Június 14-én tartják az idei 3. moziéjszakát, amely immár mind a hat teremben digitálisan vetít. A tavalyi programsorozatban alkalmazták először és sikerrel bevált metódus szerint minden teremben azonos időpontban kezdődnek vetítések, ezzel pedig rugalmassá teszik a termek közti átjárhatóságot. Így nem lehet lekésni a vetítéseket. Az előadások 18, 20:30, 23, 1:30 és 4 órakor kezdődnek.
Mindjárt az első digitálisan vetített naptól, május 31-től Di-Fi 1. néven digitális filmes fesztivált rendezett a nyíregyházi Krúdy Art Mozi, a tavalyi art mozikat támogató és a digitalizálást megcélzó pályázati pénzösszegből vásárolt Christie CP2215-ös vetítőgéppel valósítottak meg.
Ismét eltelt három hónap és ezalatt az idő alatt több mozi is újjá született a digitalizálásnak köszönhetően, volt olyan, amelyre sajnálatos módon lakat került és bizonytalan a moziként feltámadása. De többségében örömteli hírrel szolgálhatunk. Lássuk hát, milyen események voltak ezek:
A város mozitörténete az 1910. évig nyúlik vissza, ekkor vetítettek először mozgófilmet az Árpád Szállóban. A szabadkai illetőségű vándor-mutatványos Lifka Sándor egy évvel később a piactéren, hatalmas sátorban adta elő a mozgóképes újdonságait. 1914 tavaszán a Royal Bioskop tette emlékezetessé a lakosság hétköznapjait ugyancsak a piactéren. A vetített filmek hossza 15-20 méter volt és főleg egy-egy rövid eseményt mutattak be, mint pl. egy vonat érkezése, tűzoltás vagy különféle ünnepi események. Ezeket a néma- és rövidfilmeket szóbeli megjegyzésekkel kísérték.
Már hagyománnyá vált, ám idén új helyszín is társul a megszokott Művész-Puskin-Toldi trióhoz a Tabán Kinotéka személyében. A fesztiválozók egy karszalaggal mind a négy helyszínen mozizhatnak korlátozások nélkül. Az aktuálisan vetített filmek mellett régebbi alkotások és premier illetve premier előtti filmek is láthatóak lesznek, de egyszer vászonra kerülő művet is láthatnak a nézők, amelye aztán soha nem kerül a magyar filmszínházakba.
Szeged Belvárosi Mozijának nagyobbik art termét digitalizálták április végén, az első vetítésre pedig május 1-én került sor. A hivatalos átadást egy héttel későbbre halasztották, mert ekkorra tudták garantálni a zökkenőmentes üzemet. A tavalyi sikeres - az art mozikat megcélzó és a digitalizálást elősegítő - pályázaton nyert összeggel illetve a város által kiegészített pénzzel sikerült szert tenni a Christie CP2215-ös vetítőre.
Ma nagy várakozással indulnak a vetítések a Szentesi Moziban. Rengeteg előkészülettel, hírveréssel, teljes átalakuláson átesett néző- és előtérrel, gazdag műsorral, digitális vetítőberendezéssel, akciós jegyárral és lelkes közönséggel végre megnyitja kapuit. Másfél hónapja indultak meg a felújítási munkálatok a leromlott állapotú Őze Lajos Filmszínházban. A nézőtér és az előtér teljes átalakuláson esett át, szinte multiplex hatású teremben érezheti magát a látogató.
Április 17-én egy hosszú korszakot zárt le a zalai megyeszékhely egyetlen art vetítőhelye. Digitális vetítőrendszert kapott a tavalyi art mozis fejlesztési pályázat révén. A Keresztúry ÁMK Stúdió termében immár nem csak művészfilmeket, hanem nagyobb sikerprodukciókat is műsorra tűznek.
Minden évre jut egy mozibezárás és a most következő a Vörösmarty lett, de a Tabán példáján okulva remény tölti el a pesti moziszerető közönséget, hogy néhány hónap tetszhalott állapotból feltámad majd ez az egység is. A mozi vezetése a hónap elején adta közönsége tudtára, hogy március 31-én befejezik munkájukat és visszaadják az épületet a Kerületi önkormányzatnak.
Alig hogy újranyitott Buda egyetlen artmozija az első kerületben, a második héten már két teremben várja a mozizni vágyókat. Mindkét nézőtér nevet is kapott, a 76 férőhelyes, az előző időszakokban is működő auditórium Kubrick nevét viseli, míg a kisebbik 28 fő befogadására alkalmas stúdió Fellini nevét kapta.
