekbe jegyet váltók 350 forintért nézhettek meg minden filmalkotást. Az auditóriumok itt is külön elnevezést kaptak, a másik nyolchoz hasonlóan, viszont a pesti oldal helyszíneiről és egy az akkoriban országos lefedettségű rádióról kapta (9-Danubius, 10-Körönd, 11-Liget, 12-Oktogon, 13-Vigadó). A kilencesben rendszeresen tartotta előadásait a Danubius Filmklub. A gépházban termenként szintén 2-2 Meo 5x vetítőgépek vetítettek váltott üzemben, viszont volt kettő darab torony is 5000 és 3000 méteres orsóval, előbbi az 1-es, utóbbi a 2-es gépteremben. Az új mozirésszel bővültek a lehetőségek nem csak a vetítések, de a technikai megoldások terén is. Létezett egy úgynevezett hídpendli kifejezés, ami az egy kópia vetítését jelentette felváltva a Mammut 1 és a Mammut 2 között. Amikor a film első tekercsei leperegtek, a gépészek átvitték a 2-es épületbe és elkezdték vetíteni egy másik teremben, aztán amikor a Mammut 1-ben lejött a második fele a filmnek, akkor azt vitték a másik gépházba, de közben a film első fele meg jött vissza az 1-be. Szóval futhattak a gépészek vagy a segédnek beállított diákok a filmtekercsekkel a Mammut 1 és 2 közöti hídon, ezért volt ennek ez az elnevezése. Létezett olyan megoldás is, hogy másik moziban történt ugyanannak a kópiának a vetítése, ezért előfordult, hogy a futárok felszálltak a körúti villamosra és egy másik körúti moziba vitték a tekercseket, miközben még a Mammutban pergett a film vége, az eleje a Művészben vagy a Kossuthban futott, de eleinte a Rózsadombi Mozinál is bevett gyakorlat volt. A gépházban egyébként összesen tizenöt mozigépész dolgozott, egyszerre öten szolgálták ki a műszakot, az egyesben az 1-2-3 teremnek, a 4-5 és a 6-7-8 teremnek volt egy-egy gépésze, a Mammut kettesben pedig kettő dolgozott. A Mammut 2 termeinek ajtói mágneskapcsolókkal voltak ellátva, ezeket a gépházból lehetett vezérelni. A vetítőgép segítségével, a filmre leragasztott jelzőfóliával és egy érzékelőn keresztül oldotta a mágneskapcsolót és az ajtók becsukódtak.
Kezdetben sikeres vállalkozásnak bizonyult, forgalma évente meghaladta az egymilliós nézőszámot, piacvezető multiplexként a legforgalmasabb helyszínek egyikeként tartották számon. 2005-ben azonban a piacon, a multiplexeknek 10%-os nézőszámcsökkenést kellett elkönyvelniük, ezért a Fővárosi Önkormányzat eladásra kínálta a Mammutot. Bár a mozi nem volt veszteséges, de állításuk szerint a Corvin és a Mammut együttesen keresztfinanszírozással az artmozi hálózat veszteségeit pótolta, ez pedig veszélybe került. Másrészt a Budapest Film legfőbb feladatának az art-mozi üzemeltetést, a kulturális szolgáltatást, nem pedig a multiplex működtetést érezte. Az eladási ár 1,9 milliárd forint volt, ebből a pénzből a Metropolis Film Alapítványt akarták létrehozni a művészmozik finanszírozására, valamint támogatni a megmaradt egységeket.
