Rózsadomb Mozi rövid élete

2010. szeptember 30. csütörtök | Írta: Forgács Balázs
A Rózsadomb Center 29 üzlettel, köztük egy 3 termes mozival nyitott meg 2000. április 14-én Budapesten a Törökvész úton. Az üzemben tartó a Budapest Film volt. Ám már a nyitást követő hónapokban érzékelhető volt az alacsony látogatottság.

 

A mozi a bevásárlóközpont 5. emeletén foglalt helyet 2 közepes méretű és egy kis teremmel. A jegyárak alacsonyak voltak, 450 és 550 forint körüliek. A termek lépcsőzetes üléssor elrendezésűek, dolby digital hangrendszerűek voltak. A vetítőgépek Meo 5 XB típusúak, de még a kornak megfelelően, felújított állapotban üzemeltek. A pénztárak mellett büfé is üzemelt. A Budapest Film minimum 25%-os kihasználtsággal kívánta üzemelteti egységét, a legújabb premierekkel kedveskedett a kerületi nagyérdeműnek. Ám hamar be kellett látni, hogy nem volt nyerő ötlet, hiszen a legforgalmasabb időszakban is csak 8%-os kihasználtsággal dübörgött a mozi, de leginkább csak 5-6% volt a jellemző, ami a mozi lassú hanyatlásához vezetett. Az utolsó hónapokban már új filmet sem kapott, leginkább régebbi alkotásokat vetítettek más-más időpontokban. Végül 2001. Június 27-én az Ellenség a kapuknál című filmmel tartották az utolsó előadást, majd a tiszavirág életű miniplex örökre elszenderült.

 

A pláza eme szeglete majd’ egy évig üresen állt, a termek és az egykori gépház is kongott az ürességtől, hiszen az üzemeltető a berendezéseket (ülések, vetítőgépek, hangfalak, vászon, stb.) mind elvitte. Egy lelkes sportot kedvelő fiatalokból álló csapat azonban szemet vetett a szebb napokat látott területre és 2002 nyarán fallabda pályát épített az egykori moziból, amelyet még az év októberben adtak át a squash szerelmeseinek. Az egyedülálló kialakításnak köszönhetően 5 pálya fogadja az idelátogatókat. Ezek az egykori termek helyén foglalnak helyet, a közepes méretűket két részre osztották, így egy helyiségből 2 pálya született. A sportlétesítmény kívül és a pályák egymástól részben üveg, részben térelválasztó fallal van körülvéve. A belsőépítészeti elrendezés egyedi, különleges rálátást biztosít a játékterekre. Kiegészítő elemként masszázs bővíti a kínálatot, amelyek az egykori gépházaknál lettek kialakítva. A Magyar Squash Szövetség a 3 legszínvonalasabb pályák közé sorolja.

Utoljára frissítve: 2017. április 11. kedd 22:46