Terem és Kert Mozi Cinema, Hajdúszoboszló

2010. december 08. szerda | Írta: Forgács Balázs
Hajdúszoboszló városának történetének meghatározó pillanata 1917. február 4. Ekkor nyitották meg az első mozgószínházat, az Uránust, amelynek díszelőadását a református iskola dísztermében tartották meg. A nyitó filmek a Dráma a tenger fenéken 1. felvonásban. A legújabb háborús felvételek az orosz harctérről. A féltestvérek, társadalmi dráma 4. felvonásban. Duci bácsi hivatal után mulatni megy, rendkívüli kacagtató. Muki randevúja, nagyon humoros. Az előadások kezdete 3, 5, 7 és 9 órakor, a helyárak pedig: Fenntartott hely kor. 1,50; I. hely kor. 1,20; II. hely kor. 90 fillér, III. hely kor. 60 fillér. A terem kellemesen fűtve.

1921. január 9-én újabb nyitás következett, ugyanis ekkor nyitották meg Körner Béla és örökösei által épített Turul mozgószínházat. A nyitóelőadások teltházasok voltak. A várost 1931. október 4-én érte el a hangos film. 1940-ben kettő új filmszínház is létesült, a Horkay Mozgóképszínház megnyitójára 1940. május 19-én került sor, amelynek szomszédságában egy kertmozi is létesült. A Bocskai Filmpalota pedig 1940. szeptember 8-án nyitotta meg kapuit 500 férőhellyel. Az  ’50-es évek elején államosították és a Hajdú-Bihar Megyei Moziüzemi Vállalat hatáskörébe kerültek. Érdekességként megemlítendő, hogy a város fürdőjében 1977-1985 között Fürdő Mozi létesült, amely szezonális jelleggel napi 5 előadásban szórakoztatta a fürdőzőket. Az előadásokat a medencéből fürdőruhában lehetett megtekinteni. A rendszerváltozást egy filmszínház érte meg, a Bocskai. Örökségként a város önkormányzata lett a tulajdonos.
Hajdúszoboszló önkormányzata többször is kiadta vállalkozásoknak üzemeltetésre, amely a ’90-es évek végéig rengeteg látogatót vonzott. Ám a közelben lévő Debrecenben megnyílt a multiplex és sokan elpártoltak innen. Az új évezredben az internetes filmletöltések éveiben további nézők maradtak el.
Jelenleg Terem és Kert Mozi Cinema néven várja a látogatókat, mint ahogyan azt a neve is mutatja terem és kert moziról van szó. A filmszínház 1996-2001 és 2008 szeptemberétől Elek János vállalkozásában működött és működik jelenleg is. 2009-ben nyitott meg a szebb időket megélt kertmozi. Díszelőadások, közönségtalálkozók sora indult meg, amely megsokszorozta a mozi látogatottságát és jelenleg is egyedülálló nézőszámot produkál.
A filmszínház Hajdúszoboszló belvárosában található, a Hősök tere 18 alatt. Homlokzatán a mozi neve látható. Belépve az épületbe jobbra a pénztárat találjuk. Tovább sétálva egy nagy fogadótérre és a moziterem bejáratára lelünk rá. A terem ülései vörös kárpitosak, lehajthatóak. A székek egymás mögött sík térben helyezkednek el. Egyszerre 171 főt tud befogadni. A vászon nagy, a hangzás stereo. A vetített kép a kiváló állapotban lévő Meo 4X vetítőgép párnak köszönhető.
A kertmozi szezonális jelleggel tart nyitva, leginkább késő tavasztól kora őszig. Itt 800 fő tud egyszerre helyet foglalni. Az ülések fából vannak, lehajtható ülésalkalmatossággal, amelyeket esetenként padok egészítenek ki. A sorok egymás mögött lejtősen csökkennek a vászon irányába. A vászon hatalmas, a képi élmények a gépházban található Fite vetítőgéppárnak köszönhetőek. A hang a vászon két oldalán található hangszóróból szól, a nézőtér kitűnő akusztikával rendelkezik. Nyári estéken a moszkitómentes filmélmények a Ricinusfának köszönhető, amely a rovarok számára riasztó hatású, ám az emberre semmilyen kellemetlenséget nem gyakorol.
A vetített filmek széles körben kívánják szolgálni Hajdúszoboszló és a környék lakosságát. Mivel nem premier moziról beszélünk, csupán a megjelenéstől számított 4-5. héttől vetítik a nagy mozikból kiesett nagy sikerű és rétegalkotásokat. Időnként azonban premier előtt magyar műveket, egy-egy díszelőadás formájában levetítenek a nagyérdemű részére és ilyenkor tömegesen érkezik a hálás sokaság. Így vetítették az Igazából apa, a Szinglik éjszakája vagy a Szex és más semmi című sikerdarabokat.
A jegyárak igen kedvezőek egy teljes jegyár 600 Ft, diák és nyugdíjas kedvezményes belépő 500 forintért váltható. Az első előadásra mindenkinek 400 Ft. Csoportos belépő mindössze 300 Ft-ra rúg, míg a családok kedvezménye a moziban megbeszélés szerint kerül kialakításra. Előadások a terem moziban 18, 20 órakor, esőmentes napokon a kertmoziban 21 órakor kezdődnek. Csoportok megrendelésére azonban akár délelőtt is műsorra tűzik a kívánt filmalkotást. Az októbertől áprilisig tartó időszakban kedden, szerdán és szombaton 18:00-kor kezdődnek vetítések, de nagysikerű filmalkotásoknál a hét minden napján, ekkor kizárólag a fedett nézőtéren.
Elek János vállalkozó terveiben iskoláknak szervezne rendszeres vetítést és a helyi üdülőkkel alakítana ki partneri kapcsolatot, hogy az ott pihenő vendégek részére kedvező mozizást biztosítson.

Utoljára frissítve: 2017. április 19. szerda 17:57