A Mammutért több mozihálózat is versenyt folytatott, végül a Palace Cinemas lett a befutó, akik csaknem kettő és félmilliárd forintot fizettek ki érte. Ennek az ügyletnek egyébként óriási hatása volt a mozipiacon belül, mivel a Hollywood Multiplex alulmaradt, a következő évben értékesítették mozijaikat szintén a Palace számára, amely akkorra kilenc fővárosi mozival és négy vidéki egységgel operált. A tranzakció lebonyolítását követően, 2005. november 3-tól már az új üzemeltetőé volt a mozi, a váltás éjszakáján a Coca-Cola üdítőtornyait villámgyorsan lecserélték a Pepsi-ére. A jegyárak némileg kedvezőbbek lettek, a hétfői kedvezményes nap keddre módosult. Kisebb átalakítás is történt, a pénztárablakokat kibontották, egyfajta nyitottságot sugallva a mozi és a közönség között. A termek neveit számozás váltotta fel a Mammut I-ben kezdve a legnagyobb teremmel. Ami még talán érdekes, hogy korábban volt egy diák munkavállaló, aki csak a foglalásokat kezelte a Mammutban. A Palace azonban megalkotta a saját call centerét és az összes budapesti moziba egy központból oldotta meg a jegyfoglalást. Megszűnt a pendlizés más mozikkal és az új technológiát követően a mozin belül is. Ez azt jelentette, hogy a váltott gépes rendszert a platteres váltotta fel, a Cinemeccanica-tól rendeltek ehhez eszközöket, amelyeket az egyik vetítőgéppel kötöttek össze, a másikat reklámok és előzetesek vetítésére használták. A gépészek örülhettek, mert többé nem kellett cipelniük a nehéz filmtekercseket a két épület között. Már ekkor készült a hálózat a digitális vetítők bevetésére, a Westendben 2007 novemberében érkezett az első DLP cinemaprojector, amely forradalmi áttörés volt a mozik vetítéstechnikájában, mind pedig a szórakoztatás sokszínűségében, hatalmas sikert érve el. Igaz, a Mom Park a megnyitásakor már használt digitális vetítőgépet 2002-ben, de az a technológia kezdetleges volt és nem lett sikersztori, ráadásul kevés filmet is vetítettek vele, mert nem gyártottak hozzá elegendő kópiát, ezért csak ritkán használták. Bő egy év múlva, 2009. április 2-án megérkezett az első Barco digitális vetítő a budai multiplexbe és vele együtt a digitális 3D is. A második ilyet 2010. július 8-án üzemelték be. Magyarországon a Palace-nál jelent meg először a polarizált 3D rendszer, kezdetben a RealD, majd a Masterimage 3D-vel, a Mammutba már az utóbbi került. Bár a szemüvegek a mozi tulajdonát képezték, a gyenge minőség miatt hamar elhasználódtak, később az új üzemeltetővel ezek a szemüvegek már megvásárolhatóvá váltak. Kedvezményre jogosító törzskártya rendszert a Palace-kártya által biztosított 10%-os kedvezmény jelentette, az interneten jegyfoglaló rendszer működött, ahol kényelmesen lehetett kiválasztani a helyünket a moziteremben. Viszont nem csak foglalni, vásárolni is lehetett online. A műsorstruktúrát igyekeztek úgy összeállítani, hogy ha például a Westendben 20 órakor kezdődött egy premier film és valaki lecsúszott róla, akkor félórával eltolva a Mammutban is meg tudta nézni, villamossal ennyi idő elegendő volt elérni. A Mammut a Palace egyik zászlóshajója volt a Westend mellett, de megtartották a művészfilmes irányvonalat és eleinte a Magyar Filmszemle eseményeit is ideszervezték, amelynek a későbbiekben már a Mom Park mozija adott otthont. Évente egyszer megrendezték a Mozifanatikusok éjszakáját, amikor egy karszalaggal korlátlanul, egész éjszakán át tartó mozimaratonon lehetett részt venni este 6-tól másnap reggel 6-ig, ez három éven keresztül, minden alkalommal egyre több mozival bővült. De a minden évben megrendezésre kerülő moziünnep, majd a Palace Filmünnep is egyre sikeresebb programsorozata volt a hálózatnak, amikor a normál jegyárnak a feléért lehetett mozijegyet venni. A Palace mottója jól tükrözte a hálózat szemléletét: „emberek, szórakozás, vidámság”.
