Bejegyzéskép Márciusban érdemes a Pólus Center Mozit választani a kikapcsolódás helyszínéül, ugyanis már a második mozizást követően garantált ajándék üti a vendég markát. Március 9 és április 2 között a moziban kapható szelvényben lehet gyűjteni a pecséteket, amely alapján az ajándékok érvényesíthetők, ráadásul április 2-án este a közönségszavazatok alapján azt a filmet vetítik le, amire a legtöbb szavazat érkezik.

2026. március 19. csütörtök

Bejegyzéskép Több mint 43 ezer tag egy törzsvásárlói programban már nem „jó szám”, hanem közösség. A Sugár Mozi erre a közösségre épít: kedvezményekkel, pecsétgyűjtő kampányokkal, nyereményjátékokkal és olyan apró ötletekkel, mint a „meglepetés a pohár alján”. A mozi vezetője, Csiszár Hajnalka arról beszélt, mi működik a streaming korszakban, hogyan áll össze a műsor egy kilenc termes házban, és miért lett a közösségépítés a mozi túlélési faktora.

2026. március 18. szerda

Bejegyzéskép Amióta üzemeltetőváltás történt tavaly nyáron a nagykanizsai multiplexben, egy időre el kellett búcsúzni az artfilm vetítésektől is, pedig korábban rendszeresek voltak. Ezt a hiányt próbálja most a Kultik enyhíteni a kéthetente szerdán egy koraesti időpontban.

2026. március 16. hétfő

Bejegyzéskép Március 27-én ismételten őrületes mozimaraton veszi kezdetét az Etelében. Kilenc moziteremben az elmúlt hetek, hónapok legnagyobb sikereit lehet megtekinteni majd 18 órától szombat hajnalig egyetlen karszalaggal. A jegyértékesítés 10-én rajtolt el és a leggyorsabbak az első 100 darab karszalagot extraolcsón szerezhették be, mindössze 6990 forintért, az elővételi többi karszalag 7990 forintba kerül, a rendezvény napján és a helyszínen 8990 forintért lehet megszerezni azokat.

2026. március 14. szombat

Bejegyzéskép Idén 98. alkalommal tartják meg Amerika legrangosabb filmművészeti díjátadó gáláját Los Angeles-ben. A minden év februárjában vagy márciusában megtartott ünnepségen, idén mintegy 24 kategóriában osztják ki az aranyszobrocskákat, a díjak többségében 5-5, a technikai jelölésekben 3-3, a legjobb film kategóriában 10 jelölt közül választják ki. A díjátadó magyar idő szerint 16-án éjféltől hajnalig tart. Ebből az alkalomból több magyar mozi is különleges vetítési napokat, eseményeket rendez a jelölt filmekkel.

2026. március 12. csütörtök

Bejegyzéskép Bőven felnőtt korban jár a zuglói multiplex mozi, ebből az alkalomból március 12 és 19 között közös ünneplésre invitálja vendégeit a Sugár Mozi. Hétvégén (péntek-szombat-vasárnap) minden filmre csak 1900 forint lesz a belépő, születésnapi menü is társul az eseményhez, a kis popcorn kis üdítővel csak 1900 forintba kerül. És ez még nem minden.

2026. március 10. kedd

Bejegyzéskép Előzménye az art-kino rendszer bevezetéséhez kapcsolódik, amelyet hazánkban először Debrecenben a 60-as években fogalmaztak meg és karoltak fel. Egy olyan mozi szükségességéről beszéltek, amelyben a moziforgalmazásban megbukó, de értékes filmalkotások megtalálják közönségüket. Szerepe az alap- és középfokú filmkultúra terjesztésében, valamint az igazi filmművészet megszerettetésében egyaránt elvitathatatlan. Kialakulásának tervei azt jelentették, hogy újabb, nagy jelentőségű filmkezdeményezés indult útjára. A filmművészeti körök ezután is funkcionálhatnak például archív műsorral, az art-kino klubok pedig a fajsúlyosabb filmeket vetítenék.

2026. március 09. hétfő

Bejegyzéskép Március 8 évről évre a nemzetközi nőnap, amikor a női egyenjogúságot és a nők emberi jogaira hívjuk fel a figyelmet, de sokszor szóba kerülnek hangsúlyos témák: a nők elleni erőszak, a nemek közötti egyenlőség és a szabadságjogok. Ugyanakkor a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja is. Ebből az alkalomból több mozi is kedvezményekkel, különleges műsorral kedveskedik nekik. Ezekből szemezgetek az olvasóknak.

2026. március 07. szombat

Bejegyzéskép Az Etele mellett a Sugárban is kuponhétvége lesz, igaz csak három napos, március 6 és 8 között. Itt is érvényes lesz néhány kupon és akció a mozira, amit érdemes figyelni, valamint nyereményjáték is lesz, aminek regisztrációjához garantált mozijegy kupon jár.

2026. március 05. csütörtök

Bejegyzéskép Az Etele Pláza március 5 és 8 között négy napos kuponnapokat tart Etele Napok néven. Számos üzletben lehet kiemelt, 10-50% kedvezménnyel vásárolni az Etele App-on lévő és az Infóbarnál található kuponfüzet segítségével, amelyből a mozi is kiveszi részét, sőt nyereményjáték is lesz, amivel további mozis cuccokat is lehet nyerni.

2026. március 04. szerda