A mozi, ahogy még sosem láttad

Művész Mozi, Budapest

2017. november 10. péntek | Írta: Forgács Balázs
A zsidó származású Décsi Gyula, az első magyar mozgószínház megalapítója, a mai Művész Mozit, Mozgókép Otthon néven nyitotta meg 1910-ben. 1919-ben a Corvin Filmgyár és a Filmkereskedelmi Vállalat Rt. érdekeltséget vállalt benne, hogy filmjeiket minél szélesebb körben be tudják mutatni. 1930-tól Décsi Mozi lett, ekkortájt itt mutatták be Budapesten az első színes- és hangosfilmet, a ’40-es évektől Deák Moziként vált ismertté, majd feltehetően az államosítás időszakában Fáklya névre változott, később a Művész nevet viselte. A ’70-es években a Filmklubok elterjedésével Új Tükör Művész Klubmozi lett a neve egészen 1989 májusáig, amikor felújítás miatt bezárt és még abban az évben október 5-én nyitotta meg kapuit Művész Moziként. A minden tekintetben leromlott állapotú moziból alig fél év alatt egy 4 termes mozikomplexumot hoztak létre, amelyet 1994. október 1-én egy ötödikkel toldottak meg.
A mozit a Teréz körút 30. alatt, az Oktogonhoz közel a Nyugati pályaudvar irányában baloldalon találjuk. Megközelítése tömegközlekedéssel a legegyszerűbb, a 4-es, 6-os villamosok megállója 2 percre, a kis földalattié 3-4 percre, illetve a 105-ös buszmegálló 4-6 perc sétára vannak a mozitól. Az autóval, motorkerékpárral érkezők kevés parkolóhelyet találnak, amiért legtöbb esetben fizetniük kell csúcsidőben, de a kerékpárosok a mozi épületén belül is lezárhatják járműveiket. Homlokzatát díszes márványoszlopok ékesítik, felette pedig a műsoron lévő filmek címei láthatók neon megvilágításban. A mozi nevét – sötétben világító - neoncsőből betűkké formálták meg, amely egy élére állított tükörháromszögön helyezkedik el. A moziba belépő már az első pillanattól fogva rabja lesz a helynek, itt nem a csilli-villi plázamozi megszokott fényűző uniformisával találkozik. Egyedisége miatt különleges, elgondolkodtató és ámulatba ejtő képzőművészeti alkotások elevenednek meg a festő- és zománcművészetben. Egy igazi filmtemplom, egy gondolatébresztő állandó kiállítás, ahol bámészkodhatunk, elvonatkoztathatunk és ráhangolódhatunk a kiválasztott filmalkotásra. A mozi dolgozói műsoron lévő vagy az egykor vetített filmek témáiban is készítenek különféle műalkotásokat, mégpedig úgy, hogy magát a filmet nem nézik meg, csupán a cím vagy a történet az, ami motiválhatja őket. A bejárat jobb oldalán van a mozipénztár, itt vásárolhatunk jegyet a filmre, a készpénzes megoldás mellett bankkártyával is. Fizethetünk számos kultúrautalvánnyal, elfogadják az EDENRED Ticket Compliments Top Premium, Posta Paletta Ajándék, Posta Paletta Sport és Kultúra, az Erzsébet Ajándék utalványokat, valamint az Erzsébet Plusz Kártya ajándék alzsebén lévő összeggel is válthatunk helyet. Ezen felül a Budapest Film által kibocsátott klubkártyával is vásárolhatunk tikettet, amellyel 20% kedvezményre tehetünk szert, egy kártyával egy előadásra maximum 6 fő válthat jegyet. Itt vehetjük át a telefonon vagy a mozi internes oldalán csak lefoglalt jegyeinket, ezt az előadás kezdete előtt fél órával át kell venni, különben törlődik a foglalás és értékesítésre kerülhetnek a helyek. A tikettek online is megvásárolhatók, ebben az esetben azonban csak teljes áron. A vásárlásról egy visszaigazoló kódot kapunk, ezt a pénztárnál be kell diktálni és ez alapján adják ki a jegyet. Ha azonban Simple mobilalkalmazáson át vettünk virtuális jegyet, akkor a jegykezelő a telefonról vagy egy arra alkalmas eszközről olvassa be azt. A film kezdetét kényelmes fotelekben, rekamié-kon és kihelyezett moziszékeken várhatjuk meg. A várakozás tartalmas eltöltése prospektusok, programmagazinok böngészésével vagy a mozi által nyújtott ingyenes vezeték nélküli internet szolgáltatásával tehetők még tartalmasabbá. A mozi bal folyosóján találjuk az Odeon dvd tékát, ahol igazi ritkaságok bújnak meg. A máshol nem lelt művészfilm dvd-ket itt mindenképpen megtalálhatjuk. A büfépult mögül a film élményét emelő friss perecet és pattogatott kukoricát, szószos nachost, valamint snackeket, chipseket, süteményeket, salátákat, rostos és szénsavas üdítőket, ásványvizet, alkohol tartalmú italokat vásárolhatunk, valamint kávé és teakülönlegességek közül választhatunk. Természetesen minden itt vásárolt étel és ital bevihető a mozitermekbe. Az előtér bal oldalán egy gyöngybolt is helyet kapott, ahol beszerezhetjük a saját magunk elkészített ajándékok kellékeit, akár készajándékokat vagy egyszerűen csak a hobbi eme fajtáját űzők vásárolhatnak kedvükre.