2011 januárjában a Palace Cinemas hálózatának egy részét 28 millió euró áron megvette a Cinema City, vele együtt a Mammut multiplex is az izraeli hátterű céghez került. A Palace Cinemas márkanevet innentől a Cinema City használhatta, 2012 tavaszáig az át nem vett Palace Mozik is. A digitalizálás viszonylag gyors ütemben csaknem egy év alatt lezajlott, a Cinema City brand és márkanév mindenhol megjelent, kivéve a Mammutban. Az ok, a multiplexüzemeltető szempontjából kedvezőtlen bérleti szerződésben keresendő. Az új bérlő változtatni szeretett volna, a pláza üzemeltetője viszont nem. Ezért a Palace brand megtartása mellett a tervezett fejlesztések, valamint a nyári nyereményjátékok, filmünnepek elkerülték a mozit. A magas bérleti díjak miatt 2014-ben jelentősen megemelték a jegyárakat, hálózati szinten, de Budapesten is a legdrágább mozinak számított. Ugyanakkor a budai közönséget ez nemigen akasztotta meg abban, hogy ezt a mozit látogassák, viszont érezhetően csökkent a látogatottság. A filmkínálatban megmaradt a korábbi gyakorlat, miszerint a kiemelkedő művészeti értékkel rendelkező filmalkotások ugyanúgy a műsor részét képezték, mint a hollywoodi kasszasikerek.
2016-ban lejárt a bérleti szerződés és a bevásárlóközpont tárgyalásokat folytatott több mozihálózattal is. A Cinema City-vel eredménytelenül zárultak, ezért szeptember 11-én bezárt a mozi, bár a hálózatnak komoly tervei és elképzelései voltak a további üzemeltetés mellett, többek között vip termeket szeretett volna építeni néhány kisebb vetítőhelyiségből és felújítani az egész mozit, végül alulmaradtak. A Palace Cinemas név ekkor tűnt el véglegesen. A multiplex üzemeltetéséről a pláza a hazánkban még nem ismert török székhelyű Cinema Pinkkel állapodott meg öt évre, amelynek a Mammut volt az első Közép-Európai és egyben magyarországi mozija. A ház komolyabb anyagi segítséget is nyújtott a törököknek a kivitelezési munkálatok terén. A Pink az eddigi trendekkel ellentétesen tisztán digitális, ráadásul Sony 4K-s vetítőkkel, Sony 3D-vel, valamint egyes termekben Dolby Atmos hangrendszerrel debütált, a piacvezető Cinema City-t is megelőzve. A nyitást december végére tervezték, viszont több hónapot csúsztak az átadással, szakmai információk szerint főleg a megfelelő alvállalkozó kiválasztása miatt, ami hosszabb időt vett igénybe. Ráadásul a törökországi tervezési és építési szabályok lényegesen felületesebbek, mint az Európai Unió területén és itthon egyaránt, valamint az engedélyezési eljárások sem tartalmaztak részletes dokumentációt, mint amit a magyar hatóságok elvártak volna. Ezeket a hiányosságokat pedig pótolni kellett (volna) és például a katasztrófavédelem addig nem is engedte a beüzemelést. Végül mindenféle csinnadratta nélkül, egyelőre csak a Mammut 2-ben nyitottak meg 2017. április 20-án. Az itt lévő 5 moziteremnél indult a számozás, megfordítva a korábbi sorrendet. Az előteret a minimalista elegancia kifejezéssel lehetett leginkább jellemezni. Fekete, márvány mozaikjárólappal, sötétbarna fali dizájnelemekkel találkozhattunk rejtett világítással. Embernagyságú, padlón álló Cinema Pink betűinek első szótagja fehér, a „pnk” feliratrész sötétpink színben hirdette magát, repülőtéri kijelzőn láthattuk a folyamatosan váltakozó műsort, valamint huszadik századeleji stílusú, faburkolatú jegykiadó boxokban árusították