A mozi, ahogy még sosem láttad

Egy hete nyílt meg a mozi Sátoraljaújhelyen

2015. július 30. csütörtök | Írta: Forgács Balázs
A zempléni településen három éve nem működött mozi, mert az analóg filmek kiszorulásával egyre kevesebb filmet tudtak itt vetíteni. Egy átmeneti időszak volt a Szabolcs Cinema Kft vándormozija, amely 2014 nyarától novemberig működött a Kossuth Lajos Művelődési Központban. A város mindenféleképpen szeretett volna egy saját mozit, amelyre pályázatot nyújtottak be a tavalyi art mozikat támogató digitális vetítő beszerzéshez.
A pályázatot sikeresen elnyerte a város, így megkezdődtek az előkészületek a vetítő beszerzéséért, amelyet 2015 júliusában szereltek be, majd július 23-án megkezdődtek a vetítések is. Az erőgép egy Christie CP2215-ös vetítő, míg a szervert a Christie IBM adta. A vetítőgép térhatású filmek vetítésére is alkalmas, ennek hátterét az Xpand rendszer szolgáltatja. A vetítések egy 60 fős kis teremben bonyolódnak, főleg csütörtöktől vasárnapig vannak vetítések, napi 2-3 előadásban populárisabb és art jellegű filmekkel. A jegyárak 2D esetében 850 forint, 3D filmre pedig 1050 forintért válthatók jegyek. A filmszínház új neve: Latabár Mozi.



Keress minket Facebookon

Megosztás

Oszd meg oldalunkat ismerőseiddel!

Keresés

Partnereink



A felhasználók által rögzített tartalmakért a mozivilag.com felelõsséget nem vállal! Minden jog fenntartva!