A mozi, ahogy még sosem láttad

A tavasz hírei

2016. június 14. kedd | Írta: Forgács Balázs
A tavasz több újdonságot is tartogatott, hiszen elkezdődtek a tavalyi art mozikat támogató pályázati pénzek felhasználása, emellett pedig több magánjellegű beruházás is megvalósult.

- március elejére megújult a Sió Mozi nézőtere, a termek kényelmesebb, fejtámlás fotelüléseket kaptak, amely méltó a mozihoz, a nyáron folytatódik a felújítás, a mozi előterével; - március 10-én nyílt meg Magyarország első fogyatékkal élők által foglalkoztatott kávézó Budapesten, amely a régi Vörösmarty Mozi épületéből alakult ki, a kisebbik terem azonban moziként funkcionál tovább, amelyben az örökmozgó Filmmúzeum szervez vetítéseket; - április elején a Szarvasi Mozi lecseréltette vetítővásznát; - áprilisban Magyarország első bormozija nyílt a Balatonhoz közei Kéthelyen, a vetítések projektorral történnek; - április folyamán a pécsi Apolló Mozi kisebbik termét lezárták, új fotelülésekre cserélték a régieket és Christie Solaria One+ digitális vetítőgépet szereltek be, vászoncserénél különös figyelmet szenteltek annak, hogy ívelt legyen a vetítővászon, az utolsó sorban pedig a két szélén páros ülések adnak lehetőséget az intimebb mozizás élményének; - május elején a bölcskei moziban is vászoncsere történt; - a tatai moziban május 12-én beszerelésre került a 3D rendszer, az Est Mozi a RealD rendszert használja, emellett több fejlesztés is várható még a moziban; - május 19-én a Kino Mozi kis- és nagyterme digitalizálódott, egy-egy Christie CP2208-as vetítővel, emellett a hangrendszer is megváltozott, illetve a kisebbik teremben rögzített fotelülések kerültek be; - május 20-án megnyílt az ózdi mozi, a 240 férőhelyes nézőtérrel és Christie CP2000-M vetítővel indult filmszínház egyelőre péntekenként vetít, a nyár közepétől azonban napi műsor várja az érdeklődőket, illetve a Dolby 3D rendszert is beélesítik; - május 24-én elindult a Kultik mozihálózat, amely gazdasági és jogi szempontok miatt szeretné képviselni a hozzá csatlakozó mozikat, a mozi egységek egyéniségüket megtarthatják.




Keress minket Facebookon

Megosztás

Oszd meg oldalunkat ismerőseiddel!

Keresés

Partnereink



A felhasználók által rögzített tartalmakért a mozivilag.com felelõsséget nem vállal! Minden jog fenntartva!