a jegyeket. A várakozást megkönnyítve bőrkanapékat, rózsaszín gömbpuffokat és asztalokat helyeztek el. A mozi dolgozói egyen formaruhát hordtak, a férfiak fekete inget és szürke nadrágot, pink nyakkendőt, a hölgyek fekete blúzt, szürke szoknyát és szintén rózsaszín nyakkendőt viseltek. A büfében, amit Popcorner felirattal láttak el, a szokásos menüket kínálták, sokak legnagyobb örömére az üdítőtoronyból újra Coca-Cola folyt, de megjelentek az ásványvizes menük is, amelyeket a 2017-es vizes vb alkalmával illesztettek a menüsorba. A mozi előterében egy köralakú könyvespolc is helyet kapott, szabadon olvashattunk könyveket, de el is vihettünk belőlük vagy hozhattuk a kiolvasottakat. A nézőtereket egy magasabb emelvényre helyezték, amelyekre oldalt lehetett felmenni, a komfortról a szélesebb ülőfelületű, süppedősen extra kényelmes és nagyobb sortávolságban elhelyezett páros vagy szimpla bőrkanapék gondoskodtak, valamint az első sorokban, a padlószintnél fekvőpozícióig állítható, lábtámlás bársonyfotelek álltak. Bár kezdetben a pohártartó hiányzott a kanapékról, ezeket később pótolták, de a kartámaszok olyan szélesek voltak, hogy ha az üdítőt rátették, az nem dőlt le róluk. A sorszámokat a kanapék alól a padlóra világították, megkönnyítve a tájékozódást sötétben is. Az oldalfalak filc anyagú, rombusz alakú, fekete fali panelekből álltak, egyfajta belső eleganciát sugallva. A vásznak faltól falig és plafontól padlóig értek, az Atmos oldalsó hangfalak időnként belógtak a vászonba, ez azért elég zavaró tudott lenni, később állítottak rajtuk, kevésbé észrevehetően takarták a vászon szélét. A termek hangrendszere Dolby Digital 5.1, valamint 2 teremben Dolby Atmos is volt, bár utóbbira filmeket alig adtak, többnyire a reklámblokk utáni intróval kápráztatták el a közönséget. Az első ilyen hangrendszerű filmalkotással a Valerian és az ezer bolygó városa című film eredeti nyelvű változatával debütált Magyarországon. A műsorok főleg szinkronos és feliratos, valamint eredeti nyelvű amerikai kasszasikereket, magyar közönségfilmeket tartalmazott. Több magyar film bemutatóját tartották itt. A jegyárakat kezdetben a Cinema City árai alá lőtték be, később azonban jelentősen megemelték, de mindig voltak olyan kedvezmények, amelyekkel olcsóban lehetett mozizni. A Mammut I-ben lévő nyolctermes mozi 2018. június 28-án nyílt, csendben mindenféle bejelentés és felhajtás nélkül. A termek felszereltsége a nézőterek adottságából fakadóan egyszerűbb volt, a bőrkanapék nagy sortávolsággal készültek, nagyon kényelmesek voltak és ide már alapból felszerelték az italtartókat is. A legnagyobb terem szintén megkapta a Dolby Atmos hangrendszert. A megnövekedett teremszám miatt pedig a filmkínálatba bekerültek a művészfilmek is. A marketingüzenetek eljutottak a nézőkhöz, ám több technikai háttérrel nem tudott megbirkózni a cég, az elején nem lehetett bankkártyával fizetni, akadozott az online jegyeladás, a jegyárusítás kapacitása miatt óriási sorok alakultak ki, a büfé készletekkel nem voltak mindig naprakészek. A beharangozott fejlesztések nem az elvárt színvonalat képviselték, szószoros értelemben sok esetben inkább balkáninak érződött. A kezdeti lelkesedést lassú hanyatlás követte, az exkluzív termek falairól rövid időn belül mállott a burkolat, az előtérben lévő bőrfotelek agyonhasznált érzést keltettek.