Az öt moziterem közül 2 található a földszinten, míg kettő balra az emeleten, egy pedig jobb oldalon egy emelettel feljebb. Mindegyik terem neves rendezők és színészek neveit kapták: Chaplin (161 fő), Bunuel (110 fő), Huszárik (52 fő), Bódy (45 fő), Tarkovszkij (42 fő). A termek kialakítása lejtős üléssor elrendezésű és fejtámla nélküli, a Chaplin és Bunuel termekben felhajtható ülésekből, a kisebbek statikus ülőrészű fotelülésekből állnak. A két nagyobb nézőtéren színpadot alakítottak ki a termek többfunkcióssága miatt, a Chaplin teremben kisebb tánc illetve színházi fellépésekre is lehetőség van. Az itt található moziszékek a spanyol Ezcaray International termékei. A nagytermek vászna 8,7x4,7 méter és 7x2,9 méter nagyságúak, a kép éles, a jól belőtt hangzást a termek jó akusztikája és a Dolby Digital hangrendszer áldásos hatása egészíti ki. A kis termek kisebb vásznakkal kb. 4x2 méteresekkel büszkélkedhetnek és a Dolby Digital hangrendszer gondoskodik a remek hangélményünkről itt is. Mindegyik teremhez egy Christie digitális vetítő (Chaplin teremben egy CP2220, a többiben CP2210), valamint a Bódy terem kivételével a Meo 5XB típusú vetítőgép vagy géppár tartozik. Minden terem légkondicionált, viszont sajnos csak a Chaplin és a Bódy termek akadálymentesítettek. A filmszínház 2011-ben komolyabb felújításon esett át, 2017-ban minden nézőtér új légcserélőt kapott.
Műsoraiban többnyire az art és a művészeti értelemben kiemelkedő filmek szerepelnek, valamint a populárisabb alkotások közül is a minőségi darabokat tűzik műsorra. Az itt vetített filmalkotások jóval tovább műsoron maradnak, mint a nagyfogyasztó multiplexekben. Gyakran előfordul azonban, hogy egy korábban már leadott film a későbbiekben újra műsorra kerüljön. A filmek főleg eredeti nyelven, magyar felirattal kerülnek műsorba, de előfordul, hogy felirat nélkül szinkrontolmáccsal vetítik le azokat. A magyar alkotásokat esetenként angol felirattal vetítik, elenyésző a szinkronizált film. A mozi vezetése ismerve a mozi törzsközönségének szokásait, válogatja össze a műsorokat. Budapesten a legnagyobb kínálattal rendelkező művészfilmeket vetítő mozi, évről évre különféle filmfesztiválok, tematikus vetítések, rendezvények színhelyei. A különféle nemzetek filmhetei is helyet kapnak, ilyenkor egy héten át a szervező ország legjobb filmjeit mutatják be. Nem ritkák a film utáni közönségtalálkozók, ahol a rendezőkkel, szereplőkkel találkozhat a közönség, ilyenkor kérdéseket tehetnek fel nekik, ezzel is színesítve a programkínálatot. Visszatérő filmfesztiválok például a Verzió, a Friss Hús vagy a Szemrevaló. Több másik art mozival karöltve itt is megrendezésre kerül az Art Mozik Éjszakája nevű rendezvény, egy karszalaggal egy egész éjszakán át több film is megtekinthető és már napokkal korábban elfogynak a készletek.
Jegyárai árnyalatnyival maradnak alatta a plázákban vetítő multiplexeknek, egy teljes árú jegyet 1550 forintért válthatunk meg, míg a diákjegy minden nap 1150 Ft, a 60 év felettiek kedvezménye pedig 1000 Ft. A Budapest Film által kibocsátott klubkártya 20%-ot biztosít a teljes jegyárból, amely egy feltöltő kártyából vásárolható le. Ajándékjegy 1550 forintért váltható. Csoportos kedvezményekről a mozivezetőnél kell érdeklődni. Előadások minden nap 13-14 órától 21-22 óráig, de hétvégén többnyire már a délelőtti időszakban elkezdődnek a vetítések.
A Művész Mozi, Budapest egyik legkedveltebb művészfilmeket vetítő filmszínháza kialakult saját törzsközönségével, évente emelkedő nézőszámával bizonyítja szükségességét és létjogosultságát a városban.
 
Mozimutató:
Kinézet: 5/5
Személyzet: 5/5
Büfé: 5/5
Kényelem: 3/5
Előadás (súlyozott): 4/5
Átlag: 4,3



Keress minket Facebookon

Megosztás

Oszd meg oldalunkat ismerőseiddel!

Keresés

Partnereink



A felhasználók által rögzített tartalmakért a mozivilag.com felelõsséget nem vállal! Minden jog fenntartva!