Július 11-én új bejáraton át közelíthető meg a Pólus Mozi, amely az eddigi helye helyett az éttermek felől nyílik, szemben a jégpályával. A bejárat színes neon megvilágítású tejüveg kapuban nyílik, felette a mozi logójával. Néhány lépcsőfokot megtéve (mozgáskorlátozottaknak lépcsőlifttel) jutunk a mozi előterébe, az új bejáraton az 5-ös és 6-os termeknél jut be a látogató. A régi büfé és pénztár elbontásra kerül, ott kisebb üzletek lesznek. A büfé és pénztár a WC feljáró előtt lett kialakítva.
A mai Agria Park területét Eszterházy Károly püspök adta át Egernek azzal a szándékkal, hogy a városban országos vásárokat tudjanak rendezni. 1894-ben Dohánygyár épült rajta, amely 1973-ban bemutatóüzem lett. A Wallis csoport 2005-ben vette meg, hogy oda bevásárlóközpontot építsen. A plázában több üzlet között helyet kapott egy 3 termes miniplex mozi is, amely 2008. április 8-án nyitotta meg kapuit. Az üzemeltetési feladatokat a város tulajdonában lévő Agria Film Kft. kapta meg.
Szombathelyen már az első mozi megnyitója előtt voltak vetítések az 1900-as évek elején. Ezek többnyire a kávézók kiváltsága volt. 1910 novemberében viszont a mai TIT székházban, az egykori Vasmegyei Takarékpénztár épületének nagyterméből alakította ki Molnár Gyula az első filmszínházat, amely Apolló néven vált közismertté. A vetítések hétköznap 17, vasárnap 15 órakor kezdődtek. A kis játékfilmek folyamatosan peregtek, így bárki csatlakozhatott az előadáshoz. 1911-ben Stadler Izidor megnyitotta a konkurenciát, az Uránia Filmszínházat. A két mozi éveken keresztül békésen versengett egymással. 1913-ban a kérészéletű Kultur Mozi nyílt meg, amely az ismeretterjesztést és az ifjúsági oktatást vállalta fel, ám csak egy évig volt rá elegendő támogatás.
Június 13 óta a Szabadság teremben is digitális vetítőgép duruzsol, ahol eddig kizárólag Blu-ray filmeket tudtak vetíteni projektor segítségével, többségében olyanokat, amellyel csak kisebb nézőközönséget tudtak becsalni a moziba.
A Lurdy és a Tatabánya mozik 3D-s jegyárai csökkentek, hogy versenyképesek lehessenek a konkurenciákkal szemben és így áraik megfizethetőek legyenek az alacsony keresetű látogatóknak.
Magyarország történetében először alkalmazzák a digitális vetítőket a kertmoziknál. Az első ilyen helyek Fövenyesen és Révfülöpön indulnak június 6-án 21 órakor előbbiben a Pí életével, utóbbiban a Másnaposok 3-mal. A Balaton környéki digitálisvetítővel felszerelt idénymozik száma azonban nem kettő, hanem három, hiszen DCI rendszerrel szerelték fel a zánkai gyermeküdülő 500 fős mozijának gépházát is, itt későbbi időpontban kezdődnek a vetítések.
Gizi nénit, a régi mozi egykori pénztárosát és jegyszedőjét kérdezem, vajon milyen lehetett az a mozi, amiről minden tősgyökeres 40 év feletti piliscsabai lakos sokat mesélt már. A mozi helyett ma már az E-Klub étterem található és egy raktár, de el se tudom képzelni, hogy régen ebben az épületben hogyan működhetett mozi? Valahogy sehogyan sem hasonlít azokra a mozikra, amilyenek manapság működnek. De jó is lenne, ha a mozi most is működne, nem kéne mindig Pestre utazni, hogy egy-egy új filmet megnézhessünk. Na de merüljünk is vissza egy picit ennek a pici, falusi mozinak a múltjába:
Vasárnap ért véget a Bye, bye Celluloid elnevezésű formátumváltó filmfesztivál a Cirkóban, majd megkezdődött a 35 mm-es vetítőgépek részleges kiemelése a gépházból. Az 1-es teremben egy Christie Solaria One szolgálja a nagyérdeműt, míg a kettesben marad a videoprojektor és analóg vetítő kombó. A vetítés szombaton indul.
Pécsett az Apollóban már január 10 óta van digitális vetítés, igaz az első hónapban egy bérelt Christie CP2210-essel, majd február közepétől már egy saját Christie Solaria One vetítővel, amelynek bár kisebb a teljesítőképessége, a néző számára ez alig észrevehető, mivel a terem méreteihez optimális a vetítési távolság, kivetített kép szélessége és az izzó teljesítménye is.
Második alkalommal rendezik meg az Artmozik Éjszakáját Budapest három vezető művészmozijában (Művész, Puskin és Toldi), amely jelentősebb fővárosi kulturális események közé sorolható. A kínálatban az elmúlt hetek, hónapok csemegéiből válogatott a szervező Budapest Film, de ezen felül fesztiváldíjas, sőt premier előtti művekben is bővelkedik a paletta.