2019. május 8-án ismét bezárt a mozi, mert a bevásárlóközpont fenntartója szerződést bontott a mozi üzemeltetőjével, kettő évvel annak lejárta előtt, úgy tudjuk, hogy a bérleti díjak jelentős hátraléka miatt. Ezt követően május 31-én a Cinema City bejelentette, hogy ismét ők üzemeltetik a Mammut moziját. Az átalakítást követően december 12-én nyílt meg a Mammut II-ben lévő egység, a megújulás csaknem kétmillió euróba került, a kanapék helyett újra fotelüléseket kaptak a termek, egy audiotóriumot a Dolby Atmos hangrendszerrel is felszereltek. A Mammut I. megnyitását nyár elejére datálták, ám a berobbanó Covid járvány miatt ezt el kellett halasztani, ezért az 2020. szeptember 24-én nyitott ki végül, október 1-én pedig a három darab VIP teremmel, amelyből az egyik, a régió akkori legnagyobbika lett 87 férőhellyel. Bár ezt követően több mint félévig és az azt követő évben is hónapokig zárva tartott, illetve korlátozták a moziterem kapacitását, 2022 márciusa óta viszont teljes fényében üzemel.
A mozi Budán a Széna térrel szemben a Lövőház utca 2-6 szám alatt, a Mammut I és II épületének harmadik emeletén található. Az I-es épületben 8 moziterem, ezek közül 3 VIP terem, valamint az épületegyüttesben található legnagyobb moziterem várja a látogatókat, a II-es épületben 5 egyforma nézőterű auditórium van.
Megközelíthető autóval a Retek utca felől, a parkolóház és a mélygarázs is. A parkolóház közvetlenül a Mammut I. mozi mellett van, pár perc alatt az autótól a mozinál lehetünk. A büfében kérhető parkolókuponnal és a rendszám megadásával az automatáknál 3 óra díjmentes parkolás érvényesíthető. A tömegközlekedést használók a pláza előtt megálló 4, 6 és 17-es villamost, a Széll Kálmán térről néhány perces sétával elérhetik a bevásárlóközpontot, ahová az M2 metróval, az 56, 56A, 61-es villamosokkal, valamint az 5, 16, 16A, 21, 21A, 22, 22A, 39, 59, 61, 91, 102, 116, 128, 129, 139, 140, 140A, 149, 155, 156, 221 és a 222-es autóbusz járatokkal érkezhetnek, illetve éjjel a pláza előtt megálló 6-os villamossal és a 960-as busszal, valamint a Széll Kálmán térről a 916, 922, 922B, 956 és 990 éjszakai autóbuszokkal térhetnek haza, de akad számos taxiállomás is a környéken. A Mammut előtt kerékpár támaszok helyezkednek el, ahol biztonságosan lezárhatjuk kétkerekűinket is.
