2016 őszének hírei

2016. december 01. csütörtök | Írta: Forgács Balázs
A nyári hajrá után csillapodni látszanak a megújulásról szóló hírek, néhány mozi megújult egy-egy digitális vetítő installálása révén, eggyel csökkent az üzemelő mozik száma Budapesten, nem sok, de ez is valami.
-          Szeptember 15-én bezárt a Palace Cinemas Mammut mozija, amelyet a Cinema City üzemeltett. A ház nem újította meg a mozihálózat szerződését, a komplexumot egy Magyarországra újként érkező szereplőre bízzák, amely várhatóan 2017 első felében nyitja meg kapuit.
-          Szeptember 16-án lett 90 éves a Puskin Mozi, amely igazi klasszikusokkal és ritkaságokkal várta nagyérdeműt az ezt követő hétvégén.
-          Október 6 és 9 között tartotta a Cinema City az országos filmünnepét, amely mögé bekapcsolódott több fővárosi mozi, valamint néhány vidéki is.
-          Október 7-én a tavalyi art mozikat támogató pályázat egyik nyertese a visegrádi Duna Mozi nyitotta meg kapuit, ez lett a legkisebb lélekszámú település, ahol állandó mozi működik, 1800 lakossal.
-          Október 28-án a Lurdy Mozi vált nagykorúvá, november 4-én a Duna Pláza, november 10-én pedig a Pólus Mozi értem meg a 20 éves kort, mint az első multiplexek Magyarországon;
-          November közepén megújult fotelülésekkel – köztük néhány páros fotellel – átadták a Center Mozi Kelet termének nézőterét;
-          November 24-én a dunaújvárosi Dózsa Mozicentrum lett gazdagabb egy digitális vetítővel, amelyet a Kamara terem gépházába helyeztek el, ezzel a mozi teljes digitalizáláson esett át.
Utoljára frissítve: 2017. április 19. szerda 17:27