A mozi, ahogy még sosem láttad

Végre megérkezett a 3D Tatára is

2016. május 10. kedd | Írta: Forgács Balázs
Az elmúlt fél évben több olyan törekvés is történt az Est Moziban, ami a fejlesztés mellett tette le a voksot. A régóta várt 3D rendszert a digitalizálás óta eltelt bő 2 év után állítják üzembe, de a fejlesztési elképzeléseknek és azok megvalósításának ezzel még nincs vége.
2014 márciusában, amikor a Sony géppel másfél év vetítési szünet után újranyitották a mozit, nagy lelkesedéssel kezdtek tárgyalni a Sonyval, hogy a 3D-t is hamar felszerelhessék, ám kiderült, hogy a vetítő gyártójának frissen piacra dobott térhatású rendszere nem kompatibilis a régebbi verziójú, tehát az SRX-R320 vetítővel, ezért ide a korábbi egyezség alapján a RealD mellett tudtak megállapodni. Igen, de ehhez még elő kellett teremteni a forrást. A vásznat ezüstös hatásúra kellett cserélni, mert a polarizált eljárással készített RealD szemüvegekkel csak ilyen vásznon működik a 3D. Ezek mellett több munka is megvalósult, ami túlmutat azon, hogy csak a 3D-re gyúrnak. A színpad alatt lévő pincét födémmel zárták le, ezáltal megszűnt az első soroknál érezhető kellemetlen dohos szag. A hangfalakat felújították, fűtést korszerűsítettek, festettek. A mennyezeti hangfalak beszerelésével lényegében egy ál-Dolby Atmos rendszert telepítettek, ami a jövőbeni terveket is meghatározza majd. A 3D rendszer beélesítése május 12-én az Angry Birds 18 órás előadásával kezdődik. A 3D-s jegyek 1250 forintba kerülnek majd, kedvezményesen pedig 1050 forintba. A 2D jegyárak a megszokottak maradnak. Távlati tervek között szerepel a nézőtéri ülések cseréje, a terem ledes díszléces dizájn világításának megvalósítása, külön jegypénztár kialakítása, ahol a vásárló érintőképernyő segítségével választhatja ki a megvásárolandó helyet. Online jegyfoglalás is lesz, ami különleges megoldással, a foglalni kívánt helyre kattintva megmutatja, hogy onnan hogyan látszik majd a vászon. A mozi bár jó másfél éven keresztül zárva volt, egyre népszerűbb és ismertebb a városban. Folyamatos, apró léptékű fejlődése mindig egy kicsit hozzátesz a kulturális élethez és már a közönség sem vándorol át a szomszédos megyeszékhelyre filmet nézni.



Keress minket Facebookon

Megosztás

Oszd meg oldalunkat ismerőseiddel!

Keresés

Partnereink



A felhasználók által rögzített tartalmakért a mozivilag.com felelõsséget nem vállal! Minden jog fenntartva!