A mozit mozgólépcsővel és célirányosan lifttel is megközelíthetjük. A Mammut I-ben a mozihoz az épületben, az éttermek mellett egyenesen hátra egy folyosón át jutunk. Az előcsarnokban jegypénztárral egyesített büfével találkozunk. A büfé felett nagy narancssárga betűkkel világít a Cinema City VIP felirat, alatta digitális plakátokon jelennek meg a büfé ajánlatok és a vetített filmek kezdési időpontjai. Az előtéren körbe szintén digitális tartalom megjelenítőn, video ledfalon láthatunk filmplakátokat, mozielőzeteseket, különféle promóciókat. A jegyeket készpénzzel és bankkártyával is kifizethetjük. A foglalásokat az előadás előtt 30 perccel, első előadás előtt 15 perccel kell átvenni, különben a rendszer automatikusan törli ezeket és tovább értékesíthetik a helyeket másoknak. Ezt kiküszöbölve online is megválthatjuk ezeket a helyeket 120 forint kényelmi díj ellenében. Az online megváltott jegyeket kinyomtathatjuk, de okos eszközön, pl. okostelefon, tablet.. bemutathatjuk a jegykezelőnek és a QR kódot leolvasva engednek be minket a nézőtérre. Ezen a ponton kapjuk meg a 3D szemüvegeket is, ha a jegyünk tartalmaz ilyet. A VIP előadásra 60 perccel annak kezdete előtt lehet átvenni jegyeket az ajándékjeggyel rendelkező vendégeknek, egyéb esetben csak vásárolni lehet a helyek limitált száma miatt. A büfé széles étel- és italválasztékkal rendelkezik. Frissen pattogatott sós és bacon ízű popcornok, sós vagy fűszeres nachos sajt és salsa szószokkal, tésztabundában sütött mogyoró, cukros és cukormentes szénsavas üdítőkkel vagy ice teákkal menüben is választhatók. Ezen kívül különféle snackek, gumicukrok, édes popcorn, drazsék, cukorkák, valamint aprócsokoládék kimérős változatban is kaphatók. Az üdítők toronyból és palackozott kivitelben is kérhetők, valamint különféle rostos üdítők, ice teák, kávék és jeges-szénsavas italok, sörök is a kínálat részei.
A büfé jobb oldalán lévő vörös szőnyeggel borított lépcső alján az udvarias jegykezelő személyzet igazít útba, hogy melyik terembe, melyik sorba és melyik helyre szól a jegyünk. Fent jobbra a 6-os, a legnagyobb terem található 297 férőhellyel, a többi hagyományos teremhez, hátul megkerülve az előcsarnokot találhatók egy rövidebb séta után 10-13-as mozitermek 240, 63, 95, 73 férőhellyel. A VIP termekhez és a hozzá tartozó svédasztalos étteremhez a lépcsőtől balra juthatunk be. Az előadás előtt legkorábban félórával kezdhető meg az étkezés. Levesek, különféle saláták, mártogatósok, tésztás és húsos-köretes főtt ételek, pizzák, desszertek között lehet választani. A szokásos büfétermékek magunkhoz vétele önkiszolgáló módon történik. Alkoholos italokat, bor, pezsgő, sör, aperitifeket a kiszolgálószemélyzettől lehet külön kérni. Ezt követően egy lépcsőn keresztül érhetők el a vip termek, balra a 87 fős 7-es, jobbra a 8 és 9-es 48 és 50 férőhellyel rendelkező nézőtereket. A II-es épületben szintén mozgólépcsőkkel és célirányosan lifttel lehet a legkönnyebben a mozihoz érni, de az I-es épületben lévő mozitól egy üveghídon át is el lehet jutni. Az előcsarnok narancs-piros színű neonfénycsövekkel határolt tükrös oszlopokkal, digitális plakátokkal és videóledfalakkal ellátott tér. A büfé a bal, a jegypénztár külön a jobboldalon helyezkedik el, felettük a filmek kezdési időpontjait, filmelőzeteseket, büfé ajánlatokat vetítenek ki digitális plakátokon. Az itt megvásárolt büfétermékek a másik épületben lévő moziba is bevihetők, illetve az ottani mozielőadásokhoz itt is megvásárolhatók a mozijegyek. A termek előteréhez már csak érvényes jeggyel léphetünk be, ahonnan 5 nagyjából egyforma moziterem nyílik 176-176 férőhellyel. Az előtér egy ellipszis alakú várakozó, ahol a mennyezeten sok apró led fénye csillagos mennyezetként világít, a helyiségben kör alakú bőrkanapék gondoskodnak a kényelemről, digitális filmplakátok, előzetesek és különféle filmalkotások szereplőinek életnagyságú bábúi által hangolódhatunk a választott filmre.
