Az Uránia Nemzeti Filmszínház alagsorában alakítottak ki egy 33 férőhelyes kistermet, amely a mozi negyedik terme lett. A koncepció szerint kínálatnövekedést kívánt a mozi vezetése megvalósítani, hogy a jelenleginél még több filmet is lehessen vetíteni. Az új moziterem Törőcsik Mari, többszörös Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő nevét viseli.
A Kultik valami igazán egyedi dologgal lepi meg kaposvári nézőit. A két nagyteremben VIP foteleket szerelnek fel 1-1 sorban. Ehhez a 2-es VIVE teremben a 9., a 3-asban a 8. sor üléseit ki kellett emelni, ezek azok a helyek, ahol a nézőtér egy széksor kihagyásával meg van szakítva.
A Cinema City jegyáremelése után viszonylag gyorsan reagált a többi hálózat és egyes független mozik is. A Gladiátor második része előtt hajtja végre éves áremelését a Pannonia, a Kultik, a Sugár, de egy-két vidéki helyszín is lépett, az Etele már szeptemberben emelt egy kisebb mértékűt.
Kertész Károlyné Bárány Délibáb 1979 és 2005 között a tapolcai mozi üzemvezetője volt, a helyiek viszont csak Déziként ismerték. 2022. november 18-án hunyt el Budapesten. A kultúra, a filmkultúra, a mozi és a mozilátogatók iránti elhivatottsága kezdetben és ma is az épület, a szolgáltatások, a technikai feltételek folyamatos fejlődését, megújulását hozták és tartja lendületét ma is. A 2023 októberében született kisterem Dézi régi vágya volt, amelynek megvalósulása hozzájárul a színvonalas élményekhez, kikapcsolódásokhoz.
A Cinema City november 7 és 10 között rendezi meg szokásos őszi filmünnepét, a négynapos esemény alatt jóval a normál ár feléért lehet filmeket nézni. Nem csak a normál vetítésekre vonatkozik az egységes jegyár, hanem a 3D előadásokra, az IMAX, 4Dx és ScreenX vetítésekre is, de a VIP jegyár is sokkal kedvezőbb lesz a megszokottnál. Az négynapos mozihétvégébe bekapcsolódik a Sugár Mozi is önálló eseményként.
Szokásos éves jegyáremelését hajtotta végre hazánk legnagyobb mozihálózata, a Cinema City. Érdekesség, hogy a normál vetítések esetében junior jegy a többi kedvezményeshez képest kevesebbe kerül, sőt az emelés előtti állapothoz képest még csökkent is. Ez példátlan a Cinema City gyakorlatában, a többi jegyár típustól függően 4-15%-kal történt emelés.
Ismét moziéjszakával jelentkezik a Sugár Mozi, november 2-án este 8 órától másnap reggel 6-ig. Rendhagyó módon minden filmre külön kell jegyet váltani, ami extra olcsó lesz, hiszen minden film csak 990 forintba kerül.
A moziélményhez elengedhetetlenek a jó nasik. A rutinos mozizók már jól ismerik a legtöbbet: több ízű pattogatott kukorica, szószos nachos, gumicukor, különféle snackek és persze a szénsavas, rostos üdítők, ásványvizek, sörök. Megszokhattuk azt is, hogy különféle kiszerelésekben együtt is megvásárolhatjuk ezeket a termékeket pénztárcakímélő módon. A Cinema City közepes, nagy és páros menüket is árusít és ezt sikerül magasabb szintre emelnie néhány hónapja a „Megéri” büfés ajánlatokkal.
Minden évben a Mindenszentek és a Halottak napja nem csak a már nem élő rokonokról, barátokról, ismerősökről való megemlékezés és a temetőlátogatás körül forog, számos mozi kihasználja a tengerentúli szokást és egy kiválasztott éjszakán át vetítenek különféle horrorfilmeket vagy rendez egyéni programokat. Ezekből szemezgetünk, de cikkünk a későbbiekben frissülni fog, tehát érdemes visszatérni olvasni.
Ingyenes vetítéssorozatot tart a Corvin Mozi október 23-án, a filmek az 1956-os forradalom témáját járják körül. A rendszerváltás 35. évfordulója alkalmából pedig néhány mozi 1989 forintért vetíti a Kék Pelikán című filmet, amely a köztársaság kikiáltása környékén játszódik és elmeséli, hogyan lehetett vonattal ’okosba külföldre utazni.