A termek lejtős, lépcsőzetes és lelátó üléssor elrendezésűek, a fotelek a hagyományos termekben kartámaszos, fejtámlás, pohártartós kivitelűek és fix ülésűek, a lengyel Megan termékei. A vip fotelek fejtámlás, karfába süllyeszthető pohártartóval rendelkező bőrfotelek. A háttámla dönthetősége és a lábtartó magassága gombnyomásra működik, a mobiltelefonokat usb csatlakozón keresztül feltölthetjük. Ezek a fotelek is a lengyel Megan gyár termékei. A vásznak mikroperforált kivitelűek, mattfehér és ezüstszürke változatúak, utóbbiak a polarizált 3D rendszer miatt. A kisebb vásznak 23,4 m2, a legnagyobb 110 m2 nagyságú. A hangrendszer mindegyik teremben Dolby Digital 5.1, de az 1-es és a 6-os termekben a Dolby Atmos hangrendszer is megszólalhat. A gépházban xenon izzós, valamint foszfor lézeres digitális vetítőkkel is találkozhatunk, mindegyik gép 2K felbontásban vetít, egyesekhez Masterimage vagy Horizon 3D szűrő is tartozik, de analóg vetítőgép már nincs közöttük, mert az előző üzemeltető beköltözésekor eltávolították őket.
Filmkínálata a jelentősebb közönségfilmek, kasszasikerek, blockbusterek, bestsellerek, valamint art- és rétegfilmekből áll. Igyekeznek minden korosztály kedvében járni, hogy mindenki megtalálja a neki szóló filmalkotást. Egy filmet 3-6 hétig is műsoron tartanak attól függően, hogy hétről hétre mekkora a nézettsége, mennyi új alkotás érkezik a következő héten és azokat a forgalmazók milyen egyedi megállapodás szerint kötik le a mozival. Előfordul, hogy egy produkciót premier előtt műsorra tűznek a premier előtti napon este vagy az azt megelőző hétvégén. Rendszeresen működik filmklub, amely egy-egy kiemelt művészeti értékkel bíró filmalkotás megtekintéséből és az azutáni beszélgetésből áll, amit egy meghívott filmes szakember vezényel le, ahol a résztvevők akár kérdéseket is feltehetnek. Rendszeresen tartanak közönségtalálkozókat is, ahol a mű levetítését követően az alkotókkal és a szereplőikkel találkozhat a közönség. Évente egyszer, ősszel, négy napon át élvezhetjük a Cinema City Filmünnepet, ahol a normál árnak a feléért nézhetünk premiereket, premier előtti filmeket, régebbi, nagysikerű alkotásokat, klasszikusokat. Nyaranta a Cinema City nyári játékkal jelentkezik, ahol értékes nyereményeket lehet nyerni, ha jegyet váltanak a nézők a filmekre, szinte minden jegy nyer.
A mozi jegyárai 2023 decemberében az alábbiak szerint alakulnak: Egy teljes árú 2D jegy 2 900 forintba kerül, ugyanez kedvezményesen 2400 forint, amelyre a nappali tagozatos diákok, a gyermekek 16 éves korig, a nyugdíjasok és a fogyatékkal élők jogosultak. Szerdánként 2100 forint a jegyár mindenki számára. Telekom Kapcsolat kártyával a teljes árú jegy napi két személy erejéig 15% kedvezményt biztosít hétköznapokon a teljes árú és a kedvezményes jegyárból is, kivétel ez alól a kedvezményes nap. Egy teljes árú 3D tikett 3 100 forint, kedvezményesen 2 600 forint, minkét esetben szemüveg nélkül értendő. A 3D szemüveg ára 400 forint, de nem kell újat venni, ha már van a birtokunkban korábban itt vásárolt. A Telekom Kapcsolat kártyás jegyár ugyanúgy 15%, de itt is csak hétköznap vehető igénybe és mivel 3D filmek esetében nincs szerdai kedvezményes nap, így aznap arra is igénybe vehető. A 2D VIP jegy ára 9 500 Ft, a 3D változaté 9 750 Ft szemüveg nélkül. Ajándékjegy váltható: 2D: 3 020 forintért, 3D: 3 620 forintért (ebben a szemüveg is benne van), 2D VIP: 9 620 Ft, 3D VIP: 10 270 Ft (szintén szemüveggel). 10 darabos hagyományos 2D ajándékkártya 25 200 Ft, Páros 3D VIP ajándékkártya 20 540 Ft (3D szemüveggel együtt). Online csak a 2D és 2D VIP ajándékjegyeket válthatjuk meg, a kényelmi díjjal kiegészítve.
A nyitvatartás az igényekhez igazodik, hétköznap 13 órától 22:30-ig kezdődnek vetítések, a VIP részlegen 16 órától. Hétvégén és iskolai szünetekben már 10 órakor is elkezdik a vetítéseket, a VIP részlegen 12:30-tól.
Mint ahogy a történetből is kiderül, a Mammut moziját több mozihálózat is üzemeltette hosszabb-rövidebb ideig, egészen elképesztő, hogy a több mint 20 év alatt mennyit változott, négyféle üzemeltető, ugyanennyi változás, műsorpolitika és elképzelés. Az újak többnyire valamit megtartottak az előzőkhöz képest, de bőven hoztak fejlesztést, innovációt, amivel nem kizárólag csak a nézők nyertek, de üzemeltetési szempontból is költséghatékonyabbakká váltak. A multiplex jövője biztos alapokon nyugszik, hiszen a Cinema City hosszú távon tervez, amit mi sem bizonyít jobban annál, hogy hatalmas harcot vívott ezért a moziért.
A kutatásaimat az Arcanum – Digitális Tudománytár és a Hungaricana segítségével, a 2016 utáni időszakot saját adatgyűjtésben végeztem.
Külön köszönet:
- Sági Antal, egykori főgépésznek (Budapest Film, Palace Cinemas, Cinema City)
- Katona József, kinotechnikusnak
- Mester György, a Palace Cinemas egykori programigazgatójának
- Tibay Boglárka, a Budapest Film egykori üzemvezetőjének és a Palace Cinemas, Cinema City volt marketing managerének,
- Forgó Gábor, egykori üzemvezetőnek (Palace Cinemas, Cinema City)
- Kalmanovits Balázs, egykori mozivezetőnek (Budapest Film)
- Vékás Magdolna, fotográfusnak a Mammut Mozi fotóiért
- Zalaba Ferenc, az IGN.hu film- és sorozatrovat-vezetőnek a CinemaPINK fotóiért
Forrás:
Népszabadság – Budapest melléklet, 1998. augusztus 28., 23.o., Sz. A. A.: Ma nyílik meg a Mammut
Magyar Hírlap, 1998. szeptember 22., 5. o., Vajta Zoltán: Össztűz zúdul a Mammutra (16 termes mozit terveznek)
Népszabadság – Budapest melléklet, 1999. augusztus 28., 37. o., Multiplex a Mammut tetején
Népszava, 2000. június 9., 5. o., Mozi a Mammut tetején (mozit építettek a Mammut I. tetején)
Népszava, 2000. június 22., 10. o., Bársony Éva: Irracionális multiplexverseny
Pesti Műsor, 2000. június 29., 99. o., Kárpáti György: Új mozik Budán
Népszabadság – Budapest melléklet, 2000. július 5., 31. o., V. Gy.: Csipkártyával moziba
Népszava, 2001. szeptember 26., 13. o., Mammut Mozi – Nincs jobb… (Mammut II. nyitás)
Világgazdaság (online), 2001. szeptember 28., Új moziközpont a telített multiplexpiacon
Magyar Nemzet, 2005. július 30., 15. o., Nedbál Miklós: Nekünk más a feladatunk (eladják a Mammut mozit)
Világgazdaság, 2005. november 25., 10. o., Tóth András: Fuldokolnak a hazai artmozik (Palace Cinemasé a Mammut)
Világgazdaság, 2011. január 21., 7. o., 7. o., NM: Óriásfúzió a régiós mozipiacon (a Cinema City megvette a Palace Cinemast)